Augusztus 9-én néhány ungvári járási település lakosai lezárták a Kijev–Csap autóutat. A tüntetésre az Ungtölgyes és Beregrákos közötti útszakaszon került sor. A bacsói, andrásházi, ungsasfalvi és ungtölgyesi lakosok egy, a települések közelében létesítendő szeméttelep ellen tiltakoztak.
„A telep valahol itt lesz, nem messze az autóúttól. Azt állítják, hogy szemétfeldolgozó üzemet építenek majd. De én láttam a dokumentumokat. Ez egy egyszerű szeméttelep lesz, maximum létesítenek egy szortírozó vonalat. Az emberektől elveszik földjeiket és kecsegtető szövegekkel próbálják beetetni őket. Az eredmény pedig az lesz, hogy sem üzemet nem építenek, sem föld nem marad. A falusiaknak már nincs hol legeltetni jószágaikat. De arra találtak egy jelentős méretű földrészt, hogy mogyoróültetvényt telepítsenek rá. Egyszóval már minden földet szétloptak. Ami megmaradt, át akarják adni a szeméttelepnek. Kategorikusan ellenezzük ezt” – mondta el az egyik tüntető.
Az akció alatt közel 100 ember körülbelül két órán át blokkolta a forgalmat. A résztvevők plakátokkal a kezükben, vashordókat döngetve sétáltak fel s alá a gyalogátkelőn. Mindannyian csak egyet akarnak: hogy a járás és a megye vezetősége végre meghallja őket és az említett földterületet legelőnek adják át.
Érdekes az a tény, hogy a vezetőség közül senki nem tárgyalt a tüntetőkkel. Azonban a lakosok kijelentették, hogy addig fognak tüntetést szervezni, amíg valaki meghallgatja őket.
(VV/Hrisztina Bikljan, Karpatszkij objektív)
[type] => post
[excerpt] => Augusztus 9-én néhány ungvári járási település lakosai lezárták a Kijev–Csap autóutat. A tüntetésre az Ungtölgyes és Beregrákos közötti útszakaszon került sor. A bacsói, andrásházi, ungsasfalvi és ungtölgyesi lakosok egy, a települések közelében l...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1597069200
[modified] => 1597068613
)
[title] => Szemétlerakó telep ellen tüntettek az ungvári járási lakosok
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=9184&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 9184
[uk] => 9169
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 9173
[image] => Array
(
[id] => 9173
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/unnamed-34-1024x768-1.jpg
[original_lng] => 140093
[original_w] => 1024
[original_h] => 768
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/unnamed-34-1024x768-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/unnamed-34-1024x768-1-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/unnamed-34-1024x768-1-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/unnamed-34-1024x768-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/unnamed-34-1024x768-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/unnamed-34-1024x768-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/unnamed-34-1024x768-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1597057814:5
[_thumbnail_id] => 9173
[_edit_last] => 5
[views_count] => 7612
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e7855c6fce2e56e691b04fdd52432f14] =>
[_oembed_time_e7855c6fce2e56e691b04fdd52432f14] => 1597057815
[_oembed_c0fffd64b1fc8864f010a40e3102711a] =>
Навальный: Это преступная агрессивная война усугубляется, и Путин хочет замазать кровью как можно больше людей. Чтобы продлить свою личную власть, он терзает соседнюю страну, убивает там людей, а теперь бросает в мясорубку войны еще огромное количество российских граждан pic.twitter.com/L4KPVJkWmn
Chaos in the Serbian Parliament: Eggs fly, smoke bomb thrown, torch lit, MPs clash The first session of the regular spring session began in the Serbian Parliament, but a clash between MPs soon broke out. pic.twitter.com/TUcyJ06tJO
— Sprinter Observer (@SprinterObserve) March 4, 2025