Ukrajna nem ismerheti el oroszként a megszállt területeket, nem köthetünk kompromisszumot az ország szuverenitását illetően.
Erről és más dolgokról is szó esett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Piers Morgan brit újságírónak adott interjújában, számolt be az Ukrinform.
Az elnök interjújának főbb pontjai:
– Kicsit elfáradtunk, de van elég energiánk, hogy a létünkért és az életünkért küzdjünk. Erőforrásaink minden bizonnyal elegendőek egy igazságos és tartós béke megteremtéséhez Ukrajnában.
– Jobb helyzetben vagyunk, mint a háború elején, de nemcsak Putyin ellen, hanem szövetségeseink támogatásáért is harcolunk. Az oroszok Ukrajna elleni félretájékoztatási hulláma ellen is harcolunk, amely valószínűleg a legsúlyosabb a teljes körű háború kezdete óta. Az európai szövetségeseink erős szövetségéért küzdünk, mert Oroszország destabilizál néhány országot, sőt néhány szomszédunkat is. Aktívan küzdünk az Egyesült Államok és Európa szövetségéért is.
A szállítások a tavalyihoz hasonlóan folytatódnak, és ez lehetőséget adott arra, hogy támogassuk hadseregünket. Mára több fegyvert gyártunk Ukrajnában, így 2025-ben a fegyverek mintegy 40%-a hazai gyártású lesz.
– Támogatás nélkül vagy annak lassú tempója révén elveszíthetjük területünk egy részét. Az Egyesült Államok hozzájárulása Ukrajna védelmi képességeinek és biztonságának erősítéséhez jelenleg körülbelül 30%. Ha az amerikai segélyek leállnak, az nagyon hamar hatással lesz az európai vezetőkre is, és akkor mi az európai országok által biztosított szállítások akadályainak is ki leszünk téve. Hiszem, hogy Trump elnök nem fog ilyen lépéseket megtenni.
– Körülbelül 350 ezer orosz katonákat öltünk meg. Sok eltűnt ember van – 50-70 ezer. 600-700 ezer körül van a sebesültek száma. Az Oroszországi Föderációban a sebesültek aránya egy a kettőhöz, mert az ő egészségügyi rendszerük gyengébb, mint a miénk. Ukrán veszteségek – 45 100 halott, körülbelül 390 000 sebesült.
A háború előtt több telefonbeszélgetésem volt Putyinnal, aztán több mint egy évre eltűnt. És ezt követően kezdődött el a teljes körű invázió. Nagyon szerettem volna beszélni vele, hogy lehetőségem legyen találkozni és párbeszédet kezdeni a háború befejezéséről, a harci cselekmények leállításáról. A szóvivője közölte: nincs miről beszélni, nincs oka a találkozónak. Mindig is el akarták pusztítani Ukrajnát. Most okokat keresnek, hogy ne hagyják abba a háborút.
Én biztos nem felelek meg nekik (Putyin és környezete), mert nekik egy báb kell. Azt akarják, hogy Ukrajnát az ő népük uralja. Az ukrán parlamentben egy nagy frakció birtokában befolyásolták Ukrajnát, hogy soha ne válassza az európai utat, és az Oroszországi Föderáció ellenőrzése alatt maradjon. Georgiában is megtették – először egy befagyott konfliktuson keresztül, majd az embereiket bízták meg az állam irányításával. Fehéroroszországban is megcsinálták. Ott van Lukasenka, de függetlenség nincs.
– Ami a legitimációmat illeti, hazám lakosságának 73%-a választott meg. És mindig nyitott bármilyen választásra. Háború idején nem lehetnek választások. Amikor a hadiállapot véget ér, kiírjuk a választásokat. Ha most eltöröljük a hadiállapotot, akkor ez az, amit Putyin akar. Ez azt jelenti, hogy hadseregünk nagyobb része hazatér, és akkor ki fogja megvédeni az országot?
– A megszállt területeket nem ismerhetjük el orosznak. Nem köthetünk kompromisszumot az állam szuverenitását illetően. Sajnos a partnerek támogatása nem elegendő ahhoz, hogy Putyint teljesen kiszorítsuk területeinkről. Visszavesszük őket, ha partnereink segítenek nyomást gyakorolni Putyinra.
