Az Egyesült Államok szankciókkal sújtott csütörtökön egy Egyesült Arab Emirátusokban bejegyzett hajózási vállalkozást az orosz olajra kivetett nemzetközi ársapka megsértése miatt.
Az amerikai pénzügyminisztérium (Department of Treasury) bejelentése szerint a Hennesea Holding Ltd. nevű szállítási vállalkozás érdekkörébe 18 tanker tartozik, többi között az a HS Atlantica nevű kőolajszállító is, amely a hordónkénti 60 dollárt meghaladó áron értékesített orosz eredetű kőolaj szállításában vett részt.
A HS Atlantica közvetlen tulajdonosa tavaly decemberben már amerikai szankció hatálya alá került.
Az amerikai kormányzat által csütörtökön bejelentett gazdasági büntetőintézkedés az első volt 2024-ben, amit az ársapkával összefüggésben hoztak. 2023. decemberében az amerikai kormányzat pontosította és kiszélesítette a szankciók lehetőségét.
Az orosz származású kőolajra, országok egy csoportja, köztük az Egyesült Államok vezetett be úgynevezett ársapkát 2022-ben, ami előírja, hogy az orosz energiahordozó hordójáért nem lehet többet kifizetni 60 dollárnál. A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy korlátozzák Oroszország bevételeit az ukrajnai háború közepette.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Az Egyesült Államok vízumkorlátozással sújt a „demokratikus folyamat aláásásáért” felelősnek tartott ugandai tisztségviselőket, miután a kelet-afrikai országban életbe lépett a homoszexualitást drákói szigorral büntető, bizonyos esetekben akár halálbüntetéssel is sújtó törvény. Az amerikai külügyminisztérium pénteki közleménye nem nevezte meg a szankcionált tisztségviselőket, hozzátette viszont, hogy további lépéseket fontolgat olyanok nagyobb elszámoltathatósága céljából, akik „felelősek a demokratikus folyamat aláásásáért – vagy cinkosok abban –, megsértik az emberi jogokat, köztük a LMBT közösséghez tartozókét, vagy korrupciós cselekményeket követnek el”.
A kampalai parlament májusban fogadott el egy olyan törvényt, amely a korábbinál is súlyosabb büntetésekkel fenyegeti az azonos neműek szexuális kapcsolatát, egyes esetekben a halálbüntetést is kiszabhatóvá teszi. A homoszexualitást a gyarmati idők óta üldözi törvény Ugandában, csakúgy, mint az 54 afrikai ország többségében.
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió újabb Oroszország elleni szankciócsomagja számos külföldi céggel szembeni korlátozásokat tartalmaz, amelyek segítenek Moszkvának elkerülni a szankciókat – számolt be a Jevropejszka pravda az elnökasszony a német ZDF televíziónak adott interjújára hivatkozva.
Az Európai Bizottság vezetője hangsúlyozta: az EU-nak komoly és eltökélt szándéka, hogy véget vessen az Oroszország ellen bevezetett szankciók kikerülésének.
„Ezért van az, hogy a tizenegyedik szankciócsomagban több mint 90 olyan cég szerepel szerte a világon, amelyek esetében egyértelmű bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy megsértik a szankciókat, azaz harmadik országokat megkerülve szállítanak szankcionált árukat közvetlenül Oroszországba az Európai Unióból” – jegyezte meg.
Von der Leyen elmondása szerint ezek közül a cégek közül „mintegy nyolc” Kínában van bejegyezve.
„Ez nem jelenti azt, hogy kínai vállalatoknak kell lenniük. Ezek részben papíron létező cégek, amelyek tulajdonosai más országokból származnak. De Kínában vannak bejegyezve, és itt következetesek tisztában” – tette hozzá az elnökasszony.
Mint ismeretes, a soron következő, tizenegyedik szankciócsomag projektje keretében az EU először javasolta új mechanizmus bevezetését az Oroszországgal szembeni szankciók kijátszásában, a kettős célú áruk importjában részt vevő harmadik országokat illetően.
