Kash Patel büntetőjogászt, az amerikai védelmi minisztérium korábbi kabinetfőnökét, közeli munkatársát jelölte Donald Trump a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának – a leendő elnök a közösségi oldalán jelentette be döntését szombaton.
A november 5-én elnökké választott republikánus politikus Kash Patelt az „igazság szószólójaként” jellemezte, és feladatául a bűnözés növekvő trendjének megállítását, a bevándorlókból álló bűnbandák, valamint az ember- és kábítószer-csempészet felszámolását szabta – olvasható a közleményben.
Kash Patel az első Trump-adminisztráció idején a Pentagon mellett magas rangú tisztséget töltött be a Fehér Házban mint a terrorellenes fellépésért felelős főigazgató, és dolgozott a Nemzeti Hírszerzés (National Intelligence) igazgatóhelyetteseként is.
A jelölt Donald Trump első elnöki időszakát követően szorosan együttműködött korábbi hivatali felettesével, a többi között a Trump-médiavállalkozás igazgatósági tagjaként, amely egyben tulajdonosa a Truth Social közösségi médiumnak.
Donald Trump korábban jelezte, hogy szeretne változást az FBI működésében, aminek érdekében új vezetőt képzel el a rendőri hatóságnál a jelenlegi igazgató, Christopher Wray helyett.
Christopher Wray-t 2017-ben Donald Trump nevezte ki, mandátuma 10 évre szól, leváltásához a kongresszusra is szükség van. A jelenlegi igazgató korábban jelezte, hogy nincs szándékában önszántából távozni posztjáról.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy rendeletben kirúgta Olekszandr Jakovecet, az ukrán hadsereg úgynevezett Támogató Erőinek parancsnokát – írja a The Kyiv Independent.
A lap szerint Jakovecet még március 4-én nevezték ki ebbe a tisztségbe, korábban egy adminisztratív tisztséget töltött be a Támogató Erőknél. A lépést ugyanakkor megmagyarázhatja az, hogy Zelenstzkij egy másik rendeletben a védelmi minisztériumhoz tartozó különleges közlekedési szolgálatvezetőjévé nevezte ki Jakovecet.
Az ukrán fegyveres erők személyi kérdéseinek megoldása az átvilágítással együtt történik, és a kormányban fontolgatják a minisztériumok csökkentésének ügyét is – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök a Le Monde című francia lapnak és a BFM TV francia tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „A katonai parancsnoki állomány frissítése párhuzamos az átvilágítással. Ebben a hónapban véget ér a fegyveres erők átvilágítása, amely egyik-másik parancsnok vagy tábornok és parancsnok leváltásával jár.”
A „mozgósítási központokat” illetően is zajlik az ellenőrzés, hogy hol mennyi ember dolgozik és milyen beosztásban – tette hozzá az elnök. „Ez egy átvilágítás lesz, ezt követően tudom majd megmondani, milyen technikai lépéseket kell tenni” – mutatott rá.
Az államfő azt is elmondta, hogy a közeljövőben megtörténik néhány gazdasági irányú lépés, de ezek leginkább a többletpénz felhalmozását célozzák. „Vannak lépések bizonyos pozíciók számának csökkentésére. Van egy háborús költségvetésünk, és az első helyen a háború áll, minden pénzünket erre fordítjuk. Ha ehhez néhány intézmény, sőt minisztérium leépítése szükséges a háború alatt, akkor mi ezt megtesszük” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Volodimir Zelenszkij elnök rendeletet adott ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács összetételének módosításáról.
A hírt az Elnöki Hivatal közölte.
Zelenszkija megfelelő rendelettel kinevezte Mihajlo Fedorovot, Ukrajna innovációért, oktatásfejlesztésért, tudomány- és technológiafejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettesét, digitális átalakulási minisztert az RNBO tagjává.
Mindemellett Pavlo Rjabikint menesztették a tanácstól.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Belügyminisztériumban öt új miniszterhelyettest és egy államtitkárt neveztek ki – számolt be Ukrajna Belügyminisztériumának sajtószolgálata.
A Belügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Inna Jascsukot, aki korábban államtitkári feladatokat látott el. Feladata a minisztériumi apparátus munkájának megszervezése, a Belügyminisztérium oktatási, egészségügyi és rehabilitációs intézményei munkájának koordinálása.
A kormány két miniszterhelyettest nevezett ki:
Bohdan Drapjatijt, aki a jövőben a Parlamenttel és a parlamenti bizottságokkal való együttműködésért, a Belügyminisztérium szolgáltató központjai munkájának koordinálásáért, a humanitárius aknamentesítési ügyek megszervezéséért és ellenőrzéséért felel;
Katerina Pavlicsenkot, aki folytatja munkáját az emberi jogok, a nemek közötti egyenlőség, valamint a családon belüli és a nemi alapú erőszak elleni küzdelem területén, emellett a Belügyminisztérium nemzetközi tevékenységének koordinálásáért, a cserefolyamatokért és a foglyok szabadon bocsátásáért is felel majd.
