Október 30.-án, Ungváron rendezték meg a „Made in Ukraine” elnevezésű gazdasági platformot, amelyen részt vett Volodimir Zelenszkij elnök is. Az államfő egy panelbeszélgetés keretében találkozott a megyében dolgozó helyi és a keleti megyékből áttelepült vállalkozások képviselőivel. Ezt követően Volodimir Zelenszkij ellátogatott a Megyei Idegsebészeti és Neurológiai Központba, ahol a harcok során megsérült katonákat kezelik. A látogatás során az elnök kitüntetéseket is átadott a katonáknak. Kárpátaljai munkalátogatása során az elnök, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció aulájában találkozott a megyei tanács képviselőivel és a kistérségek vezetőivel. A nemrégiben a helyi önkormányzatok számára bemutatott Győzelmi Terv kapcsán világossá vált, hogy számos feladat a régiók és a szomszédos országok közötti együttműködéstől, valamint a szövetségesek támogatásától függ. A biztonsági garanciákról szóló nyilatkozatot – amely kétoldalú biztosítékokat jelent – eddig 31 ország támogatta, közülük a legtöbben már aláírták a vonatkozó dokumentumot- fogalmazott Zelenszkij. Az államfő elmondása szerint ezek nem csupán kijelentések, hanem konkrét pontok, amelyek garantálják Ukrajna támogatását. Ez magában foglalja a fegyvereket, a pénzügyi segítséget, valamint az energiával és humanitárius ügyekkel kapcsolatos támogatást. Összességében olyan dolgokat, amelyekre reálisan számíthatunk. Így, amikor Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a KMKSZ frakcióvezetője a biztonsági garanciákkal kapcsolatosan kérdezte, amelyeket Ukrajna a szomszédos országoktól kaphat, Volodimir Zelenszkij világos választ adott. Lépésről lépésre felsorolta a szükséges pontokat, amelyek többsége éppen a szomszédos országokkal folytatott eredményes párbeszéd révén valósítható meg.
Z okazji Dnia Konstytucji wyrażamy solidarność z 🇺🇦, szczególnie w obliczu bohaterskiej walki o wolność i niepodległość.
Życzymy, aby demokratyczne wartości, które są fundamentem konstytucji Ukrainy, mogły jak najszybciej zostać przywrócone na obecnie okupowanych ziemiach 🇺🇦.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) June 28, 2025
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke az ukrán diplomáciai képviseletek vezetőivel folytatott kárpátaljai kibővített találkozója során felvázolta a nagykövetek munkájának főbb területeit. Ukrajnának nagy szüksége van más országok támogatására. Az intenzív külügyi munkának különösen érezhetőnek kell lennie a következő hat hónapban, mivel hamarosan új politikai szezon kezdődik. Az államfő öt fő támpontot nevezett meg. A legfőbb prioritás a béke formula végrehajtása és a biztonsági garanciák Ukrajna számára. Partnereink minden döntésének Ukrajnáról és az ukránokról kell szólnia, hogy megerősítsük az államot határainkon belül és a világban.
As Rosh Hashanah approaches, I met with leaders of Ukraine's Jewish communities, Rabbis from 26 Ukrainian cities, and Ukrainian warriors of Jewish origin.
I thanked them for their prayers, humanitarian assistance, and efforts to bring the Ukrainian victory closer. pic.twitter.com/YZLr5KE0jN
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 14, 2023
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023