Ukrajnát nem lehet részekre osztani, ha a Nyugat elismeri egy szuverén állam határainak aláásását, az új háborúkhoz vezethet – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, akit a The Guardiancímű brit lap idézett, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Von der Leyen megjegyezte, hogy Oroszország „nem mutat valódi vágyat a konfliktus befejezésére”, és továbbra is az 1945-ös jaltai konferencia óta kialakult mentalitás keretein belül cselekszik, amely a háború utáni rendet szabályozta, és kritikák tárgya volt. „Egyértelművé kell tennünk: egy szuverén európai ország egyoldalú feldarabolása elfogadhatatlan, és a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Ha ma legitimáljuk és formalizáljuk a határok aláásását, holnap az új háborúk kapuját nyitja meg, és ezt nem engedhetjük meg” – jegyezte meg.
Az EB-elnök szerint Donald Trump amerikai elnök béketeremtési erőfeszítései kiindulópontot jelenthetnek, de Európának komoly aggályai vannak Washington kezdeti 28 pontos béketervének részleteivel kapcsolatban. Szerinte most van lehetőség valódi előrelépésre. Fontos azonban fenntartani a nyomást Oroszországra, mivel az eddig nem mutatott szándékot a háború befejezésére – állította Ursula von der Leyen.
Keith Kellogg, Trump különmegbízottja szerint Ukrajna úgy osztható meg, mint Berlin, de a szövetséges erők háború utáni felelősségi övezeteiről volt szó, nem pedig az ország felosztásáról – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál Kellogg X közösségi oldalon írt bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrajnai különmegbízott interjút adott a The Timesnak, de a szavait eltorzították. Az újság azt írta, hogy Trump különmegbízottja szerint Ukrajna egy békemegállapodás részeként „majdnem úgy osztható fel, mint Berlin a második világháború után”. Kellogg azonban cáfolta ezt az információt.
„A The Times cikke eltorzítja, amit mondtam. Egy tűzszünet utáni ellenálló erőről beszéltem Ukrajna szuverenitásának támogatására. A felosztásról beszélve a szövetséges erők felelősségi területeire vagy zónáira utaltam (kivéve az amerikai erőket). NEM Ukrajna felosztására gondoltam” – írta Keith Kellogg.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Keith Kellogg, Trump különmegbízottja szerint Ukrajna úgy osztható meg, mint Berlin, de a szövetséges erők háború utáni felelősségi övezeteiről volt szó, nem pedig az ország felosztásáról.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1744462260
[modified] => 1744457108
)
[title] => Kellogg szavainak az elferdítésével vádolta meg The Times című brit lapot Ukrajna felosztása kapcsán
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=147400&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147400
[uk] => 147403
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 147401
[image] => Array
(
[id] => 147401
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kellogg.jpg
[original_lng] => 32450
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kellogg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kellogg-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kellogg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kellogg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kellogg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kellogg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/kellogg.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1744449997:3
[_thumbnail_id] => 147401
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2425
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1219544437001
[_oembed_3de26b585b9ffdb146e475f5f282f772] =>
The Globalists are more than welcome to hate our ally Viktor Orbán.
What they are not entitled to is the use of YOUR money to destabilize the Hungarian regime via taxpayer-funded programming on Szabad Európa.
Ukrajna egy békemegállapodás részeként „szinte úgy osztható fel, mint Berlin a második világháború után” – jelentette ki Keith Kellogg tábornok, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, számolt be az rbc.ua hírportál a The Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a tábornok azt javasolta, hogy a brit és francia csapatok a „béketermtő erők” részeként az ország nyugati részén lévő ellenőrzési övezeteket vegyék át, míg az orosz hadsereg a megszállt keleten. Ugyanakkor az ukrán erőket és egy demilitarizált övezetet helyeznek el közéjük – tette hozzá.
