Oroszországot az rettenti el legjobban, ha tudtára adjuk, hogy Ukrajna erős és hatalmas szövetségesei vannak, de az orosz agresszió akkor ér véget, amikor az országunk a Nyugat elválaszthatatlan részévé válik – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter Washingtonban, adta hírül csütörtökön a segodnya.ua hírportál.
A jelentés szerint az Ukrán–amerikai Stratégiai Partnerségi Bizottság ülése után nyilatkozva elmondta, hogy az USA egyike azon szövetségeseknek, akik támogatják Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, szuverenitása és területi egysége megőrzése érdekében. A katonai együttműködés tovább fog bővülni és erősödni – tette hozzá.
Kuleba hangsúlyozta: „a legjobb módszer az agresszív Oroszország elrettentésére az, hogy a Kreml tudtára adjuk: Ukrajna erős és hatalmas szövetségesei vannak, akik nem hagyják magára az agresszorral. Pont ilyen jelzést küldtünk ma Moszkvába.” Kiemelte: az Ukrajna elleni orosz agresszió akkor fejeződik be, amikor intézményesül, hogy Ukrajna a Nyugat elválaszthatatlan része, amit nem lehet kétségbe vonni. Hozzátette: „ma fontos lépést tettünk ebben az irányban, amikor aláírtuk az új Ukrajna–USA Stratégiai Partnerségi Chartát, ami lehetővé teszi Ukrajna és az USA számára a kihívásokkal szembeni hatékonyabb szembeszállást.”
A külügyminiszter külön emlékeztetett arra, hogy a fontos dokumentum aláírása épp akkor volt, amikor Oroszország agresszív cselekményeket folytat Ukrajna határainak a közelében és súlyos helyzet alakult az ukrán–fehérorosz határon.
(vb/segodnya.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszországot az rettenti el legjobban, ha tudtára adjuk, hogy Ukrajna erős és hatalmas szövetségesei vannak, de az orosz agresszió akkor ér véget, amikor az országunk a Nyugat elválaszthatatlan részévé válik – jelentette ki Dmitro Kuleba. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1636635000 [modified] => 1636633698 ) [title] => Kuleba: Azt üzenjük Moszkvának, hogy Ukrajna erős és hatalmas szövetségesei vannak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=33347&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 33347 [uk] => 33360 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 33348 [image] => Array ( [id] => 33348 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba.jpg [original_lng] => 74944 [original_w] => 728 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba.jpg [width] => 728 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba.jpg [width] => 728 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba.jpg [width] => 728 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba.jpg [width] => 728 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/kuleba.jpg [width] => 728 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1636629974:2 [_thumbnail_id] => 33348 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3842 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_967deb5647cc607831289032f8e31d98] => [_oembed_time_967deb5647cc607831289032f8e31d98] => 1699884020 [_oembed_a7ddd61192846251a655a1ec268ec054] => [_oembed_time_a7ddd61192846251a655a1ec268ec054] => 1732266545 [_oembed_f580eca4b4f6b377a148aa906e0385c2] =>
Ukrajna egységes külpolitikai stratégiát valósít meg, valamint szövetségeket hoz létre az ország biztonsága érdekében, és az USA fő szövetségese lesz a NATO-belül, nem pedig azon kívül – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdán egy televíziós interjúban, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője az Ukrajina 24 televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: „Ukrajna az USA fő szövetségese lesz a NATO-n belül, és nem azon kívül. Ehhez mi egységes külpolitikai stratégiát alakítunk ki, szövetségeket hozunk létre Ukrajna biztonsága érdekében, elmélyítjük a kölcsönös együttműködést a stratégiai partnerekkel.” Mint emlékeztetett, Volodimir Zelenszkij elnök washingtoni látogatása során sikeresen megszerezte az USA támogatását Ukrajna védelmi képességének a megerősítéséhez.
Kuleba azt is aláhúzta, hogy az ukrán fél az amerikai fővárosban új megállapodást írt alá az USA-val a védelmi és biztonsági szférát illetően, ami több rendelkezését tekintve ambiciózusabb, mint a fő szövetségesi státus a NATO-n kívül.