Ukrajna készen áll a háború forró szakaszának végére. Putyin – gyilkos és bűnöző, és ez tény. Ha az emberek azt hiszik, hogy diplomáciai pályára kell lépnünk, akkor az Egyesült Államoknak, Európának, Ukrajnának és Oroszországnak is a tárgyalóasztalhoz kell ülnie, és beszélni fogunk Putyinnal. Még a Putyinnal folytatott beszélgetés is kompromisszum. Egy banditával beszélni kompromisszum az egész civilizált világ részéről.
– Hiszünk abban, hogy Trump elnök sikert akar elérni ebben a helyzetben, és a siker – a józan ész győzelme. Stabilizálnunk kell a helyzetet kockázatok nélkül Ukrajna, Európa és az egész világ számára.
– Ha feloldják az Oroszországi Föderáció elleni szankciókat, az növeli a második invázió kockázatát.
– Úgy gondolom, hogy a diplomáciára való átállás leggyorsabb módja, ha garantálják Ukrajna NATO-csatlakozását. A NATO garancia számunkra arra, hogy Putyin nem kezdi el a megszállást, és garancia a NATO számára, hogy a több százezer főt számláló ukrán kontingens megerősíti a Szövetséget. A NATO garancia az oroszok számára, hogy Ukrajna minden kérdést diplomáciai úton old meg.
Helyre akarjuk állítani Ukrajnát, a kulturális örökségünket, amely elpusztult. Fejleszteni akarjuk országunkat, hogy az ne csak a haditechnikára vonatkozzon, hanem sok mindenre másra – orvostudomány, kultúra, sport. Mindehhez pénz kell. Ezért úgy vélem, hogy a NATO a legolcsóbb megoldás.
Az esetlegesen Ukrajnában állomásozó kontingens is elrettentő lehet Oroszországgal szemben, de mindez nagyszerű a NATO felé vezető úton. Ha holnap nem leszünk a NATO-ban, akkor tudnunk kell, hogy mikor leszünk ott.
– Ha a szövetséghez való csatlakozás folyamata évekre, évtizedekre elhúzódik, akkor teljesen jogosan tesszük fel magunknak a kérdést: mi véd meg minket mindvégig ettől a gonosztól, milyen támogatást, milyen fegyvereket kapunk? Ebben az esetben a partnereknek elegendő számú rakétát kell biztosítaniuk, sőt a nukleáris fegyvereket is vissza kell adniuk Ukrajnának, valamint segíteniük kell egy milliós hadsereg finanszírozását Oroszország elrettentésére és az emberek megnyugtatására.
Putyin nem támadott volna meg minket 2022-ben, ha Ukrajnának lett volna atomfegyvere. A nukleáris fegyvereinket semmiért adták oda. Oroszország és az Egyesült Államok megállapodása volt, hogy Ukrajna lemond az atomfegyverekről.
– Ukrajna 77 milliárd dollárt kapott az Egyesült Államoktól: 46 milliárd dollár katonai segélyt, 31,5 milliárd dollár költségvetési támogatást. Az Egyesült Államok jelentős támogatást nyújtott a menekülteknek – 5 és 6 milliárd dollár között. A pénz egy részét, amelyről az Egyesült Államokban beszélnek, az Amerikai Egyesült Államok termelése finanszírozására fordították.
– Oroszország már nem veszélyes ellenfél az Egyesült Államok számára, megsemmisítettük a személyi állományukat, a tapasztalt katonákat.
– Putyin győzelme az Amerikai Egyesült Államok és egész Európa bevonását jelentené a harmadik világháborúba.
– Trump elnök meghívott a beiktatására, de csak általános értelemben – ahogy talán más vezetőket is. Időbe telik, hogy leüljünk és megbeszéljük, hogyan fejezzük be a háborút. Trumpnak eddig nem volt ideje a személyes találkozóra.
Az Egyházak Tanácsa kizárta tagságából a Moszkvai Patriarchátust. Törvényhozási szinten, a parlamentben olyan döntés született, hogy a Moszkvai Patriarchátus képviselőinek törvényes alapon újra kell regisztrálniuk. Moszkvával nem lehet jogi kapcsolat.
– Putyin egy véreskezű diktátor, egy gyilkos, a meggyilkoltak többsége (civil) orosz ajkú volt.