Kellogg szerint az angol–francia erők az Ukrajnát kettészelő Dnyeper folyótól nyugatra „egyáltalán nem provokálnák” Moszkvát. Szerinte Ukrajna elég nagy ország ahhoz, hogy több fegyverszünet biztosítására törekvő hadsereget is befogadjon. „Hasonlíthatna arra, ami Berlinben történt a második világháború után, amikor volt egy orosz, egy francia, egy brit és egy amerikai zóna” – mondta. Később pontosította, hogy az Egyesült Államok nem biztosít szárazföldi csapatokat. Azt javasolta, hogy egy 18 mérföldes demilitarizált övezetet lehetne létrehozni a meglévő keleti ellenőrzési vonalak mentén.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Calin Georgescu szélsőjobboldali oroszbarát román politikus kitalált államnak nevezte Ukrajnát, és kijelentette, hogy elkerülhetetlen a felosztása a szomszédos államok között. Ezt Georgescu Ion Krista újságíróval folytatott beszélgetés során jelentette ki.
Georgescu a Fehér Ház által diktált a világ új felosztásáról beszélve az ukrán területek elosztásáról álmodozott a béke megkötése és Románia javára után.
„A világ változik. A határok változni fognak. Sőt, ha változnak a határok, hol leszünk? Van Észak-Bukovinánk – érdekesség. Van Bujákunk, van Észak-Máramarosunk – igaz? Az előbbiből… hogy hívták… Kárpátalja! Vannak még magyarok… Lemberg, amely a lengyeleknél marad, és Kis-Oroszország…” –jelentette ki Georgescu.
Arra a kérdésre, hogy hisz-e Ukrajna felosztásában, a politikus igennel válaszolt.
„Száz százalék, hogy így lesz. Nos, nincs más választásuk! Az ilyesmihez vezető út elkerülhetetlen. Ukrajna egy kitalált állam. Ez az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság”, jelentette ki Georgescu.
Az orosz védelmi minisztérium prognózist dolgozott ki a világ katonai és politikai helyzetének alakulására vonatkozóan 2045-ig, amely Ukrajna felszámolását és részekre osztását irányozza elő, Moszkva ezt a tervet diplomáciai csatornákon keresztül eljuttatja az Egyesült Államoknak – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az Interfax-Ukrajina hírügynökségre hivatkozva.
Az Interfax-Ukrajina forrásai szerint az orosz hírszerző közösség Ukrajna három részre osztását előirányzó tervet a kormányokon és külföldi országok képviselőin keresztül juttathatja el az új amerikai kormányzathoz. Az első rész az orosz terv szerint az úgynevezett „Oroszország új régiói”. Donyeckről, Luhanszkról, Zaporizzsja, Herszon megyékről és a Krímről van szó Szevasztopollal, amelynek hivatalosan is az Orosz Föderáció részévé kellene válnia. Moszkva ma erre összpontosít.
A második rész a hírügynökség forrásai szerint egy „oroszbarát állami egység”. Egy oroszbarát hatalommal rendelkező „állam” megalakítását taglalja szó Kijev és Kijev, Csernyihiv, Szumi, Harkiv, Poltava, Kirovohrad, Dnyipropetrovszk, Odessza, Cserkaszi, Vinnyica és Zsitomir megyékkel. Ez az „államalakulat” elutasítja az európai és euroatlanti integrációt, és beleegyezik az orosz katonai jelenlétbe is, Transznisztria, Abházia és Dél-Oszétia mintájára.
A harmadik rész a nyugat-ukrajnai „vitatott területek”. Voliny, Rivne, Hmelnickij, Lemberg, Ivano-Frankivszk, Ternopil, Csernyivci és Kárpátalja megyékről van szó, amelyeket a Kreml a szomszédos Magyarországgal, Lengyelországgal és Romániával kíván felosztani.
Mint a hírügynökség megjegyezte, az oroszok az előrejelzésükben négy fő forgatókönyvet emeltek ki a nemzetközi folyamatok alakulására vonatkozóan. A Kreml különösen két kedvezőtlen forgatókönyvet emelt ki a maga számára: „Az Egyesült Államok és a Nyugat dominanciája” és „Kína megszerezte a világ vezető hatalmának státuszát”. Ezek Oroszország veresége vagy az Ukrajnával folytatott háború befagyása esetén merülhetnek fel.