[type] => post
[excerpt] => Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió újabb Oroszország elleni szankciócsomagja számos külföldi céggel szembeni korlátozásokat tartalmaz, amelyek segítenek Moszkvának elkerülni a szankciókat.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1684701240
[modified] => 1684686017
)
[title] => Európai Bizottság: az újabb uniós szankciók több mint 90 külföldi vállalatra vonatkoznak, többek között kínaira is
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=79526&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 79526
[uk] => 79439
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 79440
[image] => Array
(
[id] => 79440
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/528x330.jpg
[original_lng] => 30676
[original_w] => 528
[original_h] => 330
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/528x330-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/528x330-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/528x330.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/528x330.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/528x330.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/528x330.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/528x330.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1684675218:5
[_thumbnail_id] => 79440
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1344
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_dad4a3fb3dd08c8f7857343783895ce2] =>
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Egyik fél sem tartja be a tűzszünetet. Joe Biden az elhúzódó erőszakot tragédiának és a szudániak elárulásának nevezte.
Szudán elleni szankciókról adott ki rendeletet az amerikai elnök, hangsúlyozva, hogy a harcoknak véget kell vetni. Joe Biden tragédiának és a szudáni nép elárulásának nevezte az erőszakot. Mint mondta, az „szokatlan és rendkívüli fenyegetést jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára és külpolitikájára”.
Korábban Avril Haines, az amerikai hírszerzés igazgatója a szenátus egyik bizottsága előtt elmondta, hogy a konfliktus valószínűleg elhúzódik, mivel mindkét fél úgy véli, hogy katonailag győzni tud, és kevés ösztönzést kapnak a tárgyalásokra.
Az ENSZ segélyszervezetének egyik vezető tisztviselője is arra figyelmeztetett, hogy „még mindig nincs meg az akarat a harc befejezésére”, miután beszélt Szudán rivális katonai vezetőivel.
Szudánban eddig egyetlen tűzszüneti megállapodást sem tartottak be, így a legutóbbi, csütörtökit sem. A polgárháborúba süllyedő ország fővárosában, Kartúmban, valamint a szomszédos Omdurman és Bahri városokban továbbra is heves harcok folynak.
Az ENSZ gyermekvédelmi szerve, az Unicef arra figyelmeztetett, hogy a helyzet a katasztrófa felé tart, a szudáni fiatalok egyre gyakrabban kerülnek kereszttűzbe.
Kereszttűz végzett Kartúm északi részén egy ismert szudáni színésznővel is: Asia Abdelmajid halála megrázta a szudániakat. Az 1943-ban született Abdelmajidot az ország első professzionális színpadi színésznőjeként tartották számon, aki később visszavonult, hogy tanár legyen.
Családja szerint a színésznőt még szerda reggel, a lövöldözést követő néhány órán belül eltemették annak az óvodának a területén, ahol legutóbb dolgozott. Túl veszélyes lett volna temetőbe vinni.
Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra – döntött az Európai Tanács csütörtökön.
Az EU szerint az oroszbarát volt elnök szerepet játszott Ukrajna területi épségének aláásásában, veszélyeztetve az ország szuverenitását, valamint az állam stabilitását és biztonságát. Olekszandr Janukovicsot azért helyzete szankciós listára az unió, mert azt feltételezik, hogy ügyleteket folytatott az ukrajnai Donbasz régióban működő szeparatista csoportokkal.
A vonatkozó jogi aktusokat az EU hivatalos közlönyében tették közzé. Tudatták: Viktor Janukovics azt tervezi, hogy visszatér a hatalomba, ha az orosz katonai hadműveletnek sikerül megbuktatnia Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt.
Az idősebb és ifjabb Janukovics a szankciók értelmében nem léphet az EU területére és befagyasztják az unión belül birtokolt vagyonukat.
Viktor Janukovics 2010-től 2014 februárjáig volt Ukrajna elnöke. A kijevi Majdan téren 2013. november 21-én több hónapon keresztül tartó tüntetések kezdődtek, amelyek kiváltó oka az volt, hogy Janukovics visszalépett az Európai Unióval való társulási szerződéstől.
A tüntetések végül Janukovics menesztéséhez vezettek, aki közben Oroszországba menekült. Nem sokkal utána Oroszország önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím-félszigetet, majd fegyveres konfliktus robbant ki a Kijevhez hű erők és az oroszbarát szakadárok között a Donyec-medencében.
[type] => post
[excerpt] => Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra - döntött az Európai Tanács csütörtökön.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1659730800
[modified] => 1659729497
)
[title] => Kivenné a „játékból” az EU az oroszbarát ukrán exelnököt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54991&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54991
[uk] => 54995
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 54992
[image] => Array
(
[id] => 54992
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481.jpg
[original_lng] => 87726
[original_w] => 1365
[original_h] => 766
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481.jpg
[width] => 1365
[height] => 766
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481.jpg
[width] => 1365
[height] => 766
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/janukovics-e1542526096481.jpg
[width] => 1365
[height] => 766
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659720259:3
[_thumbnail_id] => 54992
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4279
[_oembed_db36bd6884f2189b67422bc43f3fb701] =>
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Irán szankciókat jelentett be több amerikai tisztségviselő, köztük Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter ellen, amiért Teherán szerint támogatták a síita állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk) nevű szervezetet.
Az iráni külügyminisztérium által közzétett listán rajta van a többi között Rudy Giuliani, Donald Trump volt amerikai elnök egyik tanácsadója és John Bolton korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó is.
A Khaleej Times című emírségekbeli hírportál megjegyezte, hogy Pompeo és Bolton a Népi Mudzsahedek több rendezvényén is részt vett korábban, és támogatásáról biztosította vezetőit.
Irán januárban 51, áprilisban pedig 24 amerikai állampolgár ellen vezetett be szankciókat.
A mostani bejelentés egybeesik Joe Biden amerikai elnök közel-keleti körútjával, amely során ellátogatott Izraelbe és Szaúd-Arábiába is. Ennek kapcsán Naszer Kanaáni iráni külügyi szóvivő azt mondta, Washington ismét az Irán elleni hangulatkeltés kudarcos politikájával igyekszik fesztülséget szítani a térségben.
Az utóbbi években az Egyesült Államok számos iráni állampolgár – köztük Ali Hamenei ajatollah, az ország vallási és politikai vezetője – és vállalat ellen vezetett be szankciókat.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
It’s disinformation that Islamic Republic of Iran has abolished it’s morality police. It’s a tactic to stop the uprising. Protesters are not facing guns and bullets to abolish morality police or forced hijab.They want to end Islamic regime.#MahsaAmini pic.twitter.com/qRcY0Kaepcpic.twitter.com/6ShBqnSbMn
As of 18 October 2023, in accordance with UNSCR 2231, all restrictions unjustly imposed on ballistic missile-related activities and transfers to/from the Islamic Republic of Iran terminate; and Iran is no longer subject to any restriction in the context of the #SecurityCouncil.
Több száz embert és több tízmilliárd font értékű vagyoneszközt érintenek a brit kormány által Oroszországgal szemben eddig érvénybe léptetett szankciók – mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
Johnsont a londoni alsóházban, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos heti félórájában Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője faggatta arról, hogy a konzervatív párti kormány miért nem érvényesítette az Ukrajna elleni orosz invázió esetére kilátásba helyezett szankciók teljes arzenálját.