– Medvedcsuk mindig is Ukrajna, a függetlenségünk, Európa, a NATO ellen volt, és Putyin minden kijelentése Medvedcsukon keresztül jött. Oroszbarát pártja az orosz olajból és gázból profitált. Amikor a háború elkezdődött, Putyin ezen a párton keresztül nyújtotta be ultimátumait, Medvedcsuk és kollégái pedig azt követelték, hogy Ukrajna engedjen Putyinnak. A Biztonsági Szolgálat letartóztatta, és végül 200 ukrán hadifogolyra cserélték.
– Tucker Carlsonnak mélyebben kell megértenie, mi történik Ukrajnában, abba kell hagynia Putyinnak dolgozni, és abba kell hagynia a fenéknyalást.
Amikor az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-ei támadást hajtottak végre, több ezer ember vesztette életét, az amerikaiak visszavágtak a terroristáknak. Elpusztították azokat, akik parancsot adtak ki. Ukrajna csapást mért a Kurszk régióra, ahová Oroszország 12 000 fős észak-koreai csapatot telepített. 4 ezret megsemmisítettünk.
– Jelenleg a megállapodások feltételei (Oroszországgal), azok ereje Trump elnöktől, a párbeszédünktől és a Putyinra nehezedő nyomástól függ. Minél hamarabb tesszük ezt meg, annál boldogabbak lesznek az emberek szerte a világon.
Amint az Ukrinform korábban beszámolt, Volodimir Zelenszkij elnök közölte, hogy a teljes körű invázió során 45 100 ukrán katona halt meg és 390 000 megsebesült.
A NATO számos kompromisszumra kötelezi Ukrajnát, de nem kell mindegyiket betartani – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök Kijevben a Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna semmilyen módon nem fog kompromisszumot kötni a területi integritását illetően. Emellett arra számít, hogy a vilniusi csúcstalálkozón Ukrajna egyértelmű jelzést kap a NATO-tagságról.
„Ami a NATO-val kapcsolatos kompromisszumokat illeti. Ismét a kompromisszum szavakat használja, majd a határokkal kapcsolatos kompromisszumokról beszél, nem túl sok kompromisszum-e egy állam számára” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
We must win this winter, overcome all difficulties, and ensure protection for our people.
We are working with partners to strengthen Ukraine’s air defense and our energy system. This week has brought many important decisions by Germany, Italy, Spain, the UK, the Netherlands, and… pic.twitter.com/0l4leGL6Yd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 6, 2023
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
Lloyd Austin amerikai hadügyminiszter egy kaliforniai konferencián kijelentette, az USA minden szükséges támogatást megad Ukrajnának, hogy megvédhesse területét – közölte vasárnap az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
A jelentés szerint a Pentagon feje a Ronald Reagan Alapítvány által szervezett konferencián felszólalva ismételten hangot adott az USA aggodalmának az orosz csapatlétszám növelése miatt Ukrajna határai mentén. Kijelentette: Amerika kész segítséget nyújtani Ukrajnának szuverén területe megvédéséhez.
Austin megjegyezte, hogy az USA keresni fogja a támogatás különböző lehetőségeit. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy jelenleg „megvan a tere a diplomáciának és az elnökök munkájának”. A miniszter azonban nem részletezte, mit ért ezen, hogy ne kelljen jeleznie, miről fog tárgyalni december 7-én Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök.
Mint hírportálunk szombaton orosz hírforrásra hivatkozva megírta, Ukrajna lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök és amerikai kollégája, Joe Biden jövő keddre, azaz december 7-ére tervezett online megbeszélésének fő témája.
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Az Európai Unió továbbra is határozottan kiáll Ukrajna területi integritása mellett – hangsúlyozta Oroszország beavatkozását bírálva Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Parlament (EP) EU és Ukrajna közötti társulási megállapodás végrehajtásáról szóló vitája keretében kedden.
A biztos elmondta: Európában nem lehet katonai erőt, erőszakot alkalmazni, országok lerohanására. Az EU segíteni kíván az ukrán válság megoldásában és ezt az új Oroszország elleni szankciók bevezetése is alátámasztja.
