Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere csütörtökön Budapesten fogadta Tarasz Kacskát, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesét. A megbeszélésen Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország nyitott a kapcsolatok rendezésére, ám szerinte a jelenlegi feszültségekért egyedül Ukrajna viseli a felelősséget. A találkozón napirendre kerültek a kárpátaljai magyar közösség jogai, az energiaellátás kérdése, valamint Ukrajna uniós csatlakozási törekvései is – számolt be az Index.
Magyarország kész javítani a kétoldalú kapcsolatokon, de ez kizárólag Ukrajnán múlik, miután a viszony rendkívüli megromlásáért a felelősség teljes egészében Kijevet terheli – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Az MTI közlése szerint a miniszter Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével, Tarasz Kacskával egyeztetett, majd kiemelte, hogy nem tudja azt mondani, hogy a kétoldalú kapcsolatok most vannak a mélyponton, ugyanis ki tudja, van-e még lejjebb, ezt sajnos nem lehet kizárni.
Egy dolog biztos, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minden szomszédos országgal, így Ukrajnával is jó, jobb kapcsolatban legyünk. […] És azt is nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy Kijevet terheli a teljes felelősség azért, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatrendszere az elmúlt tíz évben egy rendkívüli romláson ment keresztül
– fogalmazott a magyar külügyminiszter.
Nem mi vettük el az itteni ukrán kisebbség jogait, nem mi kockáztatjuk az ő energiabiztonságukat, és nem mi akarjuk belerángatni őket egy háborúba
– sorolta Szijjártó Péter, aki a reggeli találkozóval kapcsolatban leszögezte, hogy a magyar kormány mindig is híve volt a pozitív gesztusoknak, a bizalomépítésnek, és a maga részéről ennek megfelelően is járt el. Erre példaként említette, hogy szeptember elején megkezdte működését egy magyar–ukrán kétnyelvű oktatási intézmény Budapesten, amely a jövőben majd nemcsak általános, hanem középiskola is lehet.
Rámutatott, hogy a háború kezdete óta nagyjából 12 500, Ukrajnából származó gyereket táboroztattak Magyarországon, hogy kicsit feledtessék velük az otthon megélt borzalmakat.
A tárcavezető jó hírnek nevezte, hogy péntektől elindul a vonatközlekedés a Bécs–Budapest–Ungvár útvonalon és a Záhony–Csap–Beregszász útvonalon, decembertől pedig már Budapest és Beregszász között is lesz közvetlen vasúti összeköttetés. Szijjártó Péter hangsúlyozta, mindez azt bizonyítja, hogy ha megvan a jó szándék, akkor lehet előrehaladást elérni, de súlyos probléma, hogy Ukrajna szisztematikusan veszi el a magyar nemzeti közösség nyelvhasználati jogait 2015 óta.
A kisebbségek jogai, az energiaellátás és az ukrán uniós tagság is szóba került
„Jól láthatóan ez egy olyan tízéves folyamat, amely során nem hallgatták meg sem a kárpátaljai magyar közösség, sem a magyar kormány szempontjait és kéréseit. Világosan, tizenegy pontban összefoglaltuk, hogy mit kérünk. […] És semmi extrát nem kérünk: adják vissza a magyar nemzeti közösség jogait, adják vissza azokat a jogokat, amiket elvettek – fejtette ki. – Ha korrupcióellenes szabályok tekintetében mindent vissza lehetett csinálni uniós nyomásra, akkor azt gondolom, hogy a kisebbségi ügyben is mindent vissza lehet csinálni, hogyha van rá szándék.”
Szijjártó Péter elmondta, arra is megkérte az ukrán kollégáját, hogy szüntessék be a támadásokat a Magyarország kőolajellátásában kulcsfontosságú Barátság vezeték ellen. „Ezt nem Oroszország miatt kértem, hanem magunk miatt. A Barátság kőolajvezeték Magyarországra szállít kőolajat, és a Barátság vezeték támadása nem Oroszországnak, hanem nekünk jelent komoly kárt és kockázatot az energiaellátásunk biztonsága szempontjából” – jegyezte meg arra is kitérve, hogy Magyarország természetesen továbbra is biztosítja a villamosenergia- és földgázellátást Ukrajnának.
Aláhúzta: az ukrán villamosenergia- és földgázimport 40, illetve 50 százaléka Magyarországról érkezik, és ezt figyelembe véve az lenne fair, ha Kijev sem veszélyeztetné Magyarország energiabiztonságát.
Szijjártó Péter végül megerősítette: a kormány álláspontja világos Ukrajna esetleges EU-tagságát illetően, ebben a kérdésben a magyar emberek egyértelműen véleményt nyilvánítottak, miszerint ez ellentétes lenne Magyarország gazdasági és biztonsági érdekeivel. „Ezért mi egy könnyebben, reálisabban megvitatható témának azt érezzük, hogy Ukrajna egy esetleges stratégiai együttműködési partnerségről kezdjen tárgyalásokat az Európai Unióval” – közölte.
Őszintén remélem, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatrendszere jobban alakul a következő tíz évben, mint alakult az elmúlt tíz esztendőben. Mi erre készen állunk, de azt is világossá kell tenni, hogy ez kizárólag Kijeven és Ukrajnán múlik
Magyar Levente Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára a közösségi oldalán jelentette be, hogy Tarasz Kacskával, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével egyeztetett.
Az államtitkár beszámolója szerint a felek áttekintették az Ukrajna EU-tagságát elutasító magyar álláspont mögött húzódó okokat, különös tekintettel a kárpátaljai magyarok helyzetére. A kisebbségi jogokkal kapcsolatban fennálló vitákra közösen találnának megoldást.