A brit kormányfő válaszában kijelentette: a brit szankciók eddig 275 személyre terjednek ki, az orosz pénzintézetek és oligarchák elleni intézkedések pedig 37 milliárd font értékű vagyoneszközt érintenek. Boris Johnson nem részletezte, hogy kik a brit szankciók személyes érintettjei, és azt sem, hogy a 37 milliárd fontos szankcionált vagyontömeg pontosan milyen értékeszközökből áll össze.
A brit kormány előző nap öt orosz bank és három befolyásos, vagyonos magánszemély ellen rendelt el vagyonbefagyasztást is tartalmazó szankciókat, válaszul arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár területek önállóságát.
Az eddig nyilvánosságra hozott szankciós listán a Rosszija Bank, az ISZ Bank (Ipari Takarékbank), a General Bank (Genbank), a Promszvjazbank és a Fekete-tengeri Fejlesztési és Újjáépítési Bank szerepel. A brit kormány emellett személyi szankciókat léptetett érvénybe Gennagyij Tyimcsenko, valamint Borisz Rotenberg és Igor Rotenberg nagyvállalkozókkal szemben. Az intézkedések értelmében London befagyasztja a szankciós listán szereplők Nagy-Britanniában tartott vagyoneszközeit, a büntetőintézkedésekkel sújtott személyek nem utazhatnak be az országba, emellett a brit kormány megtiltja, hogy brit állampolgárok és vállalatok bármilyen üzleti kapcsolatba lépjenek velük.
Boris Johnson az alsóház szerdai ülésén utalt arra, hogy a három megnevezett – a Kremlhez közel álló – orosz nagyvállalkozó mellett orosz törvényhozási képviselők kerülhettek fel a brit szankciós listára, felidézve, hogy a brit szankciórendszer megerősítéséről nemrégiben elfogadott törvény ezt lehetővé teszi.
A londoni külügyminisztérium is közölte, hogy London szankciókat vezet be az orosz törvényhozás azon tagjai ellen, akik megszavazták a két délkelet-ukrajnai szakadár terület függetlenségének elismerését.
A Munkáspárt vezetőjének felvetésére, hogy miért működhet Nagy-Britanniában „a Putyin propagandaeszközéül szolgáló” orosz állami RT hírtelevízió, Boris Johnson a szerdai alsóházi ülésnapon bejelentette, hogy kormánya már felkérte a műsorszóró engedélyek kiadásáért is felelős brit távközlési felügyeletet (Ofcom) az RT nagy-britanniai műsorszolgáltatási tevékenységének felülvizsgálatára.
A brit miniszterelnök hozzátette: Nagy-Britannia demokrácia, amely hisz a szólásszabadságban, így helyénvaló, hogy az erre illetékes szakhatóság döntsön a médiaszervezetek tevékenységi jogának megvonásáról, ne pedig a politikusok, „mert ez Oroszországra jellemző”.
Johnson részletek nélkül bejelentette azt is, hogy Nagy-Britannia további védelmi célú fegyverszállítmányokkal és egyéb, nem katonai jellegű támogatással segíti Ukrajnát.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Több száz embert és több tízmilliárd font értékű vagyoneszközt érintenek a brit kormány által Oroszországgal szemben eddig érvénybe léptetett szankciók - mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1645638840
[modified] => 1645637680
)
[title] => Johnson: több száz embert és több tízmilliárd font vagyont érintenek a brit szankciók
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42022&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 42022
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 42026
[image] => Array
(
[id] => 42026
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/boris-4.jpg
[original_lng] => 51637
[original_w] => 864
[original_h] => 486
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/boris-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/boris-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/boris-4-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/boris-4.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/boris-4.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/boris-4.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/boris-4.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1645630484:10
[_thumbnail_id] => 42026
[_edit_last] => 10
[views_count] => 1564
[_oembed_fc82ebd31685893343027554b256cf06] =>
[_oembed_time_fc82ebd31685893343027554b256cf06] => 1645631646
[_oembed_620c148212096a73aded58f444d5710a] =>
[_oembed_time_620c148212096a73aded58f444d5710a] => 1646590015
[_oembed_afe3d65732108cc40c942db6d66adf7d] =>
[_oembed_time_afe3d65732108cc40c942db6d66adf7d] => 1646590016
[_oembed_2c6676536d9224c641c6b2bfce2ed19f] =>
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Az Európai Unió készen áll arra, hogy szélesebb körű politikai és gazdasági szankciókat fogadjon el Oroszországgal szemben, hamarosan korlátozó intézkedésekkel válaszol a délkelet-ukrajnai szakadár tartományok önállósága jogsértő orosz elismerésére – közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában kedden.