Moszkva számára kedvező forgatókönyvek a következők: „A többpólusú világ kialakulása és a befolyási övezetek vezető szereplők általi felosztása” és a „Regionalizáció/kaotizáció”. Ezek Oroszország győzelmét feltételezik az Ukrajna elleni háborúban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz védelmi minisztérium prognózist dolgozott ki a világ katonai és politikai helyzetének alakulására vonatkozóan 2045-ig, amely Ukrajna felszámolását és részekre osztását irányozza elő, Moszkva ezt a tervet diplomáciai csatornákon keresztül ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1732129980
[modified] => 1732125598
)
[title] => Oroszország tervet készített Ukrajna felosztására, amit az Egyesült Államoknak fog felajánlani – Interfax-Ukrajina
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132967&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132967
[uk] => 132986
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 132968
[image] => Array
(
[id] => 132968
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/putyin.jpg
[original_lng] => 28522
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/putyin-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/putyin-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/putyin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1732128502:8
[_thumbnail_id] => 132968
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5923
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_120f6050f4bd60affd4b3ad6930d73a0] =>
[_oembed_time_120f6050f4bd60affd4b3ad6930d73a0] => 1733751965
[_oembed_bd54c2af07f7080a8353bd4ec4e11571] =>
Dziś z udziałem 🇵🇱 amb. w Rosji K. Krajewskiego odbyła się ceremonia zamknięcia placówki konsularnej RP w Sankt Petersburgu.
To retorsja na decyzję polskiego MSZ o zamknięciu KG Rosji w Poznaniu, po stwierdzeniu rosyjskiego sabotażu w Polsce.
Andrij Marga volt román külügyminiszternek tudnia kell, hogy büntetőjogi felelősségre vonható az Ukrajna felosztására szólító felhívásaiért – közölte vasárnap Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak azt írta: „az „ügynökválság” arra készteti Oroszországot, hogy a legelfeledettebb politikai figurákat is előhúzza a naftalinos szekrényből. Ha a román Marga úr „teljes felelősséggel” teszi kijelentéseit, akkor meg kell értenie a büntetőjogi felelősségét is. Egy másik állam integritásának és szuverenitásának megsértéséért.”.
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо 🇷🇴 пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Andrei Marga volt román külügyminiszter felszólította Ukrajnát: adja át területeinek egy részét Oroszországnak, Lengyelországnak, Romániának és Magyarországnak. Az exminiszter egy gyulafehérvári rendezvényen kijelentette: „nagyon különleges helyzetben vagyunk. Teljes felelősséggel mondom, hogy Ukrajna természetellenes határokon belül van. Át kell adnia Kárpátalját Magyarországnak, Galíciát Lengyelországnak, Bukovinát Romániának, Donbászt és a Krímet pedig Oroszországnak.” Különben konfliktusok lesznek, mert ezek más országok területei – mutatott rá.
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо ?? пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Завуальовані погрози ядерною зброєю з трибуни ООН від члена Радбезу ООН — більшої насмішки над глобальними інституціями годі й уявити. Ядерні погрози РФ — це проблема не ??, а всього світу. Члени Ядерного клубу мають окреслити ?? наслідки. «Скринька Пандори» має бути закритою.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
Будь-які російські об’єкти на окупованій території є законними військовими цілями для атаки Збройними Силами України. Будь-який контрнаступ та деокупація територій підпадає під концепцію оборонної війни. Це абсолютна аксіома як для керівництва України, так і для наших союзників.
Той, хто віддає накази атакувати критичну інфраструктуру, щоб заморозити цивільних, і організовує тотальну мобілізацію, щоб засипати фронт трупами, категорично не може сидіти за одним столом з лідерами G20. Час покласти край ru-лицемірству. Рф має бути вигнана з усіх майданчиків.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
Не треба боятися постпутінського майбутнього. Є лише один шлях до завершення війни: військові поразки Росії на полі бою + санкційне виснаження ru-економіки + ізоляція Росії на світових ринках + внутрішній саботаж всередині Рф = перемога України та відновлення глобальної безпеки.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Ніхто не зупинятиметься… поки росіяни не втечуть з України, не повернуть українцям вкрадені в них будинки та квартири в Криму, не видадуть авторів «СВО»/воєнних злочинців, не вивчать сенсу поняття «міжнародне право».
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо 🇷🇴 пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024