Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök közölte, hogy találkozott az Európai Unió tagállamainak nagyköveteivel, és a ZN,UA értesülései szerint többek között megvitatták az Ukrajnában tapasztalható korrupció kérdését. Szviridenko átfogó tisztogatásokat ígért a kormányban, egyúttal pedig közölte a nagykövetekkel: Ukrajnának a „túléléshez” és további működéséhez 60 milliárd euróra van szüksége.
A miniszterelnök hivatalos közleménye szerint az uniós diplomatákat tájékoztatták az „energetikai ágazatban végrehajtandó, a korrupció visszaszorítását és a hatékonyság növelését célzó új intézkedésekről”. A felek emellett tárgyaltak Ukrajna jövő évi költségvetési szükségleteiről is.
„A kormány intézkedései teljes körű együttműködésre és közös munkára irányulnak a korrupcióellenes intézményekkel annak érdekében, hogy biztosítsuk a végrehajtó hatalom átlátható működését. Az európai diplomaták pozitívan értékelték ezeket a lépéseket” – hangsúlyozta Szviridenko, majd hozzátette: „Arra kértük partnereinket, hogy kapcsolódjanak be a folyamatba, és első lépésként tegyenek javaslatot jelöltekre az Energoatom felügyelőbizottságába.”
Elmondása szerint a kormány megvizsgálja annak lehetőségét, hogy nemzetközi auditorokat vonjanak be az ellenőrzési folyamatba, valamint fontolóra veszi az állami tulajdonú vállalatok felügyelőbizottságainak frissítését az energiaszektorban – írja a ZN,UA.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Hamarosan újabb jelentős tisztogatások kezdődnek a rendvédelmi szervekben, amelyek elsősorban az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az Állami Vámszolgálat és Állami Adószolgálat és Nemzeti Rendőrség munkatársait érintik – jelentette be szombaton Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danyilov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva emlékeztetett az RNBO döntéseire, amelyeket Volodimir Zelenszkij elnök jelentett be, és hozzátette, hogy hamarosan újabb tisztogatások lesznek a rendvédelmi a testületekben. Mint jelezte, a közelmúltban egy sor nagy horderejű lemondás volt az állami struktúrákban, beleértve a vámhatóságot és a Védelmi Minisztériumot.
„Ami az RNBO elnök által bejelentett döntéseit illeti. Ha valaki azt gondolja, hogy ez egy egyszeri akció volt, amely a vám- és egyéb szerveket érintette, akkor téved” – mutatott rá a testület titkára. Szerinte, ha valaki azt hiszi, hogy kenőpénzt vehet fel, és beleavatkozhat az üzleti életbe, akkor felmentik a tisztségéből. „És ez vonatkozik az összes ebben részt vevő szervre: az SZBU-ra, az adótisztviselőkre, a vámosokra, a rendőrökre és másokra. Minden szerv meg lesz tisztítva azoktól az emberektől, akik beszennyezik országunkat” – hangsúlyozta Olekszij Danyilov.
Volodimir Zelenszkij elnök szombaton újabb tisztogatást jelentett be, amellyel Ukrajnát megszabadítja az orosz útlevéllel is rendelkező állampolgároktól – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő Facebook-oldalán közzétett bejelentésére hivatkozva.
A jelentés szerint az elnök azt írta: „ma aláírtam a vonatkozó dokumentumokat, hogy újabb lépést tegyek államunk védelmében és megtisztításában azoktól, akik az agresszor oldalán állnak.” Volodimir Zelenszkij megjegyezte, hogy vannak releváns jelentések az Ukrán Biztonsági Szolgálattól (SZBU) olyan személyekről, akikről megállapították, hogy orosz állampolgárságuk is van.
Az államfő nem tájékoztatott arról, hogy pontosan kit érint a rendelete, az állampolgárság megszüntetéséről szóló ukázokat ugyanis általában nem teszik közzé a médiában.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban a Legfelső Tanács más országok állampolgársága miatt megfosztotta mandátumuktól az ukrán ellenzék oldalán politizáló Viktor Medvedcsukot, Andrij Derkacsot, Renat Kuzmint, Tarasz Kozakot és Vadim Rabinovicsot. Az izraeli állampolgárságú Rabinovicson kívül a többi említett személyről kiderült, hogy orosz állampolgársággal rendelkezik.
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Volodimir Zelenszkij elnök a mostani személyi döntéseivel a társadalom igazságérzetének kulcskérdésére reagál, mert a háború alatt minden ukránnak meg kell értenie a felelősségét – hangsúlyozta kedden Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint a tanácsadó azt írta: „Zelenszkij személyi döntései az állam kulcsfontosságú prioritásairól tanúskodnak. Nincs több „szemhunyás”. A háború alatt mindenkinek meg kell értenie a felelősségét.” Az elnök látja és hallja a társadalmat – tette hozzá. „És közvetlenül reagál a kulcsfontosságú nyilvános követelésre, az igazságosság iránti igényre” – hangsúlyozta Mihajlo Podoljak.
A hírportál emlékeztetett az utóbbi napokban Ukrajnát elborító korrupciós botránycunamijára és az ezt követő leváltásokra. Most vált ismeretessé, hogy Zelenszkij menesztette Kirilo Timosenkót, az Elnöki Hivatal helyettes vezetőjét, akivel kapcsolatban több korrupciós ügyben merült fel gyanú. Ugyancsak ma rúgták ki Olekszij Sapovalov védelmi miniszterhelyettest a hadsereg túlárazásos élelmiszer-beszerzése miatt. A hétvégén vették őrizetbe Vaszil Lozinszkij területfejlesztési miniszterhelyettest mert 400 ezer dollár kenőpénzt fogadott el. Szintén ma bocsátották el Olekszij Szimonenkót, a legfőbb ügyész helyettesét, mert egy korrupt üzletember-parlamenti képviselő Mercedes autójával és testőrei kíséretében luxusnyaralt a múlt év végén Spanyolországban, ahol a családja él.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Ukrajna jobb eredményeket ért el a rendvédelmi szervek megtisztításában, mint Európa egyes országai, és „közel vagyunk egy klassz eredményhez” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök egy televíziós műsorban, adta hírül pénteken a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint az államfő az 1 + 1 tévécsatorna csütörtök esti politikai talkshowjában szerepelve elmondta: „úgy gondolom és úgy látom, hogy a rendvédelmi szerveknél jelenleg az igazi megtisztulás pillanata van.” Hozzátette: „biztos vagyok benne, hogy nagyon közel vagyunk egy klassz eredményhez.”
Zelenszkij külön kiemelte, hogy Ukrajna nagyon jó eredményeket ért el a bűnüldöző szervek megtisztításában. Hangsúlyozta: „úgy vélem, hogy nálunk jelenleg jobb az eredmény, mint egyes európai országokban.”
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Шість місяців тому Росія здійснила жахливий теракт в Оленівці. Ми не дозволимо забути про цей злочин. Памʼятаємо кожного загиблого ?? воїна та боремося за покарання всіх винних у їхній загибелі. Винні будуть знайдені й притягнуті до відповідальності. 1/2
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
Grateful to PM @JustinTrudeau for additional package of military aid. Canada and Canadian people demonstrate that the free world stands strong with us, as we are protecting our country and shared values. Thank you, Canada, for ongoing support till our victory.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD