A Dél-Koreában kormányon lévő Népi Erő Párjának (PPP) képviselői csütörtökön ülősztrájkba kezdtek a parlamenti ülésterem előtt, tiltakozásul az ellenzéki Demokrata Párt (DP) azon terve ellen, hogy felelősségre vonja az állami médiahatóság vezetőjét.
A DP a hét elején terjesztett be felelősségre vonási indítványt Li Donggvan, a koreai médiahatóság elnöke ellen, és a tervek szerint pénteken el is akarja fogadni. A DP azzal vádolja Lít, hogy szabálytalan döntéseket hozott szervezeti és kinevezési ügyekben, amelyek célja a kormány média fölötti befolyásának növelése volt.
A PPP szerint Li felelősségre vonása csak a DP saját politikai céljait szolgálja. A kormánypárt ezért felszólította a parlamentet, hogy ne nyissa meg a csütörtöki plenáris ülést, mondván: eredetileg csak a kormány 2024-es költségvetési javaslata szerepelt napirenden.
A házelnök ennek ellenére megnyitotta az ülést, és megengedte, hogy a Li elleni eljárásról szóló beadványt hivatalosan is beterjesszék a parlament elé, ezzel előkészítve az utat a pénteki szavazáshoz. A DP önállóan is képes elfogadni az indítványt, mivel a 298 tagú parlamentben 168 mandátummal rendelkezik, és így többségben van.
A PPP a tervek szerint a pénteki plenáris ülésig folytatni fogja az ülésterem előtti tiltakozást.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A Dél-Koreában kormányon lévő Népi Erő Párjának (PPP) képviselői csütörtökön ülősztrájkba kezdtek a parlamenti ülésterem előtt, tiltakozásul az ellenzéki Demokrata Párt (DP) azon terve ellen, hogy felelősségre vonja az állami médiahatóság vezetőjét.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1701359400
[modified] => 1701349218
)
[title] => Ülősztrájkba kezdtek a kormánypárti képviselők a dél-koreai parlamentben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96701&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 96701
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 96702
[image] => Array
(
[id] => 96702
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/del-koreai-parlament.webp
[original_lng] => 194794
[original_w] => 1200
[original_h] => 805
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/del-koreai-parlament-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/del-koreai-parlament-300x201.webp
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/del-koreai-parlament-768x515.webp
[width] => 768
[height] => 515
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/del-koreai-parlament-1024x687.webp
[width] => 1024
[height] => 687
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/del-koreai-parlament.webp
[width] => 1200
[height] => 805
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/del-koreai-parlament.webp
[width] => 1200
[height] => 805
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/del-koreai-parlament.webp
[width] => 1200
[height] => 805
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1701344390:5
[_thumbnail_id] => 96702
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2038
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_92dc72272021677c52fcd9d71d0d5bbb] =>
Anti-terrorism alert raised for 5 overseas S. Korean diplomatic missions https://t.co/wl4wYMdgos
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Horvátországban a bírósági és ügyészségi dolgozók sztrájkja miatt teljes összeomolhat az igazságügy – jelentette ki Radovan Dobronic, a legfelsőbb bíróság elnöke hétfőn, miután megbeszélést tartott a felsőbb fokú bíróságok vezetőivel.
„Úgy gondoljuk, hogy ez a helyzet már fenntarthatatlan, és ha a kormány és a szakszervezetek nem jutnak megállapodásra a hét végéig, akkor a bíróságok a továbbiakban nem tehetők felelőssé a kialakult helyzet következményeiért” – mondta Dobronic.
Kiemelte: a kormány által hangoztatott folyamatos béremelések ellenére – amelyekre az elmúlt négy évben került sor – az igazságügyi dolgozók olyan fizetésért dolgoznak, amelyekből nem lehet megélni. „Gyakorlatilag szociális esetekké váltak” – hangsúlyozta.
A legfelsőbb bíróság elnöke nem ért egyet azzal, hogy a kormány az igazságügyi dolgozók bérét nem akarja külön kezelni a teljes állami és köztisztviselői bérektől. „Ők kevesebb fizetést kapnak, mint a legtöbb végrehajtó hatalom tisztviselője” – mutatott rá.
Mind mondta, az írnokok nem egy, hanem két-három bírónak is dolgoznak. „Túl nagy teher hárul rájuk, és ráadásul lebecsülik, kisegítő személyzetként kezelik őket, pedig ők tartják a ház három sarkát, és nélkülük tényleg nem működik az igazságszolgáltatás” – fogalmazott.
Az igazságügyi dolgozók sztrájkja még június 5-én kezdődött. Hétfőtől a kormány múlt heti döntése szerint azok, akik nem vették fel a munkát, már nem kapnak bért. Ennek ellenére a sztrájk folytatódik.
Iva Suskovic, az állami tisztviselők szakszervezetének elnöke elmondta: mivel nem kapnak fizetést, a munkavégzést a halaszthatatlan ügyekben is felfüggesztették, csak akkor veszik fel a munkát, ha a szóban forgó ügy életet vagy egészséget veszélyeztet.
Ivan Malenica igazágügyi miniszter hétfőn ismételten felszólította a sztrájkolókat, hogy térjenek vissza munkahelyükre.
A 6415 igazságügyi tisztviselő többsége nő, fizetéseik havi 500-600 eurót tesznek ki, ami az érintettek szerint nem elég a megélhetéshez.
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök a kormányalakítási tárgyalások felfüggesztését szorgalmazza Romániában a társadalmi elégedetlenség miatt. Hétfőn országos sztrájk készül szomszédunknál, emiatt a kormányátalakítás is elmaradhat.
Marcel Ciolacu, a kormányfői tisztség várományosa szombaton közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kifejtette: pártja azért lépett kormányra – a Nicolae Ciuca miniszerelnök jobbközép Nemzeti Liberális Pártjával (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt – hogy biztosítsa a politikai stabilitást és jó kormánypolitikával segítse a román gazdaságot és a lakosságot a többrétű válság átvészelésében – közölte az MTI, miután a héten több szakszervezet is országos sztrájkot hirdetett a megélhetési költségek drámai mértékű emelkedése miatt.
A nagykoalíció pártjai még a 2021 novemberében alakult Ciuca-kabinet beiktatása előtt megállapodtak abban, hogy a 2024-es választásig hátralévő három év félidejénél – 2023 májusában – a liberális kormányfő átadja helyét a PSD kormányfőjelöltjének, a politikai erőegyensúly megőrzése érdekében pedig több más miniszteri tárcát is kicserél egymás között a két párt.
A másfél éve eltervezett politikai vetésforgó végrehajtását azonban ma már egyik fél sem akarja az eredeti formában végrehajtani, a leendő Ciolacu-kabinet összetételéről kezdődött tárgyalások pedig csütörtökön elakadtak, miután a PNL és a PSD is az RMDSZ-től akart elvenni kormányzati posztokat, hogy a másik román párt hatalmi igényeit – saját veszteségét minimalizálva – kielégítse. Ezt a magyar szövetség nem volt hajlandó elfogadni.
Közben a közalkalmazotti szférában az energiaválság, a magas infláció és a vásárlóerő csökkenése nyomán felhalmozódott társadalmi feszültség egyre radikálisabb megnyilvánulásokat ölt Romániában. A 350 ezer oktatási alkalmazott érdekeit képviselő három oktatási szakszervezeti szövetség – miután az eddigi tüntetésekkel és a szerdai figyelmeztető sztrájkkal nem sikerült általános béremelést kiharcolnia – hétfőtől általános munkabeszüntetést hirdetett.
Világos, hogy a politikusokat nem ugyanaz foglalkoztatja, mint a lakosságot. Márpedig én azt ígértem, hogy sosem fogom a politikai érdekeket a románok érdekei elé helyezni. Ezért úgy gondolom, hogy valamennyi döntéshozónak a szakszervezeti követelések megoldását és a speciális nyugdíjak reformjával kapcsolatos hatalmas adósság rendezését kell prioritásként kezelnie – írta Facebook-bejegyzésében a miniszterelnöki poszt várományosa. Marcel Ciolacu szerint amíg ez a két prioritás nincs megoldva, a leendő kormány összetételéről szóló összes tárgyalást fel kell függeszteni.
Nem sokkal a PSD kormányfőjelöltjének kezdeményezését követően az RMDSZ és a PNL vezetői is a kormányalakítási tárgyalások felfüggesztését támogató nyilatkozatokat tettek. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke az Antena 3 hírtelevíziónak azt mondta: egyetért Ciolacu javaslatával, hiszen a kormányzás az embereket szolgálja, és a társadalom prioritásai kell hogy legyenek a kormánykoalíció prioritásait is.
Dan Motreanu, a PNL alelnöke azt mondta: úgy véli, valóban Nicolae Ciuca miniszterelnök a legalkalmasabb arra, hogy „kiegyensúlyozottságával és a társadalmi párbeszéd iránt mindig is tanúsított nyitottságával” megoldást találjon a szakszervezetek egyébként jogos követeléseire.
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
Nadhim Zahawi, a Konzervatív Párt elnöke szerint az Egyesült Királyság kormánya a hadsereget is be tudná vetni a közszféra sztrájkjai által okozott zavarok enyhítésére.
Ha a szakszervezetek inflációval megegyező vagy azt meghaladó béremelést kapnának, „a követelés elégtételével hosszabb időre beágyaznánk az inflációt, és a legkiszolgáltatottabbakat sújtanánk” – mondta Nadhim Zahawi. Hozzátette, az ukrajnai háború nagyon magas inflációs rátához vezetett.
„A szakszervezeteknek azt üzenjük, hogy ez nem a sztrájk ideje. Itt az ideje, hogy megpróbáljunk tárgyalni” – közölte a tory képviselő.
Az Egyesült Királyság karácsony előtt sztrájkhullámmal néz szembe: a vasúthálózat, a buszok, a posta, az egészségügy és az iskolák dolgozói sztrájkokat szerveznek, hogy magasabb béreket követeljenek, miközben az ország megélhetési válsággal küzd.
Beugorhat a hadsereg is a kieső sztrájkolók helyére
Nadhim Zahawi szerint a szakszervezetekkel való megállapodás hiányában a nemzetnek vésztervekre van szüksége.
Azt mondta, hogy még a hadsereget is be lehetne vetni a zavarok megfékezésére, mivel végszükség esetén betölthetnék a sztrájkoló dolgozók szerepét. Speciális feladatok elvégzésére fejlesztenek évek óta különleges egységeket, melyek bevetését fontolgatja a brit kormány.
A hadsereg tagjai mentőautókat vezethetnének, de a határbiztonság nem sérülne. A bevándorlással kapcsolatban Zahawi elmondta, hogy a kormány fontolgatja a menedékkérők Ruandába való kitoloncolásának tervét, amit fel kéne eleveníteni, hogy elrettentsék ezzel az embercsempészeket. Az év elején a kormány jogi kihívások után leállította az afrikai országba irányuló járatokat. Szerinte a ruandai terv életbe léptetése üzenetet küldene az embercsempészbandáknak.
Zahawi kizárta annak a lehetőségét, hogy Boris Johnson volt miniszterelnök ismét jelöltetné magát a párt vezetésére, mondván, a toryk a párt újjáépítésére összpontosítanak a közelmúlt politikai zűrzavarai után.
Stressed the importance of providing weapons for??, sanctions and isolation of ??, holding ?? accountable, #PeaceFormula by @ZelenskyyUa, rebuilding of ??
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Október 25-én a Belorusz munkások szövetsége bejelentette, hogy a mozgalom augusztus 30-án meghirdetett követeléseit a hatalom nem teljesítette. Emiatt a szövetség november 1-jétől leállítja „a termelést az egész országban, amíg a tíz követelmény mindegyike teljesül.
A munkások szövetsége fő követelései a politikai üldöztetés megszüntetése; fizetésemelés; tárgyalások megkezdése a hatalom békés átadásáról a demokratikus erőknek, az állampolgárok alkotmányos jogainak tiszteletben tartása; a COVID-19 elleni védőoltáshoz való hozzáférés biztosítása; a szomszédos országokkal való kapcsolatok normalizálása és a Nyugattal folytatott „hibrid háború” megszüntetése az illegális migránsok bevonásával.
A szövetséget Szerhij Dilevszkij, a Koordinációs Tanács Elnökségének tagja, a Minszki Traktorgyár egykori alkalmazottja vezeti, a 2020-as elnökválasztás eredménye elleni munkás tiltakozások egyik vezetője, a békés tüntetések során a hatalom erőszakossága ellen emelt szót. A 2020. augusztusi letartóztatását követően kénytelen volt elhagyni az országot.
„Itt az ideje, hogy a munkások a saját kezükbe vegyék a jövőt. Nincs jogunk tovább halogatni, miközben barátaink és rokonaink börtönben ülnek, anyáink, testvéreink és apáink pedig a koronavírus betegekkel teli kórházakban halnak meg… Nem engedhetjük, hogy az integrációs kártyák aláírásával elárulják hazánkat! Készen állunk megváltoztatni hazánkat, késze állunk kimondani: „Elég volt rajtunk gúnyolódni!”, Készen állunk, hogy beverjük az utolsó szöget a rezsim koporsóján! Mi, a Belorusz munkások szövetsége, 2021. november 1-jével meghirdetjük az országos sztrájk kezdetét! Leállítjuk az országban a termelést, amíg mind a tíz követelésünket nem teljesítik”, – áll a szövetség közleményében.
Országos sztrájkot utoljára 2020. október 26-án próbáltak meghirdetni, arra Szvitlana Tihanovszka, a leghíresebb fehérorosz ellenzéki képviselő szólított fel, aki szintén távozni kényszerült a választások után. Ekkor a sztrájk nem vált országossá, viszont észrevehető volt, mivel néhány állami vállalat függesztette fel a munkát. A sztrájkolókat a gyárak bejáratainál tartóztatták le. Csaknem ezren gyűltek össze a magas technológiák parkjában, akiket a rohamrendőrök zavartak szét. A sztrájkhoz magánszektor számos vállalata is csatlakozott.
Ezt követően magánvállalkozókat, akik támogatták a sztrájkot, vagy a hatóság nyomására bezárták vállalkozásaikat, vagy eladták és üldöztetésük miatt elhagyták az országot. Február 12-én Alekszandr Lukasenka „elnök” az Országos Nemzeti Közgyűlés résztvevői előtt bejelentette, személyesen adott utasítást arra, hogy zárják be azokat a magánvállalkozásokat, amelyek október 26-án felfüggesztették a munkát.
Az állami nagyvállalatok munkatársai 2020. augusztus 9-i munkabeszüntetése nem nőhetett át országos sztrájkká, mivel a munkásokat letartóztatták, egynapos letartóztatást róttak ki rájuk, megfenyegették őket és bűnügyi eljárásokat indítottak ellenük.
Szeptember 22-én, az utcai tüntetések csúcspontján Alekszandr Lukasenka a Hrodno városában tartott kormánypárti nagygyűlésen kijelentette: „Arra kérem a kormányzókat, a végrehajtó bizottságok elnökeit, ha nem akarnak dolgozni – ne kényszerítsék őket. Nem kell. Nem tudjuk kényszeríteni vagy meggyőzni őket. De ha a vállalkozás nem működik – hétfőtől lakatot teszünk a kapura…”.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...