Josep Borrell kijelentette: az Európai Unió határozottan elítéli az orosz elnök azon döntését, hogy a donyecki és a luhanszki területeket független köztársaságként ismeri el, valamint az azt követő döntést, hogy orosz csapatokat küld e területekre.
Közölte: az EU felszólítja Oroszországot, hogy vonja vissza a délkelet-ukrajnai szakadár tartományok önállóságának elismerését, tartsa be kötelezettségvállalásait, a nemzetközi jogot, és térjen vissza a normandiai formátum, valamint az EBESZ-en belüli háromoldalú kapcsolattartó csoport megbeszéléseihez. „Figyelmeztetjük Oroszországot, ne használja fel az érintett tartományok vezetőivel aláírt paktumokat arra, hogy további katonai lépéseket tegyen Ukrajna ellen. Felszólítjuk továbbá a többi államot, hogy ne kövessék Oroszország jogellenes döntését, és ne ismerjék el az érintett területek kikiáltott függetlenségét” – fogalmazott.
Az orosz lépés jogellenes cselekménynek minősül, aláássa Ukrajna önállóságát és függetlenségét, súlyosan sérti a nemzetközi jogot és a nemzetközi megállapodásokat, beleértve az ENSZ alapokmányát, a Helsinki zárónyilatkozatot, a Párizsi Chartát és a Budapesti Memorandumot – szögezte le Borrell. A főképviselő hozzátette: döntésével Oroszország egyértelműen megsérti a minszki megállapodásokat is, amelyek előírják, hogy ezek a területek teljes mértékben visszatérnek az ukrán kormány ellenőrzése alá. A minszki megállapodások aláírójaként Oroszországnak egyértelmű és közvetlen felelőssége, hogy a dokumentumban foglalt elvekkel összhangban békésen rendezze a konfliktust – emelte ki Borrell.
Ukrajna függetlenségének, önállóságának és területi egységének rendíthetetlen támogatása mellett az EU megerősíti elkötelezettségét a Kijevvel fennálló politikai és gazdasági kapcsolatai megszilárdítása mellett – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió készen áll arra, hogy szélesebb körű politikai és gazdasági szankciókat fogadjon el Oroszországgal szemben, hamarosan korlátozó intézkedésekkel válaszol a délkelet-ukrajnai szakadár tartományok önállósága jogsértő orosz elismerésér...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1645554780
[modified] => 1645553432
)
[title] => Borrell: az EU készen áll szélesebb körű politikai és gazdasági szankciók elfogadására
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=41839&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 41839
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 41840
[image] => Array
(
[id] => 41840
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/borrel-3.jpg
[original_lng] => 128280
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/borrel-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/borrel-3-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/borrel-3-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/borrel-3-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/borrel-3.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/borrel-3.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/borrel-3.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1645546235:10
[_thumbnail_id] => 41840
[_edit_last] => 10
[views_count] => 1531
[_oembed_620c148212096a73aded58f444d5710a] =>
[_oembed_time_620c148212096a73aded58f444d5710a] => 1646386363
[_oembed_afe3d65732108cc40c942db6d66adf7d] =>
[_oembed_time_afe3d65732108cc40c942db6d66adf7d] => 1646386363
[_oembed_2c6676536d9224c641c6b2bfce2ed19f] =>
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Az európai uniós tagországok külügyminiszterei újabb, célzott szankciók bevezetéséről döntenek hétfőn azokkal a fehérorosz tisztviselőkkel szemben, akik felelősek a kelet-európai ország határán kialakult migrációs válságért – közölte Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek ülését megelőzően.
Josep Borrell az ülésre érkezve kijelentette: az Európai Unió kiszélesíti a Fehéroroszországgal szemben hozott megszorító intézkedések keretét, hogy lehetővé tegye mindazok szankcionálását – köztük légitársaságokét, utazási irodákét és képviselőikét -, akik felelősek a migránsok utaztatásáért Fehéroroszország és az Európai Unió közös határára.
A helyzet elfogadhatatlan, a migrációs beáramlást ellenőrzés alatt kell tartani, le kell állítani a migránsokat szállító repülőjáratokat, és fenntartható megoldást kell találni a kialakuló humanitárius válságra – tette hozzá az uniós főképviselő.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Volodimir Zelenszkij elnök az Oroszország elleni szankciók kiterjesztését sürgette az Európai Unió részéről kedden az ukrán-EU csúcsértekezlet utáni sajtókonferencián, követelve azoknak a személyeknek a feketelistára tételét, akik részt vettek az orosz parlamenti választások szervezésében és lebonyolításában Krímben és Donbászon – közölte a Jevropejszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij köszönetet mondott az EU-nak amiért évről évre meghosszabbítja az Oroszország elleni szankciókat. „Azonban a szankciós nyomás növelésének a szükségessége régen megérett” – hangsúlyozta.
Az elnök szerint a szankciós listára fel kell vennie az EU-nak azokat a személyeket, akik részt vettek az orosz Duma választások szervezésében és lebonyolításában az ideiglenesen megszállt Krímben, Szevasztopolban és Donbászon. „Nem maradhat az EU figyelmén kívül az emberi jogok rendszeres megsértése az ideiglenesen megszállt Krímben” – emelte ki. Ennek kapcsán helyeslően említette, hogy az EU szankció alá helyezte az „úgynevezett bírói hatalmi ág” nyolc képviselőjét a Krímben.
(vb/eurointegration.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök az Oroszország elleni szankciók kiterjesztését sürgette az Európai Unió részéről kedden az ukrán-EU csúcsértekezlet utáni sajtókonferencián, követelve azoknak a személyeknek a feketelistára tételét, akik részt vettek az ...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1634051400
[modified] => 1634050975
)
[title] => Zelenszkij az Oroszország elleni szankciók kiterjesztésére szólította fel az Európai Uniót
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=31681&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 31681
[uk] => 31684
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 31682
[image] => Array
(
[id] => 31682
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/zelenszkij2.jpg
[original_lng] => 112347
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/zelenszkij2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/zelenszkij2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/zelenszkij2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/zelenszkij2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/zelenszkij2.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/zelenszkij2.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/zelenszkij2.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1634040914:3
[_thumbnail_id] => 31682
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3894
[_oembed_55bf5b1952c8722b458d44765a708eb9] =>
[_oembed_time_55bf5b1952c8722b458d44765a708eb9] => 1634041916
[_oembed_b851b656461e1f8a532dc5cda937d120] =>
Провів продуктивну розмову з @BorisJohnson. Обговорили питання енергетичної безпеки. Скоординували подальші кроки щодо деескалації ситуації навколо України та щодо мирного врегулювання на Донбасі. Ціную тверду та незмінну підтримку ?? суверенітету й територіальної цілісності ??. pic.twitter.com/ToWUfAd3iw
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
On the eve of Christmas, I spoke with His All-Holiness Ecumenical Patriarch Bartholomew. I expressed my gratitude for His spiritual support of Ukraine and prayers for the Ukrainian people.
We deeply value the Patriarchate’s efforts to strengthen support for Ukraine within the…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 24, 2024