Ezen kívül még három új miniszterhelyettest neveztek ki:
Olekszij Szerhejev rendőrtábornokot, aki korábban az Ukrán Nemzeti Rendőrség szervezési és elemzési támogatási és operatív reagálási osztályát vezette; felelős lesz többek között a minisztérium tevékenységének stratégiai tervezéséért, valamint a Belügyminisztérium projektjeinek végrehajtásáért;
Vaszil Teterja harmadrangú rendőrtábornokot, aki korábban az Ukrán Nemzeti Rendőrség vezetőhelyettese volt; feladata lesz az állami légi közlekedés fejlesztése, a Belügyminisztérium belső ellenőrzése és logisztikai támogatása;
Leonyid Timcsenko rendőr ezredest, aki korábban az Ukrán Nemzeti Rendőrség információs és elemzési támogatási osztályát vezette; a Belügyminisztérium szolgáltatásainak digitális átalakításáért és digitalizálásáért felel majd, valamint felügyeli a Tudományos Kutatási Szakértői Igazságügyi Szakértői Központ munkáját.
A jövő héten távozik posztjáról Olekszij Reznyikov védelmi miniszter, helyét nagy valószínűséggel Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője veszi át – közölte vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál az Elnöki Hivatalban, kormányban és rendvédelmi szervekben lévő forrásokra hivatkozva.
A hírportál értesülése szerint az elnök csapata jelenleg azon gondolkodik, hova helyezze át Reznyikovot, mert „az Elnöki Hivatalban senkinek nincs kétsége afelől, hogy a csapatban kell maradnia”. Alternatív megoldásként Reznyikov lehet az új igazságügyi miniszter. Hírek szerint Denisz Maljuszka jelenlegi miniszter nagykövetként folytathatja valamelyik európai országban.
Ugyanakkor Kirilo Budanov nagy valószínűséggel a védelmi miniszteri tisztséget fogja betölteni. Ismeretes, hogy már keresik az utódát a katonai hírszerzés élén. „Kirilónak nagyon nehéz elhagynia a posztját, mert tudja a Védelmi Minisztérium egy hatalmas bürokratikus gépezet. De nincs sok ideje gondolkodásra” – közölte egy forrás a biztonsági szervekben.
Reznyikov mindazonáltal az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott, a közeljövőben megjelenő interjújában a felmentésének lehetőségét firtató kérdést, hogy ez-e az utolsó interjúja ebben a tisztségében, a következőképpen kommentálta: „Semmiféle megbeszélésem nem volt arról, hogy abbahagyjam a munkát ebben a pozícióban. Megismétlem válaszomat, amit egy másik médiumnak adtam: „Minden tisztviselőnek tudnia kell, hogy nem egy életre szól a posztja. El kell kezdenie egy szakaszt, és be kell azt fejeznie.”
A védelmi miniszter hozzátette, hogy készen áll minden fejleményre. „Egyáltalán nem kell szégyenkeznem azért, amit tettem. Biztosan meg tudom mutatni, mit tettem le az asztalra. És a többit majd meglátjuk. De minden alkalommal, amikor az Ukrajinszka Pravdának adok interjút, tényleg történik valami, ez egy érdekes szimbólum” – fogalmazott Olekszij Reznyikov.
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Felmentették Dmitrij Bulgakovot, akinek a feladata az orosz védelmi miniszter helyetteseként a háború kezdetétől egész mostanáig az volt, hogy szervezze meg az orosz hadsereg logisztikáját – írja a The Guardian.
Az orosz logisztika valóban nem volt a legfényesebb az elmúlt hónapokban. Emlékezetes még a háború első heteiből, milyen ijesztően hatott, amikor egy 64 kilométer hosszú konvoj indult meg Kijev felé – hogy aztán előbb megakadjon, majd szétszóródjon, nagyrészt élelmiszer- és üzemanyaghiány miatt, csak közben jó célpontot jelentsen az ukránoknak. Sok hír érkezett azóta is arról, hogy a járműveknek nem tudnak elég üzemanyagot eljuttatni a frontra, és hogy egyébként is sok baj van az orosz utánpótlással.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Felmentették Dmitrij Bulgakovot, akinek a feladata az orosz védelmi miniszter helyetteseként a háború kezdetétől egész mostanáig az volt, hogy szervezze meg az orosz hadsereg logisztikáját – írja a The Guardian.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1664047500
[modified] => 1664036954
)
[title] => Putyin nagyon nem elégedett: kirúgták az orosz hadsereg logisztikájának felelősét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=58300&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 58300
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 39973
[image] => Array
(
[id] => 39973
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/putyin-2.jpg
[original_lng] => 47061
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/putyin-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/putyin-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/putyin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/putyin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/putyin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/putyin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/putyin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1664026155:12
[_thumbnail_id] => 39973
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1464
[_oembed_ae0973bc87bbeaaec797cfd60560c9a2] =>
.@oleksiireznikov After Mariupol and Bucha and missile attacks, we will not be intimidated by nuclear weapons. We say to all partners - stop being afraid of ??. This is not the second army of the world, these are tramps, marauders and rapists. This is a prison which attacked ??.
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023