My Website
Miniszterelnök-helyettes úr megígérte, hogy személyesen bekapcsolódik abba a kétoldalú munkafolyamatba, amelynek célja közösen megoldásokat találni a kisebbségi jogok kapcsán fennálló vitás kérdésekre. Mi készek vagyunk a folytatásra, de az ukrán féltől végre érdemi lépéseket várunk, különben a mostani biztatás is csak egy újabb be nem váltott ígéret marad, amiből már annyit hallottunk az elmúlt évtizedben, hogy még a Dunánál nagyobb folyókat is el lehetne velük rekeszteni – írta.
Bóka János Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere közösségi oldalán számolt be arról, hogy egyeztetést folytatott Tarasz Kacskával, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével.
A találkozón mindketten hangsúlyozták, hogy a két ország kapcsolatában elengedhetetlen a nyílt és őszinte párbeszéd, még azokban az ügyekben is, ahol eltérnek az álláspontok. A napirenden szerepelt a kárpátaljai magyarság helyzete, Magyarország energiabiztonsága, valamint Ukrajna európai törekvései is, amelyek meghatározó pontjai a kétoldalú együttműködésnek.
Fontos, hogy nyílt és őszinte párbeszédet folytassunk minden kérdésben – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a konstruktív egyeztetések mindkét fél számára nélkülözhetetlenek. Mint mondta, különösen most, amikor Ukrajna jövője és európai integrációs folyamata kiemelt jelentőséggel bír.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Tarasz Kacska, az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes online megbeszélést tartott Gert Jan Koopmannal, az Európai Bizottság Bővítési és Keleti Szomszédsági Főigazgatóságának vezetőjével. A találkozón a NABU (Nemzeti Korrupcióellenes Iroda) és a SZAP (Speciális Korrupcióellenes Ügyészség) körüli helyzetről esett szó.
Kacska tájékoztatta a tisztségviselőt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójáról, amelyen részt vett az összes rendvédelmi és korrupcióellenes szerv vezetője.
Biztosította az európai tisztségviselőt arról, hogy a kormány „nagyon komolyan veszi” a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdéseket, és figyelmesen követi a nyilvánosság és a szakmai körök véleményét.
Az Elnöki Hivatal közlése szerint aktív munka folyik az összes érintett fél véleményének és álláspontjának összegyűjtésére és elemzésére a törvénnyel kapcsolatban.
Az európai integrációs átalakulások – különösen a jogállamisági ütemtervben meghatározottak – továbbra is prioritást jelentenek számunkra. Ukrajna folytatja az ebben a dokumentumban rögzített célok elérésére irányuló lépések végrehajtását. Az EU-val és minden érintett intézménnyel folytatott őszinte és átlátható párbeszéd, valamint az Európai Unióhoz való közeledés a személyes prioritásom
– hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Kacska továbbá tájékoztatta Koopmant arról is, hogy mielőbb szeretne nyílt és őszinte párbeszédet folytatni a tárgyalócsoportok szakértőivel, akik a rendvédelmi és korrupcióellenes kérdésekkel foglalkoznak.
[type] => post
[excerpt] => Tarasz Kacska, az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes online megbeszélést tartott Gert Jan Koopmannal, az Európai Bizottság Bővítési és Keleti Szomszédsági Főigazgatóságának vezetőjével. A találkozón a NABU (Nemze...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1753302240
[modified] => 1753298335
)
[title] => A miniszterelnök-helyettes biztosította az Európai Bizottságot arról, hogy az EU-csatlakozáshoz szükséges reformok továbbra is prioritást élveznek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=157545&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 157545
[uk] => 157503
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 157504
[image] => Array
(
[id] => 157504
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/d194bda-taras-kachka-large.jpg
[original_lng] => 29274
[original_w] => 1000
[original_h] => 623
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/d194bda-taras-kachka-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/d194bda-taras-kachka-large-300x187.jpg
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/d194bda-taras-kachka-large-768x478.jpg
[width] => 768
[height] => 478
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/d194bda-taras-kachka-large.jpg
[width] => 1000
[height] => 623
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/d194bda-taras-kachka-large.jpg
[width] => 1000
[height] => 623
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/d194bda-taras-kachka-large.jpg
[width] => 1000
[height] => 623
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/d194bda-taras-kachka-large.jpg
[width] => 1000
[height] => 623
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1753287536:5
[_thumbnail_id] => 157504
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2063
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_028ab59c3acfdeda454ded76e1bb8331] =>
Ukraine’s anti-corruption institutions are vital to its reform path. Restricting them would be a significant setback.
Safeguarding the independence of these institutions and continued progress on the rule of law remain key for Ukraine’s EU accession process. https://t.co/rgvwXxETfM
Az EU ukrajnai nagykövete, Katarína Mathernová beszámolt arról, hogy találkozott az Ukrajna újonnan kinevezett európai és euroatlanti integrációs miniszterelnök-helyettesével, Tarasz Kacskával – számolt be róla a Pravda.
Mathernová kiemelte, hogy örömmel találkozott Tarasz Kacskával.
„Kacska sokéves tapasztalattal rendelkezik az EU-integráció területén, különösen a kereskedelem és az EU-Ukrajna Társulási Megállapodás terén. Alig várom a vele való együttműködést a csatlakozási folyamat következő szakaszaiban” – írta Mathernová az X-oldalán.
Az Ukrán Legfelsőbb Tanács csütörtökön, július 17-én szavazta meg az új kormány kinevezését, amelyben Tarasz Kacska az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot tölti be.