Mint mondta, Ukrajna fontos partnere Európának, ezért az unió politikai és mintegy 1,2 milliárd eurós pénzügyi támogatást nyújt az országnak, hogy ösztönözze a további reformokat, egy ellenállóbb gazdaság kiépítéséhez. Véleménye szerint a két fél közötti társulási megállapodás egyrészt szabadkereskedelmi térséget hoz létre, másrészt közelebb hozza az unió országai és Ukrajna gazdaságait és társadalmait. Hozzátette azonban, hogy bár több reformot végrehajtottak az országban, de a korrupció és az állami intézményekre gyakorolt nyomás még mindig problémát jelent. A koronavírus-járvány elleni küzdelemmel kapcsolatban elmondta: az Ukrajna az EU támogatásával, a Covax nemzetközi mechanizmuson keresztül, mintegy 2,3 millió oltóanyaghoz juthat hozzá.
Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti képviselője elmondta, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás Ukrajnával ígéretesen alakul, ugyanakkor az ukrán fél trükkökkel próbálja kijátszani az egyezményt. Felhívta a figyelmet, hogy az EU-nak több esetben sikerült Ukrajnát jobb belátásra bírni, ami annak köszönhető, hogy az unió szilárdan kiáll kereskedelmi érdekei mellett.
„Ezt a stratégiát kelleni az EU-nak folytatni politikai ügyekben is, és nem szabadna eltűrnie az Ukrajnában élő magyar kisebbség elleni atrocitásokat” – hangsúlyozta.
Bocskor Andrea fideszes képviselő felszólalásában kiemelte, hogy Ukrajnában többek között olyan komoly problémák vannak, amelyre az EU-nak reagálnia kellene. Ilyenek például a szélsőséges nézetek terjedése, illetve ilyen módszerek alkalmazása, a média és véleményszabadság, továbbá az anyanyelv használatához való jog és oktatási jogok korlátozása, a magyar kisebbségeket érő folyamatos megfélemlítés, a politikai nyomásgyakorlás és a hatósági túlkapások – taglalta.
„A magyar közösségek ellenségként kezelik Ukrajnában, pedig a nemzeti kisebbségi törvény és az alkotmány széles körű jogokat biztosít számukra” – hangsúlyozta a kárpátaljai képviselő. Utalt arra, a magyar kormány évek óta támogatja a helyi magyar közösséget, ez azt is bizonyítja, hogy a magyar közösség a híd szerepét tölti be bilaterális és uniós kapcsolatokban egyaránt.
Ara Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció EP képviselője úgy értékelte: ” az orosz propagandamédiában egyre több jel utal arra, hogy a jelenlegi nyugalmi állapot nem tart sokáig Ukrajnában.”
„Éppen ezért meg kell erősíteni és bővíteni kell a biztonságpolitikai kapcsolatokat Ukrajnával, mivel az ország biztonsága elválaszthatatlan Európa biztonságától” – fogalmazott a képviselő.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió továbbra is határozottan kiáll Ukrajna területi integritása mellett - hangsúlyozta Oroszország beavatkozását bírálva Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Parlament (EP) EU és Ukrajna közötti társulási megáll...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1612948200
[modified] => 1612913574
)
[title] => Uniós biztos: az EU továbbra is határozottan kiáll Ukrajna területi integritása mellett
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=18491&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18491
[uk] => 18559
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 18492
[image] => Array
(
[id] => 18492
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/valdis-dombrovskis.jpg
[original_lng] => 96218
[original_w] => 1160
[original_h] => 791
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/valdis-dombrovskis-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/valdis-dombrovskis-300x205.jpg
[width] => 300
[height] => 205
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/valdis-dombrovskis-768x524.jpg
[width] => 768
[height] => 524
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/valdis-dombrovskis-1024x698.jpg
[width] => 1024
[height] => 698
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/valdis-dombrovskis.jpg
[width] => 1160
[height] => 791
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/valdis-dombrovskis.jpg
[width] => 1160
[height] => 791
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/valdis-dombrovskis.jpg
[width] => 1160
[height] => 791
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1612975284:2
[_thumbnail_id] => 18492
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 4006
[translation_required_done] => 1
[_oembed_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] =>
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
The hell with it … even though Starlink is still losing money & other companies are getting billions of taxpayer $, we’ll just keep funding Ukraine govt for free
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh