Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) újabb ukrán politikusok és gazdasági szereplők ellen jelentett be szankciókat, köztük olyanokkal szemben is, akik korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szövetségesei voltak.
A listára Artem Dmitruk és Olekszandr Oniscsenko is, akik korábban képviselők is voltak az ukrán parlamentben. Dmitruk ráadásul a Nép Szolgája pártnak volt a képviselője, de már a párt egyik leghangosabb kritikusa lett. Az egykori politikus ma Londonban él és az oroszbarát, betiltani kívánt Ukrán Pravoszláv Egyház egyik legismertebb védelmezője. Megszólalásaiban gyakran az orosz–ukrán barátság és együttműködés mellett érvel, ami a háború miatt Ukrajnában kimeríti a nemzetellenes bűncselekmény kategóriáját.
Szintén emigrált Ukrajnából Olekszandr Oniscsenko, aki jelentős gazdasági érdekeltségekkel rendelkezik és aki szerint a vele szemben életbe léptetett pénzügyi szankciók kapcsán elmondta, a hatalom egyszerűen ráakarja tenni a kezét az üzleti érdekeltségeire.
Az üzletember elmondása szerint a 2019-es elnökválasztási kampányra 2 millió dollárt adott Zelenszkijnek.
Az RNBO szerint csak arról van szó, hogy olyanokat büntetnek, akik akármilyen módon összejátszanak az Ukrajnát megtámadó szomszédos agresszorral, s ezzel veszélyeztetik az állam, nemzet biztonságát és szuverenitását.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) újabb ukrán politikusok és gazdasági szereplők ellen jelentett be szankciókat, köztük olyanokkal szemben is, akik korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szövetségesei voltak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750843980
[modified] => 1750835315
)
[title] => Újabb ukrán politikusok és gazdasági szereplők ellen jelentett be szankciókat az RNBO
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=154851&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154851
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 154852
[image] => Array
(
[id] => 154852
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/dmitruk.png
[original_lng] => 522284
[original_w] => 834
[original_h] => 469
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/dmitruk-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/dmitruk-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/dmitruk-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/dmitruk.png
[width] => 834
[height] => 469
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/dmitruk.png
[width] => 834
[height] => 469
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/dmitruk.png
[width] => 834
[height] => 469
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/dmitruk.png
[width] => 834
[height] => 469
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1750824526:12
[_thumbnail_id] => 154852
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1379
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 201407602000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1532
[1] => 192
[2] => 19088
[3] => 50962
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO)
[1] => szankciók
[2] => szökés
[3] => ukrán képviselők
)
)
[1] => Array
(
[id] => 154404
[content] =>
Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette, hogy Olekszij Csernisov miniszterelnök-helyettes és nemzetiegység-miniszter üzleti útja a hét végéig van jóváhagyva – számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál a miniszterelnöknek a Legfelső Tanácsban a kormányhoz intézett kérdések órájában tett kijelentésére hivatkozva.
A jelentés szerint Smihal a Csernisov üzleti útjának befejezésére vonatkozó kérdésre a következőket válaszolta: „Az üzleti útra vonatkozó dokumentumokat a hét végéig hagytuk jóvá.”
Június 13-án a NABU és a SZAP bejelentette egy építőipari korrupciós ügy leleplezését, amelyben magas rangú állami tisztviselők is érintettek, és amely több mint 1 milliárd hrivnya veszteséget okozott az államnak.
A korrupcióellenes hatóságok 5 személyt gyanúsítottak meg, köztük két, Csernisovhoz köthető személyt – Vaszil Vologyint, a Régiófejlesztési Minisztérium volt államtitkárát és Makszim Horbatyuk volt miniszteri tanácsadót.
Június 18-án a Legfelső Korrupcióellenes Bíróság megelőző intézkedést rendelt el Vologyinnal szemben: 60 napra, augusztus 17-ig őrizetbe vették, alternatív megoldásként 20 millió hrivnya óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Rendőrségi és politikai körökből származó információk szerint Csernisov otthonát körülbelül egy hónappal ezelőtt a korrupcióellenes hatóságok átkutatták.
Olekszij Csernisov miniszterelnök-helyettes, a nemzeti egység minisztere jelenleg külföldön tartózkodik, a sajtószolgálata szerint tervezett üzleti úton van az Európai Unió országaiba.
Olekszij Csernisov miniszterelnök-helyettes és nemzetiegység-miniszter sajtószolgálata azt állítja, hogy nem megszökött, hanem „tervezett üzleti úton van az Európai Unió országaiban – számol be csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál Csernisov sajtószolgálatának reagálására hivatkozva.
Csernisov sajtószolgálata szerint „az üzleti út a szokásos módon zajlik. Felhívjuk a figyelmüket, hogy az ilyen munkalátogatások a miniszterelnök-helyettes munkájának normális részét képezik”. Szeretnénk emlékeztetni önöket, hogy a miniszterelnök-helyettes munkamegbeszéléseinek menete, különösen a külföldi utak során, Olekszij Csernisov hivatalos Facebook-oldalán és a Nemzeti Egység Minisztériumának hivatalos forrásaiban is nyomon követhető – áll a nyilatkozatban.
Amikor a sajtóosztályt arról kérdezték, hogy meddig tart a miniszter üzleti útja, és tervezi-e a visszatérést Ukrajnába, azt válaszolta, hogy magyarázatuk a fent idézett megjegyzésre korlátozódik. Június 17-én a Nemzeti Egység Minisztériuma által szervezett, az Emberi tőke dimenziója 2025-ben. Fókuszban a visszatérés és a felépülés elnevezésű ukrán nemzeti fórumon Csernisov külföldről videókapcsolat formájában jelentkezett be.
Június 19-én Csernisov a Facebookon arról számolt be, hogy uniós munkalátogatása részeként számos találkozót tartott az Európa Tanács képviselőivel, az üzenetet fényképekkel is alátámasztotta. Például Roberta Metzolával, az Európai Parlament elnökével, akivel – állítása szerint – Brüsszelben találkozott.
Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025
Azért szökött meg a kommunista országból Észak-Korea kuvaiti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, hogy jobb életet biztosítson a családjának.
Rju Hjun Vo, aki 2017 óta vezette a kommunista ország kuvaiti külképviseletét, még 2019-ben szökött családjával együtt Dél-Koreába. Azért vezette ideiglenes ügyvivőként mintegy két éven át a nagykövetséget, mert a nagykövetet ENSZ-szankciók sújtották, és ezért Kuvait kiutasította az országból.
A szökés részletei nem ismertek. A szöuli sajtó úgy tudja, hogy Rju 2019 őszén érkezett Dél-Koreába, pár hónappal az után, hogy szintén Dél-Koreába menekült Észak-Korea olaszországi nagykövete. A dél-koreai lapok szerint a diplomata azért választotta hazája helyett Dél-Koreát, hogy biztosítani tudja gyermekei jövőjét.
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD