Fiame Naomi Mata’afa a parlament épülete előtt felállított sátorban tette le hivatali esküjét, miután a korábbi miniszterelnök kizárta az új kormányfőt a törvényhozás épületéből. Bár a korábbi miniszterelnök a szamoai választáson vereséget szenvedett, nem volt hajlandó elismerni azt – közli a BBC.
Fiame Naomi Mata’afa az ország történelmének első női miniszterelnökeként érkezett meg az országházhoz Satiu Simativa Perese legfelsőbb bírósági elnökkel együtt, hogy előtte tegye le miniszterelnöki esküjét. A bejáratot azonban rendőrök zárták el. A helyszínen Mata’afa támogatói is megjelentek, akik énekelve szerették volna elérni, hogy a politikus bejuthasson az épületbe.
Az eddig regnáló miniszterelnök, Tuilaepa Sailele Malielegaoi 22 évig vezette az országot, és most nem kívánja átadni a hatalmat. Kihívója a múlt havi választásokon egyfős többséget szerzett az országgyűlésben.
A közel kétszázezres lakosú, két nagyobb és nyolc kisebb szigetből álló ország a Csendes-óceán délnyugati részén, az Egyenlítőtől ezerötszáz kilométerre délre fekszik.
[type] => post
[excerpt] => Fiame Naomi Mata’afa a parlament épülete előtt felállított sátorban tette le hivatali esküjét, miután a korábbi miniszterelnök kizárta az új kormányfőt a törvényhozás épületéből. Bár a korábbi miniszterelnök a szamoai választáson vereséget szenved...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1621937520
[modified] => 1621893074
)
[title] => Nem a parlament épületében tett esküt Szamoa első női miniszterelnöke – mert nem engedték be
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=24114&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 24114
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 24115
[image] => Array
(
[id] => 24115
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/szomalia-eskutetel.jpg
[original_lng] => 238425
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/szomalia-eskutetel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/szomalia-eskutetel-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/szomalia-eskutetel-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/szomalia-eskutetel-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/szomalia-eskutetel.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/szomalia-eskutetel.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/szomalia-eskutetel.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1621884124:5
[_thumbnail_id] => 24115
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3143
[_algolia_sync] => 508034067000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 641
[1] => 12399
)
[tags_name] => Array
(
[0] => eskütétel
[1] => Szomália
)
)
[1] => Array
(
[id] => 12210
[content] =>
Donald Trump amerikai elnök ki szeretné vonni Szomáliából az amerikai katonákat – közölte a Bloomberg biztos forrásokra hivatkozva.
Az ügynökség szerint Trump elmondta, hogy ez lehetővé teszi számára, hogy beteljesítse a választás előtti kampányán elhangzott ígéreteit a katonák hazatérését illetően. Az információk szerint a Pentagonnál már elkezdték kidolgozni a terveket.
Szomáliában jelenleg 650-800 amerikai katona segíti a kormányt az al-Shabaab radikális iszlamista csoport elleni küzdelemben, amely szoros kapcsolatban áll az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel.
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz