Az oroszok olyan térképeket mutatnak az amerikaiaknak, amelyeken a már elfoglalt Pokrovszk látható, és azt mondják, hogyan foglalták el Kelet-Ukrajna 90%-át – mondta az elnök.
Az oroszok nagy erőfeszítéseket tesznek a donyecki Pokrovszk város elfoglalására, de még mindig nincs olyan eredményük, amelyet „eladhatnának” az amerikai kormányzatnak – közölte Volodimir Zelenszkij elnök az újságírókkal folytatott találkozóján, írta az Ukrinform kedden, október 28-án.
„Megértjük, miért van szükségük (az oroszoknak – szerk.) Pokrovszkra. Csak azért kell nekik, hogy mondhassák: nézzék, végül is az az elképzelés, hogy Ukrajna elhagyja a keleti régiót, és átad minden mást, amit akarnak, az egyetlen lehetséges, különben többet fognak elfoglalni. Ezért az a tény, hogy mi tartjuk Pokrovszkot, ők pedig folyamatosan elhalasztják terveiket azt bizonyítja a világnak, hogy hazudnak, és hogy szükséges és érdemes továbbra is segíteni Ukrajnát”, jelentette ki az államfő. Zelenszkij megjegyezte, hogy az oroszok nagy erőket összpontosítottak Pokrovszkra, de eddig nem jártak sikerrel.
„Olyan erőket küldtek Pokrovszkba, hogy Ukrajna nem tud egy irányba ennyi embert küldeni. Képzeljék el, mekkora „orosz” erő van ott. De ugyanakkor nem érik el a tervezett eredményt. Véleményem szerint nincs olyan eredményük, amit „eladhatnának” az amerikaiaknak. Térképeket mutatnak nekik, amelyeken már elfoglalták Pokrovszkot, elmesélik, hogyan állnak a Dnyiprói régióban, hogyan foglalták el Kelet-Ukrajna 90%-át. Ez egyszerűen hazugság” – mondta az elnök.
„Elmondása szerint jelenleg körülbelül 200 orosz tartózkodik Pokrovszkban.
„Ezt a drónok segítségével látjuk. Amint kibújnak, amint az „oroszok” egyik vagy másik pontról tüzet indítanak, megsemmisítik őket” – biztosított Zelenszkij, hozzátéve, hogy Pokrovszk közelében bővítik a védelmi csapatot.
Az
Észt Ukránok Kongresszusa fedezte fel, hogy az észt iskolák 7. osztályos angol
nyelvtankönyvében, az „I love English 7”-ben Európa térképén a Krím-félsziget Oroszország
részeként van feltüntetve. Ezt jelezték az észt oktatási és tudományos
minisztériumnak – írja az err.ee.
„A kongresszus arra kéri az oktatási
minisztériumot, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket a helyzet orvoslására” –
írta Vira Konik kongresszusvezető az észt oktatási és tudományos miniszternek
küldött levélében.
Kedden, az ERR-el készített interjúban Vira
Konik elmondta, hogy ő maga az ukrán közösség képviselőjétől értesült az
esetről, akinek a fia ezt a tankönyvet használja.
Aavo Kennik, a Studium kiadó igazgatója, aki 2018-ban kiadta a tankönyvet, sajnálatát fejezte ki, de kiemelte, hogy ez egy félreértés, nem pedig rosszindulatú szándék.
„Tényleg hibát követtünk el. A térkép
szabadon hozzáférhető volt, azaz ingyenes, nem tulajdonítottunk neki
jelentőséget. Ez hiba volt. Bár két tanév is eltelt, s eddig senki sem
értesített minket erről” – mondta az igazgató.
Az oktatási minisztérium javaslata a
hibás oldalak eltávolítása és újakkal való helyettesítése. Vagyis lényegében új
tankönyveket küldeni az iskoláknak.
„Valószínű, hogy ezt meg kell tennünk. Az
új tankönyvek nyomtatása – azt hiszem, 10–20 ezer euróba kerül majd” – mondta
Kennik. Elmondása szerint ezt a tankönyvet Észtországban több mint 200 iskola
használja. Az észt oktatási és tudományos minisztérium hivatalos választ
küldött az Észt Ukránok Kongresszusának.
„Sajnálatos helyzet alakult ki, mert a
tankönyv tartalma ellentmond az észt külpolitikának, mivel Észtország nem
ismeri el a Krím megszállását és annektálását” – írta az oktatási, tudományos minisztérium
az általános oktatás, a nyelv és az ifjúságpolitika kérdéseiért felelős helyettes
kancellárja. Hozzátette, hogy jelenleg a minisztérium és a kiadó megállapodtak
abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül a tankönyvekben szereplő térképet
lecserélik a helyesre, miszerint a Krím-félsziget Ukrajna részeként lesz
feltüntetve.
[type] => post
[excerpt] => Az Észt Ukránok Kongresszusa fedezte fel, hogy az észt iskolák 7. osztályos angol nyelvtankönyvében, az „I love English 7”-ben Európa térképén a Krím-félsziget Oroszország részeként van feltüntetve. Ezt jelezték az észt oktatási és tudományos mini...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1588176060
[modified] => 1588166534
)
[title] => Észtország bocsánatot kért, amiért egy tankönyvben Krímet Oroszország részeként tüntették fel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=5082&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 5082
[uk] => 5043
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 5044
[image] => Array
(
[id] => 5044
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1588007931.jpg
[original_lng] => 130212
[original_w] => 669
[original_h] => 571
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1588007931-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1588007931-300x256.jpg
[width] => 300
[height] => 256
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1588007931.jpg
[width] => 669
[height] => 571
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1588007931.jpg
[width] => 669
[height] => 571
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1588007931.jpg
[width] => 669
[height] => 571
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1588007931.jpg
[width] => 669
[height] => 571
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1588007931.jpg
[width] => 669
[height] => 571
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1588155734:12
[_thumbnail_id] => 5044
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5593
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0258bfad00b15e0fabc9dfd176f7751b] =>
CDA Kvien shares a message remembering the Soviet deportations of Crimean Tatars that started 76 years ago and reiterates the United States' firm position today: #CrimeaIsUkrainepic.twitter.com/tQo1365wQy
Тимчасова повірена у справах США в Україні Крістіна Квін звертається з посланням, згадуючи про радянську депортацію кримських татар 76 років тому та вкотре наголошує на незмінній сьогоднішній позиції США: Крим – це Україна. pic.twitter.com/Mxxhjq9alz
With attacks on #Dnipro and elsewhere in Ukraine, Russia has again proven it is a terrorist state.
My call to allies and partners: let us ramp up our support. #Ukraine needs weapons, including tanks and air defence. #Russia must be held accountable for all crimes committed.
Great news from the Ukrainian Congress of Judges. 8 new members of the High Council of Justice have just been appointed. Key judicial governing bodies can thus restart work. Looking forward to the reformed HCJ showcasing rule of law and integrity in practice.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
1/2 I had a good meeting with @r_stefanchuk in Kyiv #Ukraine. We discussed raising the cost of war to Russia, including imposing additional sanctions to Russia & lowering the oil price cap, avoiding circumvention of sanctions. Also talked about ?? path to #EU & #NATO. pic.twitter.com/Bf16WMRZjL