A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután pénteken Washingtonban tárgyalást folytatott Donald Trump amerikai elnökkel.
Magyar napot tartottunk Washingtonban – kezdte a M1 aktuális csatornán élőben közvetített, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóját Orbán Viktor, emlékeztetve, hogy nemcsak egy miniszterelnöki-elnöki csúcstalálkozó történt, hanem kétoldalú miniszteri tárgyalások is zajlottak, többek között a gazdasági miniszter, a honvédelmi miniszter és az innovációs és kulturális ügyekért felelős miniszter részvételével.
Hangsúlyozta: az Amerikai Egyesült Államok elnöke nagyrabecsülését fejezte ki Magyarország iránt, üdvözli Magyarország polgárait.
Jelezte: Donald Trump nemcsak egy távoli országként gondol Magyarországra, hanem úgy, mint amelynek polgárai sok dicsőséget és eredményt hoztak az Egyesült Államoknak. A nagyrabecsülés kifejezése az ő részéről nemcsak diplomáciai udvariasság, hanem több annál, van valódi tartalma, és úgy éreztem, hogy ez egy őszinte barátság és elismerés Magyarország iránt – fejtette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök a kétoldalú tárgyalásokat úgy jellemezte: két egymással szövetségesi viszonyban álló állam vezetői tárgyaltak egymással, nem azonosítottak egyetlen olyan lényeges kérdést sem, amelyben a két állam véleménye egymástól eltért volna, vagy konfliktusban állna.
Nincs a két ország érdekei között stratégiai különbség vagy összeütközés, viszont van jó néhány egyezés, és voltak is elrendezni való ügyek – tette hozzá.
A kormányfő bejelentette: a rezsicsökkentést sikerült megvédeni, továbbra is Magyarországon lesz Európában a legalacsonyabb energiaár.
„Ennek minden szükséges előföltételét megteremtettük, ami konkrétan azt jelenti, hogy a Török Áramlat esetében és a Barátság vezeték esetében teljes szankciómentességet kaptunk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy nincs szankció, ami az onnan érkező ellátást Magyarországon korlátozná vagy drágábbá tenné.
„Ez egy általános és időkorlát nélküli mentesség” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az orosz olajra és földgázra kivetett szankciók alóli mentességre vonatkozó kérdésre válaszolva Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy leültek és megvizsgálták a témát, aminek eredményeképpen arra jutottak, hogy Magyarország helyzete lényegesen eltér a többi európai országétól. Nem lehet fenntartani az ország biztonságos energiaellátását és nem lehet megfizethető árú energiát adni a magyar családoknak és vállalkozásoknak akkor, hogyha két „kulcsvezetéken” továbbra is szankciók lesznek – jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy ezért kérték Donald Trumptól, hogy ezeket a szankciókat töröljék el. Két vezetéket kértünk mentesíteni minden szankció alól, az egyik, amelyik a gázt hozza fel délről, a másik, amelyik az olajat hozza be keletről, az elnök döntött, és azt mondta, hogy ezeket a szankciókat erre a két vezetékre nem fogják alkalmazni – idézte fel történéseket a kormányfő.
Újságírók rákérdeztek az elhárított veszélyre, amire a miniszterelnök azt felelte, hogy amikor Washingtonba jöttek, akkor „még nagyon nagy bajban voltunk, nyakig voltunk a vízben, vagy talán még annál is rosszabb volt a helyzet. Ebből most kihúztuk magunkat”.
Emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok a közelmúltban jelentette be azt a szankciós rendszert, amelyet általában alkalmaznak az orosz energiára vonatkozóan, függetlenül attól, hogy ez melyik országot hogyan érinti. Szavai szerint Magyarországot ez az általános szankciórendszer a földhöz vágta volna. Hangsúlyozta, hogy november végétől minden magyar háztartás két és félszer, de lehet, hogy háromszor többet fizetett volna a rezsiért, mint amennyit októberben vagy novemberben. Magyar mértékkel mérve ez egy kibírhatatlan mértékű áremelkedést jelentett volna a háztartásoknak is, nem beszélve a vállalkozásokról, jó néhány ment volna csődbe, zárt volna be, rengeteg munkanélküli lett volna – közölte Orbán Viktor.
Hozzátette, hogy „benne voltunk egy harapófogóban, vagy már benne volt a hurokban a nyakunk, innen kellett kiügyeskedni magunkat”, ami megtörtént. Hangsúlyozta, hogy ezt egyébként leginkább Szijjártó Péternek köszönhető, mert a végső döntés előkészítése az ő kezében van, és megvoltak azok a meggyőző érveik, amelyekre az amerikai elnök rá tudott bólintani.
Kérdésre válaszolva egyértelműsítette: az energiaellátó rendszereken egy amerikai és egy brüsszeli szankciórendszer van. A mostani tárgyalások eredményeképpen az amerikai szankciórendszer alól Magyarország kihúzta magát, az európai szankciórendszerrel szembeni küzdelem viszont „egy másik mérkőzés”, amit Brüsszelben kell megvívni, és erre decemberben kerülhet sor – tette hozzá.
Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy megállapodás született az amerikai féllel a nukleáris együttműködés kérdéseiről. Paks2-ügyben is egyezségre jutottak: a Biden-adminisztráció által bevezetett szankciót eltörlik, Paks2 megépítésével szemben semmilyen amerikai kifogás nem merül fel – tette hozzá.
Közölte: a Westinghouse bekapcsolódik Magyarország nukleáris energiaiparába, ami egy új dolog, amerikaiak ebben még sosem vettek részt. Kifejtette: elsőként fűtőanyagot fognak vásárolni az amerikai cégtől.
Kitért arra is: abban is megállapodtak, hogy amerikai technológiát vezetnek be Magyarországon, és megnyitják az utat a nukleáris kiserőművek előtt. A jövő héten ennek érdekében a parlamentnek néhány törvényt módosítania kell – jelezte.
Megkapja Magyarország azt az amerikai technológiát is, amely jobb és modernebb, mint amit használunk, és amelynek segítségével eltárolhatjuk, biztonságos körülmények között elraktározhatjuk az elhasznált fűtőanyagokat.
A magyar miniszterelnök washingtoni sajtótájékoztatóján arról is beszámolt: számíthatunk az Egyesült Államokra Magyarország pénzügyi stabilitásának megőrzésében és megerősítésében, ezért kialakítjuk az amerikai-magyar pénzügyi együttműködés új formáit.
Közölte: Magyarországra további amerikai befektetések érkeznek majd. Megemlítette: mintegy 1400 amerikai vállalat működik jelenleg Magyarországon, körülbelül 100 ezer embert alkalmazva. Orbán Viktor az újabb beruházások jelentőségeként említette, hogy azok a munkahelyteremtés mellett tovább emelik a magyar gazdaság technikai színvonalát. A miniszterelnök jelezte: hadi- és űripari megállapodást kötöttek, az előbbi révén Magyarország a legkorszerűbb védelmi fegyverekhez férhet hozzá.
Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy mind az amerikai, mind a magyar kormányzat elszánt a béketeremtés erőfeszítéseinek folytatásában. A budapesti találkozó napirenden van, de egyelőre nem tudni, mikor tarthatják meg az ukrajnai konfliktus lezárását célzó eseményt – jelezte.
Hozzátette, Magyarország kifejezetten ajánlja azon képességeit, amelyekkel segíteni tudja az ukrajnai háború lezárását.
A béke esélyére vonatkozó kérdésre Orbán Viktor azt mondta: Magyarországon szinte mindenki számára evidens, hogy Ukrajna háborúban Oroszországot nem tudja legyőzni, Amerikában és a nagy európai országokban viszont úgy teszik fel a kérdést, mintha ez egy nyitott dolog lenne, hogy ki fog győzni. „Én csak azt tudom mondani, amit ma mondtam az amerikai elnöknek, hogy nyerhetnek-e az ukránok: hát csodák vannak!” – jegyezte meg.
Egy, az energiaipari megállapodásról megjelent sajtóhírre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: az értesülés annyiban helytálló, hogy a megállapodás három pontot tartalmaz, „onnantól semmiben”. A fűtőelemek szállítása körülbelül százmillió dolláros tétel, tehát százmilliárdról szó sincsen – közölte. Hozzátette, hogy az elkövetkező időszakban a magyar gazdaság energiaigénye nő, a magyar nukleáris kapacitások is nőni fognak, ezért a meglévő beszállítási kapcsolatok mellett új fűtőelemekre is szükség van. Rámutatott, hogy így a meglévő beszállítási kapcsolatok fenntartása mellett szereznek be amerikai fűtőelemeket.
Szijjártó Péter a kis moduláris erőművekről azt mondta, hogy azok esetében az összeg attól függ, hogy végül hány épül fel. A magyar gazdaság folyamatosan beruházási rekordokat dönt, Magyarországon hatalmas gyárak épülnek, új munkahelyek ezrei, tízezrei jönnek létre, ezeknek az áramellátására lehet majd használni ezeket az erőműveket – mondta a miniszter. A húszmilliárd dolláros összeg akkor helytálló, ha az nagyjából 10-12 erőművet jelent – mondta.
Szijjártó Péter arra is rámutatott, hogy a nukleáris fűtőelemek tárolására vonatkozó technológia ára pedig száz- és kétszáz millió dollár közé tehető.
Arra is kitért, hogy a cseppfolyósított gáz esetében is diverzifikálnak, vagyis a meglévő gázszállítási források mellé újabbakat „teszünk oda”.
A nap folyamán folytatott űripari tárgyalásról szólva a külgazdasági és külügyminiszter elmondta: annak a Voyager Technologies nevű cégnek a vezetőivel folytattak megbeszélést, amely 2029-re a világ első kereskedelmi űrállomását szeretné felbocsátani. Jelezte: az űrállomás megépítéséhez magyar űripari vállalatok is hozzájárulnak, a cég ennek megfelelően beruház Magyarországon, a felek az űrmisszióhoz kapcsolódó képzés terén együttműködnek, valamint közösek az űrben végrehajtandó kísérletek és azok nyomon követései. Szijjártó Péter megemlítette: két magyar űrhajóst képeztek ki az idei, sikeres küldetésre, márpedig a kiképzett űrhajós fel nem bocsátása „egy óriási elszalasztott lehetőség lenne”.
Orbán Viktor arra emlékeztetett: noha a nap folyamán az energiáról esett a legtöbb szó, ez a most zajló technológiai korszakváltás után a működés előfeltétele lesz.
A cél egy teljesen új, egy 21. századi magyar gazdaság megteremtése, ezért tárgyaltunk űriparról, védelmi iparról és a legmodernebb technológiák kérdéséről – jegyezte meg a miniszterelnök. Kijelentette: Magyarországnak hatalmas átalakítást kell végrehajtania a gazdaságában, ha a modern világgazdaság államai között akar maradni.
Kérdésre válaszolva Orbán Viktor színvonaltalannak, szégyentelennek és borzalmasnak nevezte azt a megállapodást, amelyet az Európai Unió vámügyekben kötött az Egyesült Államokkal. Ennél Budapesten és néhány nagy európai fővárosban is sokkal színvonalasabb javaslatokat is le tudtak volna tenni az asztalra és jobb megállapodást értünk volna el, mint amit a brüsszeli bürokrácia kitárgyalt – mondta. Úgy vélte: az érdekek összehangolása bizonyos intellektuális és politikai erőfeszítéseket igényel, amiben Európa nem teljesít jól. „Ledózerolnak bennünket az amerikaiak lényegében” – jegyezte meg.
Hangsúlyozta: világossá tette az amerikai elnöknek, hogy nem kér soha senkitől semmilyen külső segítséget ahhoz, hogy az Európai Unión belüli vitáinkat lerendezzék. Elég erősek vagyunk, elég jók a pozícióink, elegendő eszköz van a kezünkben, hogy saját nemzeti önerőből meg tudjuk nyerni ezeket a küzdelmeket – tette hozzá.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1762606800 [modified] => 1762607179 ) [title] => Hatalmas sikert aratott Orbán Viktor az Amerikai Egyesült Államokban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=168064&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 168064 [uk] => 168168 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 168065 [image] => Array ( [id] => 168065 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/d-mti20251107009.jpg [original_lng] => 74729 [original_w] => 800 [original_h] => 534 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/d-mti20251107009-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/d-mti20251107009-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/d-mti20251107009-768x513.jpg [width] => 768 [height] => 513 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/d-mti20251107009.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/d-mti20251107009.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/d-mti20251107009.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/d-mti20251107009.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1762689994:3 [_thumbnail_id] => 168065 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1844 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 497222075001 [enclosure] => https://static.mti.hu/videos/Orb%C3%A1n_szijj%C3%A1rt%C3%B3_sajtt%C3%A1j-20251107T221005-0-0.mp4 287576926 video/mp4 [_oembed_3de26b585b9ffdb146e475f5f282f772] =>
The Globalists are more than welcome to hate our ally Viktor Orbán.
What they are not entitled to is the use of YOUR money to destabilize the Hungarian regime via taxpayer-funded programming on Szabad Európa.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök Washingtonban tárgyal Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. A megbeszélés tétje nemcsak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése, hanem a jövő geopolitikai irányainak kijelölése is. A Fehér Házban zajló egyeztetésen gazdasági, védelmi és energiaügyi kérdésekről is tárgyalni fognak.
A csütörtökön Washingtonba érkezett magyar delegációban több kormánytag is részt vesz, köztük Nagy Márton nemzetgazdasági, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi, valamint Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Péntek délután a Fehér Házban ült tárgyalóasztalhoz Orbán Viktor kormányfő és Donald Trump amerikai elnök, hogy az előző, demokrata adminisztrációt jellemző fagyos viszony után új alapokra helyezzék a kétoldalú kapcsolatokat.
Donald Trump és Orbán Viktor még a tárgyalások előtt a sajtó elé állt, a magyar kormányfő köszönetet mondott a meghívásért. Mint mondta, azért vannak ma itt, hogy új fejezetet nyissanak a két ország kapcsolataiban, mivel az előző, demokrata kormányzat alatt rengeteg kárt okozott az adminisztráció. Az Egyesült Államok és Magyarország aranykorát szeretnék megnyitni, de a fő ügy a béketörekvésekhez való hozzájárulás. Trump ekkor közbevetette, hogy rengeteg ukrán menekültet fogadott be Magyarország, amiért hálát érdemel.
Az újságírók rögtön az orosz olajról kérdezték őket, Trump ezt egy nagyon nehéz ügynek nevezte, megjegyezve, hogy Magyarországnak nincs tengeri összeköttetése, és közben nagyon sok európai ország is vesz orosz olajat, pedig nincsenek ilyen nehéz földrajzi helyzetben.
Orbán Viktor elmondta, szeretné elmagyarázni, hogy a szankció milyen következményekkel járna a magyarokra és a gazdaságra nézve. A magyar kormányfő szerint el kell választani a földgáz és az olaj kérdését, utóbbi két vezetéken keresztül érkezik, Ukrajna és Horvátország felől, de utóbbi önmagában nem tudja ellátni az országot.
Donald Trump ezek után Orbán Viktort kiváló vezetőnek nevezte, hangsúlyozva, hogy vele ellentétben Európa súlyos hibákat követett el bevándorlási kérdésekben.
Kedvelem és tisztelem őt, jól vezeti az országot, és sikert arat majd a választáson is – ismételte meg korábbi kijelentését az amerikai elnök. A magyar kormányfő ehhez hozzátette, Magyarország egyedülálló, különleges sziget a liberális Európában, modern, keresztény kormányzatával.
Trump későbbre ígért információkat a békecsúccsal kapcsolatban, de abban egyetértettek, hogy minél előbb le kell zárni a háborút. Orbán Viktor erre reagálva elmondta, szerinte Trump komoly erőfeszítést tesz a békéért, viszont Brüsszel és az európai országok nem támogatják ebben, és nem egységes a nyugati válasz.
Donald Trump szerint a magyar kormányfő tiszteletet érdemelne, már csak a migráció területén tett intézkedései miatt is. „Látjuk, mi történik más baráti országokban, és kezdik felismerni, hogy Orbán Viktornak igaza volt, talán titokban tisztelik is ezért” – mondta az amerikai elnök. Orbán Viktor ehhez hozzátette, Magyarországon az illegális bevándorlók száma nulla, de napi egymillió eurós büntetést kell fizetnünk a migrációellenes lépéseinkért. Donald Trump szerint a többi európai országban hatalmas a bűnözés, és ez tönkreteszi őket.
A békecsúcsra áttérve Donald Trump azt mondta, a fő gond, hogy az oroszok nem akarnak megállni. Mindkét fél rengeteg katonát veszít, és emellett nincs pénzügyi racionalitása sem a háborúnak. Szerinte előbb-utóbb Putyin is békét szeretne majd, mivel hetente hétezer katonát veszít, többet, mint Ukrajna, és a háború nagy terhet jelent Oroszország számára.
Az elnök úgy fogalmazott, megörökölte ezt a háborút, de hamarosan le fogja zárni. Orbán Viktor szerint sem tört volna ki a háború, ha annak idején Trumpnak hívják az elnököt, és megérti az elnök elkötelezettségét a békéért, mivel az előző adminisztráció és Európa komoly hibát követett el a háború kezelésében. Donald Trump szerint ennek a háborúnak egy hét alatt véget kellett volna érnie, vagy ki sem kellett volna törnie, és ha ő lett volna az elnök, Ukrajna nem veszített volna területeket.
Az Index tudósítójának kérdésére, hogy az EU-s vezetőkkel vagy Orbán Viktorral ápolna-e jobb kapcsolatokat, Trump azt válaszolta, nem kell választania, mindenkivel jóban van, ráadásul Magyarország is az Európai Unió része, de a migráció kérdésében Orbán Viktorral ért egyet.
Azt is elmondta, hogy a békecsúcsot Budapesten szeretné megtartani, ha eljön az ideje, ebben nincs változás.
„Nem ismerem az ellenfelét, Orbán Viktort fogom támogatni a választáson” – jelentette ki az amerikai elnök, aki szerint a Biden-kormányzat gyakorlatilag lemondott Magyarországról, de Orbán Viktort ő tiszteli és jó kapcsolatot ápolnak. Ezután felidézte, hogy az elmúlt időszakban nagyon jó volt a gazdasági együttműködés az Egyesült Államok és Magyarország között, szóval nem látja értelmét, miért változtatnának ezen a magyarok, amikor olyan sok amerikai befektetés érkezik hozzájuk.
Magyarország és az Egyesült Államok együttműködése a jövőben a gazdasági, üzleti témák felé fordul, építve a jó politikai kapcsolatokra – mondta Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban az MTI-nek, miután találkozott Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettessel.
A magyar politikus, tárgyalópartnerét idézve, elmondta, hogy az Egyesült Államok kormánya kiemelt európai partnerként tekint Magyarországra.
Magyar Levente hozzátette, hogy a csütörtöki tárgyalás homlokterében az állt, hogy miként lehet gazdasági haszonra átfordítani a jó politikai viszonyt.
Megállapodtunk abban, hogy az ideológiai alapú és politikai alapú együttműködés helyett a gazdaságra, az üzletre fogunk koncentrálni a következő években – mondta, és hangsúlyozta, hogy az új alapú együttműködés már rövid távon kézzelfogható eredményeket hozhat az energetika terén.
Trump–Orbán csúcstalálkozó
A magyar–amerikai külügyminiszter-helyettesi tárgyalás témái között szerepelt a két ország legfelsőbb szintű politikai találkozójának előkészítése is.
„Dolgozunk azon, hogy az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök már a közeljövőben személyesen át tudja tekinteni azt a gazdag kétoldalú agendát, ami a következő években meg fogja határozni a viszonyunkat” – tájékoztatott Magyar Levente.
A Christopher Landauval folytatott tárgyalás hangvételével kapcsolatban megállapította: a baráti fogadtatás is jelzi, hogy a Trump-adminisztráció hivatalba lépésével átalakult a magyar–amerikai viszony. Magyar Levente hivatalos megbeszélései az amerikai adminisztráció képviselőivel pénteken folytatódnak, amikor a tervek szerint a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának tisztségviselőivel egyeztet.