Huszonegy kínai katonai repülőgép, köztük 18, nukleáris fegyver hordozására képes bombázó lépett be a tajvani légvédelmi azonosítási övezetbe (ADIZ). Kína az elmúlt két évben jelentősen megnövelte légi behatolásainak számát, de az AFP francia hírügynökség által vezetett adatbázis szerint ez volt legnagyobb azóta, hogy Tajpej 2020 szeptemberében elkezdte közzétenni a napi adatokat az esetekről.
Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta önálló kormánya van. Peking és Tajpej között azután újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház elnöke augusztusban heves kínai tiltakozás ellenére látogatást tett a szigeten.
A múlt héten Kína új behozatali tilalmat rendelt el a tajvani élelmiszerekre, italokra, alkoholra és halászati termékekre. Ezt követően Szu Ceng-csang tajvani miniszterelnök azzal vádolta meg Kínát, hogy megsérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat és hátrányosan megkülönböztető intézkedéseket alkalmaz Tajvannal szemben.
A H-6-os típusú repülőgép Kína fő, nagy hatótávolságú bombázója, amely képes nukleáris fegyver hordozására. Ritkán fordul elő, hogy Kína egy nap ötnél több H-6-os bombázót vezényel bevetésre egy nap, de az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az ilyen küldetések száma. A múlt hónapban összesen 21 bombázó repült át a tajvani ADIZ felett, míg decemberben eddig 23.
Tajvan 23 millió lakosa a pekingi invázió állandó fenyegetésében él.
Miután Peking arra figyelmeztette a szigetet, hogy a kínai hadsereg térségben zajló hadgyakorlata idején nem engedhet repülőgépeket a műveletek közelébe. A tajvani minisztérium részéről leszögezték, a feszültség csökkentése érdekében kapcsolatba léptek más országokkal, egyebek között az Egyesült Államokkal.
A tajvani vezetés azt is felrótta Kínának, hogy a sziget közelében kedden, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatására reagálva indított hadgyakorlata „sérti Tajvan szuverenitását”.
Sajtótájékoztatóján a védelmi tárca szóvivője, Szun Li-fang azt mondta, a manőver során a kínai erők tajvani területi vizekre hatoltak.
Tajpej emellett „pszichológiai hadviseléssel” vádolta Pekinget, s arra intette a lakosságot, „ne higgyen az álhíreknek”.
Nancy Pelosi szerdán találkozott több tajvani vezetővel, köztük Caj Jing-ven elnökkel is, az egyeztetések során pedig leszögezte:
„Az Egyesült Államok továbbra is „sziklaszilárd elszántsággal” védelmezi a demokráciát „Tajvanon és szerte a világon”. Az elnökkel közös sajtótájékoztatóján Pelosi mindazonáltal kiállt a status quo mellett, hozzátéve: jóllehet Washington tiszteletben tartja az egy Kína elvét, a Tajvannal vállalt szolidaritás „fontosabb, mint valaha”. Az Egyesült Államok nem hagyja magára Tajvant – fogalmazott.
Caj Jing-ven a maga részéről hangsúlyozta: Tajvan a növekvő kínai fenyegetés ellenére sem hátrál meg, és ragaszkodik szuverenitásához, valamint demokratikus berendezkedéséhez.
Kína saját területének tekinti az önálló kormányzattal rendelkező szigetet, és hevesen tiltakozott Pelosi látogatása ellen. A kínai külügyminisztérium közleményében hangsúlyozta, hogy az amerikai politikus látogatása súlyosan fenyegeti a békét és a stabilitást a Tajvani-szorosban, valamint árt a kínai-amerikai kapcsolatoknak. Ezzel párhuzamosan a kínai néphadsereg keleti régióért felelős parancsnoksága közölte, hogy különböző haderőnemek részvételével indít hadgyakorlatot Tajvantól északra, délnyugatra és északkeletre helyi idő szerint kedden éjszaka.
Az Egyesült Államok hetedik flottája időközben a Twitteren közölte, hogy a július eleje óta a térségben tartózkodó Ronald Reagan repülőgép-hordozó jelenleg délre hajózik Tajvantól, a Fülöp-szigeteknél. Az amerikai haditengerészet által közzétett felvételeken a Ronald Reagant lehetett látni a Carl Brashear ellátóhajó oldalán.
Ezenfelül az amerikai tengerészgyalogság Tripoli nevű hajója is a térségben tartózkodik Tajvantól keletre.
A Pentagon tagadta, hogy a hadihajók jelenléte a térségben összefüggésben állna Pelosi látogatásával.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024