Volodimir Zelenszkij elnökesti videóüzenetében kijelentette, hogy Ukrajna Svájccal együtt élelmiszerrel látja el a szíriai népet, hogy stabilizálja a helyzetet „azután, hogy Oroszország Szíriában volt”.
„Együtt segíthetünk Szíria stabilizálásában. Azt javasoltam, hogy Svájc járuljon hozzá Szíria élelmiszerellátásához. Az ukrán élelmiszerek és Svájc pénzügyi támogatása – a humanitárius programban részt vevő többi partnerünkkel együtt – az, ami segíthet Szíria lakosságának normális életet teremteni a háború után, és ami fontos azt követően, hogy Oroszország jelen volt Szíriában.
Ott, ahol Oroszország romokat hagy, mi a világgal együtt helyreállíthatjuk a normális életet. Biztos vagyok benne, hogy a mi földünkön is így lesz”, hangsúlyozta az államfő.
Zelenszkij hozzátette, hogy a svájci elnökkel, Karin Keller-Zutterrel folytatott beszélgetés során megvitatták az első békecsúcs közös megszervezését és egy kétoldalú találkozó előkészítését.
Volodimir Zelenszkij elnök, legfőbb főparancsnok hétfőn haditanácsot tartott, amelynek a résztvevői Ukrajna és Szíria együttműködését vitatták meg – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij jelezte, hogy a haditanácson szóba került a Szíriával való együttműködés a rezsim bukása Bassár Aszad szökése után. Konkrétan a külső hírszerző szolgálat és a kormány, valamint Ukrajna védelmi és külügyminisztere készített jelentést. „Döntünk a stratégiánkról, a konkrét lépésekről. Ukrajna érdekelt a helyzet stabilizálásában Szíriában és általában a régióban, és támogatni fogja a partnerek erőfeszítéseit” – tette hozzá.
Az elnök véleménye szerint Szíria és általában a régió lakosságának biztonsága érdekében minden orosz jelenlétet el kell távolítani az országból. „Hálásak vagyunk minden országnak és minden vezetőnek, aki készen áll arra, hogy segítse a szíriai társadalmat a normális élet helyreállításában és a hatékony állami intézmények felépítésében. Mindenképpen támogatni fogjuk Szíria lakosságát az élelmezésbiztonságban. Az ehhez szükséges minden döntés megszületett a mi részünkről. Ukrajna kész élelmiszert szállítani” – mondta Volodimir Zelenszkij.
Ukrajna kész támogatni Szíria népét Bassár el-Aszad diktatórikus rezsimjének bukása után Gabona Ukrajnából humanitárius programja keretében, jelentette be Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője.
A Gabona Ukrajnából program keretében megvalósuló humanitárius támogatást az ENSZ Élelmezésügyi Világprogramja koordinálja.
Tihij megjegyezte, Ukrajna megérti, milyen nehéz a szíriai lakosság jelenlegi helyzete, ezért Kijev kész „segítő kezet nyújtani” gabona szállításával.
„Őszintén kívánunk a szíriai népnek stabilitást és normális életet, mert az ukránok tudják, hogy ezek milyen értékesek dolgok”, tette hozzá a Külügyminisztérium szóvivője.
The last time Slovak land was ceded to an aggressor—in the name of peace—it did not turn out well and did not bring peace to either the Slovaks or other nations. https://t.co/26ow7b67e1
Ukrajna segíthet Szíriának az élelmiszerválság megakadályozásában, többek között a Gabona Ukrajnából humanitárius programnak köszönhetően, közölte Volodimir Zelenszkij elnök videoüzenetében.
„Ma kormánytisztviselőink beszámolói után megállapodtunk abban, hogy humanitárius és biztonsági munkát végzünk Szíriát illetően, hogy miben segíthetünk a helyzet stabilizálása kapcsán. Ez fontos Ukrajna számára: minél nyugodtabb a helyzet ezekben a régiókban, a világ annál aktívabban tud majd segíteni a béke megteremtésében.
Készek vagyunk segíteni Szíriának az élelmiszerválság megelőzésében. Többek között a Gabona Ukrajnából humanitárius programnak köszönhetően”, jegyezte meg az elnök.
Zelenszkij elmondta, megbízta a kormányt, hogy a nemzetközi szervezetekkel együttműködve biztosítsa az élelmiszer szállítását.
„A világon mindenkit felszólítunk, hogy csatlakozzon a stabilizációs erőfeszítésekhez annak érdekében, hogy a több mint egy évtizedig Szíriában dúló háború, amelyet Irán és Oroszország szított, végre véget érjen” – tette hozzá az államfő.