Exkluzív interjú Magyarország köztársasági elnökével
Kárpátalja magyarságának üzent a 2025-ös év adventjének végéhez közeledve Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, aki exkluzív interjút adott Darcsi Karolinának, a Kárpátalja hetilap főszerkesztőjének és K. Debreceni Mihálynak, a TV21 Ungvár vezető szerkesztőjének, a Közmédia kárpátaljai tudósítójának. A beszélgetésben szóba került a mielőbbi béke szükségességének kérdése, Magyarország segítségnyújtása, Sebestyén József ügye, illetve a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek emberfeletti munkája is.
– Elnök úr, Ön nemcsak Magyarország köztársasági elnöke, hanem az egész magyar nemzeté. Itt van egy rendkívül nehéz helyzetben lévő maroknyi közösség, a kárpátaljai magyarság; hogyan látja Ön ennek a közösségnek jelenleg a helyzetét?
– A kárpátaljai magyarság helyzete valóban nagyon nehéz. Nem gondoltuk volna, hogy Európában még háborús időket kell tapasztalnunk, annak minden pusztításával és borzalmával együtt. Tudjuk, hogy a kárpátaljai magyarok is a háborútól szenvednek, látjuk nehézségeiket és átérezzük fájdalmaikat. Mi, magyarok összetartozunk, ezért mindig is számíthatunk egymásra és sohasem hagyjuk magára a másikat. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kárpátaljai magyarok is számíthatnak minden magyar közösségre.
A történelem során a Kárpátalján élőket sok sorscsapás és megpróbáltatás érte, de mindig felálltak, és újrakezdték. A mostani helyzetben a kárpátaljaiak ismét példás helytállásról tesznek tanúbizonyságot. Én nagyon reménykedek abban, hogy ahogy korábban más sokszor, úgy most is újra erőre tudnak majd kapni, és ismét gyarapodó közösséggé válnak.
Ehhez elsősorban békére van szükség, amely azonban most sem rajtunk múlik. A nagyhatalmak tárgyalásaival viszont kézzelfogható közelségbe került, ami reménynek ad okot. A gyarapodáshoz, építkezéshez és az emberhez méltó élethez béke kell. Mi továbbra sem hagyhatunk fel azzal, hogy minden eszközzel és állhatatosan szorgalmazzuk a békekötést.
– Az elmúlt 10 évben rendkívül sok olyan intézkedés, káros intézkedés érte a kárpátaljai magyarságot – gondolok itt az oktatási törvényre, nyelvtörvényre –, ami azért egy EU-ba igyekvő ország esetében, ha nem is másként fogalmaznék, de visszás. Ön a diplomáciai csatornákon keresztül, úgy, hogy ne avatkozzon be nyilván egy ország belügyeibe, hogyan tudja segíteni azt az ügyet, hogy a kárpátaljai magyarság visszanyerhesse jogait?
– A magyar köztársasági elnök egyik legfontosabb alkotmányos feladata a nemzet egységének a kifejezése. A nemzet egységéhez és a nemzet identitásához pedig alapvetően hozzátartozik az anyanyelv és annak használati lehetősége. Ezt egyébként biztosítja a nemzetközi jog, az Európai Unión belül pedig garantálják az európai jog szabályai is.
Köztársasági elnökként nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy jogszerű, igazságos és létfontosságú biztosítani mindenki számára, hogy a „nyelvében élő” nemzetének része lehessen. Itt a jognak feltétlenül érvényre kell jutnia. Megszerzett jogok megvonása nem felel meg az európai normáknak.
– Nem hozta közelebb a két ország kapcsolatát a kényszersorozás során elhunyt Sebestyén József ügye sem, ráadásul az ukrán hatóságok lezártnak tekintik az esetet. Hogyan látja Ön ezt a borzalmas tragédiát?
– Megdöbbentő és szörnyű, hogy ilyen még előfordulhat a 21. századi Európában, ez minden európai alapértékkel szembe megy.
Noha nem tisztem minősíteni vagy kommentálni más állam hatósági intézkedéseit, de annyit meg kell jegyezzek, hogy az ukrán hatóságok magyarázata egyáltalán nem kielégítő és nem megnyugtató.
– Hogyan értékelné a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tevékenységét ezekben a rendkívül nehéz időkben?
–Ez a két civil szervezet döntő módon és hatalmas mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarság az identitását őrizni tudja. Óriási eredménynek tartom a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem megalakulását. Ennek létrejötte az ő eredményük. Szeretnék minden magyar ember nevében köszönetet mondani azért a munkáért, azért az állhatatos, áldozatkész szolgálatért, amelyet ők végeztek, végeznek és végezni fognak a kárpátaljai magyarok érdekében.
– A háború kitörését követően Magyarország az egyik legnagyobb segélyakcióját indította el Ukrajna felé, és számos menekültet befogadott. Hogyan látja Ön, az ilyen gesztusok mennyire hozzák közelebb a két ország kapcsolatát?
– Magyarország a háború kitörésétől fogva valóban a legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre az ukrajnai emberek érdekében. Nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül mindenkit segítünk. Több ez, mint gesztus, ez az emberiesség és a keresztény felebaráti szeretet által diktált morális kötelességérzetből fakad.
– Magyarország gyakorlatilag a háború kitörése óta a béke megteremtésének fontosságát hangsúlyozza, és ez az egyik alapfeltétele, sőt a legfontosabb alapfeltétele annak, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradjon. De hogyan lehet elérni a békét Ön szerint?
– A béketeremtésnek van egy logikája. Nagyon nehéz úgy békét kötni, ha a hadban álló felek egymást lövik, és közben nem próbálnak meg a diplomácia eszközeivel tárgyalóasztalnál is valamiféle egyezségre jutni. Tehát ahhoz, hogy béke legyen, elengedhetetlen, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a felek. Nagyon fontos másik előfeltétel pedig az, hogy ne a háború folytatása melletti érdekek hangja uralja a közbeszédet.
Magyarország nem nagyhatalom, a szerepe ennek megfelelő súlyú tud lenni egy béketeremtésben. De a reményünk, amiért a lehetőségeinkhez képest mindent meg is teszünk, az az, hogy a párbeszédet és a béke fontosságát képesek vagyunk a magunk eszközeivel hatékonyan szorgalmazni mindenhol. Sokat jelent, hogy Magyarországnak jelenleg megvan ehhez a tekintélye a világhatalmak szemében.
– Mi magunk is nagyon várjuk már a békét, és remélhetőleg mielőbb el is jön. Nyilvánvalóan a fegyvernyugvás és a békekötés után el fog indulni egy olyan folyamat, amely Ukrajnának az újjáépítését fogja megcélozni. Hogyan látja Ön, ebbe a folyamatba Magyarország be tud-e majd kapcsolódni, illetve milyen együttműködési lehetőségek várnak a két országra?
– Arra vágyunk mindnyájan, hogy legyen béke a térségünkben, a béke után pedig legyen egy újjáépítési és gazdasági fellendülési periódus, mert ez nemcsak Ukrajnának, hanem az egész közép- és kelet-európai régiónak egy prosperitási lehetőséget biztosítana. Biztos vagyok abban, hogy Magyarország képes és elkötelezett minden lehetséges eszközzel segíteni és támogatni a helyreállítást. Ennek konkrétumairól azonban természetesen a kormányoknak kell akár bilaterális, akár multilaterális formában megállapodni.
– A jövő tavaszi országgyűlési választások előtt egyre többször hallani olyan gondolatokat, szavakat, hogy vannak olyan körök, amelyek megvonnák a határon túli magyarságtól, illetve a külföldön élő magyarságtól a szavazati jogot. Ön szerint ez megtehető?
–Hatalmas mérföldkőnek tartom azt, amikor a külhoni magyarok megkapták a szavazati jogot és tulajdonképpen a magyar közjogi rendszer részévé váltak annak ellenére, hogy nem Magyarország területén élnek. Ezzel a nemzeti egység nemcsak szellemi-lelki, hanem közjogi értelemben is megnyilvánul. Az ezt érintő jogfosztás lehetőségének még csak a felvetésével sem értek egyet.
– A kárpátaljai magyarság nagy tisztelettel viseltetik Ön iránt. Tervezi-e azt, hogy a közeljövőben Kárpátaljára látogat, hogy a háborús helyzetben lévő kárpátaljai magyarok iránti szolidaritását kifejezze?
– Személyes célomnak tartom, hogy minden magyar nemzetrészhez, minden magyar közösséghez ellátogassak, így természetesen Kárpátaljára is.
– Az új év közeledtével mit üzenne a kárpátaljai magyarság, a magyar médiumok nézőinek és olvasóinak?
– Talán a legfontosabb üzenet az, hogy Önökkel, a kárpátaljai magyarokkal vagyunk. Magyarország és az egész nemzet önök mellett áll.
Egyek vagyunk, elválaszthatatlanul összetartozunk, ennek tudatában pedig biztosak lehetnek abban, hogy – nemcsak szóban, de tettekben is – számíthatnak minden magyar közösségre.
A mi közös reményünk, hogy béke legyen. Ebben a reményben kívánok minden kárpátaljai magyarnak kegyelmekben gazdag, legfőképpen pedig békés új évet. Én ezért imádkozom.
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Fegyir Sándor csütörtök este Facebook-bejegyzésben közölte, hogy átadta megbízólevelét Sulyok Tamás magyar köztársasági elnöknek, ezzel hivatalosan is megkezdve diplomáciai küldetését Magyarországon. A nagykövet céljai között szerepel a két ország viszonyának erősítése, és a fenntartható béke megteremtésének elősegítése.
Fegyir Sándor csütörtökön átadta megbízólevelét Sulyok Tamás magyar köztársasági elnöknek, ezzel hivatalosan is megkezdve nagyköveti munkáját Magyarországon – derült ki az új ukrán nagykövet Facebook-oldalán közzétett bejegyzéséből.
My Website
Hivatalosan is megkezdődött diplomáciai küldetésem Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteként Magyarországon – fogalmazott Fegyir Sándor.
A nagykövet a bejegyzésében közölte: „minden tőle telhetőt megtesz”, hogy „előremozdítsa a jószomszédi viszonyt”.
Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón kifejezte Magyarországnak azt a korábbi szándékát és célját, hogy a közép-európai országok közötti politikai, gazdasági, infrastrukturális kapcsolatokat megerősítve, a közös együttműködés révén magasabb szintre emeljék a régió versenyképességét és gazdasági érdekérvényesítő erejét Európában és a világban – közölte a Sándor-palota csütörtökön.
Az államfő szerint Magyarország számára kiemelten fontos a kölcsönös tiszteleten alapuló gazdasági és diplomáciai kapcsolatok továbbfejlesztése, valamint a közép- és kelet-európai országok összeköttetése – tették hozzá. Jelezték: a csúcstalálkozón részt vevő államok képviselői közös nyilatkozatot fogadtak el.
A Balti-, a Fekete- és az Adriai-tenger között fekvő 13 ország – Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Ausztria, Horvátország, Románia, Görögország és Bulgária – részvételével minden évben megrendezik a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját és üzleti fórumát – tudatták a közleményben.
Kitértek arra, hogy a magyar államfő több kétoldalú találkozón is részt vett az eseményen.
A Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén Sulyok Tamás kijelentette, hogy Magyarország elítéli az orosz agressziót, és továbbra is mindent megtesz az Ukrajnából menekültek támogatásáért, a háborúban álló ország humanitárius segítéséért.
A magyar államfő szerint meg kell állítani a háborút, így Magyarország továbbra is a mielőbbi tűzszünetben és a fenntartható, igazságos béke létrejöttében érdekelt, a legfontosabb cél az európai kontinens biztonságának garantálása.
A köztársasági elnök felhívta ukrán partnere figyelmét a Kárpátalján élő magyar kisebbség szerzett jogai mielőbbi visszaállításának fontosságára, és garantálására – írták.
Sulyok Tamás kijelentette: jogászemberként úgy véli, egyszerűen vissza kell térni a korábbi állapotokhoz, és vissza kell adni a magyar kisebbséget megillető, szerzett jogokat. A találkozón mindketten kifejezték elkötelezettségüket a párbeszéd és konstruktív tárgyalások folytatása mellett – áll a közleményben.
[type] => post
[excerpt] => A Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén Sulyok Tamás kijelentette, hogy Magyarország elítéli az orosz agressziót, és továbbra is mindent megtesz az Ukrajnából menekültek támogatásáért, a háborúban álló ország humanitárius se...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1712915280
[modified] => 1712900844
)
[title] => Sulyok Tamással is találkozott Zelenszkij a vilniusi Három Tenger Csúcson
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=109507&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109507
[uk] => 109501
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 109502
[image] => Array
(
[id] => 109502
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/1712853625-1995-large.webp
[original_lng] => 161772
[original_w] => 1000
[original_h] => 571
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/1712853625-1995-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/1712853625-1995-large-300x171.webp
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/1712853625-1995-large-768x439.webp
[width] => 768
[height] => 439
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/1712853625-1995-large.webp
[width] => 1000
[height] => 571
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/1712853625-1995-large.webp
[width] => 1000
[height] => 571
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/1712853625-1995-large.webp
[width] => 1000
[height] => 571
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/1712853625-1995-large.webp
[width] => 1000
[height] => 571
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1712890046:12
[_thumbnail_id] => 109502
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3168
[_oembed_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] =>
I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
Ünnepélyes keretek között beiktatták Magyarország új köztársasági elnökét, Sulyok Tamást.
A magyar köztársasági elnök beiktatási ceremóniáját a budapesti Szent György téren tartották, az államfő hivatalául szolgáló Sándor-palota tőszomszédságában. Sulyok Tamás és felesége, Nagy Zsuzsanna lovas felvezetéssel érkezett a térre, ahol a díszegység katonai tiszteletadással várta, majd Magyarország történelmi zászlót díszmenetben vitték a térre.
A magyar Himnuszt Kacsó Hanga népdalénekes énekelte, amit az Országgyűlés új köztársasági elnökről szóló határozatának ismertetése követett.
Ez után Kubik Anna színművész Gyurkovics Tibor Nemzet című művét szavalta.
A beiktatási ceremónián a magyarországi történelmi egyházak képviselői áldásukat adták a köztársásági elnök munkájára.
A köztársasági elnök ünnepélyes beiktatásán fellépett a Budapesti Ügyvédi Kamara Próká-Torok kórusa is.
Ez után Sulyok Tamás megtartotta ünnepi beszédét.
Sulyok beszédében kiemelte, az elmúlt több mint harminc év lehetővé tette, hogy elődei kikövezzék az utat, amin járnia kell. A jó példákat követni fogja, és igyekszik hozzátenni a maga utcaköveit is.
Megválasztotta Sulyok Tamást Magyarország köztársasági elnökévé az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. Tisztségét március ötödikétől tölti be.
A szavazólapot 147 képviselő vette fel. A 139 érvényes voks közül Sulyok Tamás 134-et kapott, öten nemmel szavaztak, hét érvénytelen szavazat volt.
A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után Sulyok Tamás letette államfői esküjét.
Sulyok Tamás március 5-én lép hivatalába, ő lesz a hetedik köztársasági elnök a rendszerváltás után.
Sulyok Tamás 1956. március 24-én született. A szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1980-ban. 1982-től 1991-ig jogtanácsos, 1991-től alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt. 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2005 szeptembere óta meghívott előadóként alkotmányjogot oktat a Szegedi tudományegyetem jogi karán. 2013-ban PhD-fokozatot szerzett, kutatási témája az ügyvédség alkotmányjogi helyzete.
Az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává. 2015. április 1-től kezdődően a testület elnökhelyettese, 2016. április 22-től elnökhelyettesként látta el az elnöki jogköröket,
2016. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta – olvasható Sulyok Tamás életrajza az Alkotmánybíróság honlapján.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője korábban Kossuth Rádióban azt mondta, Sulyok Tamás egy kifogástalan múltú, nagy felkészültségű jogász. A kormánypártok benne látják azt az esélyt, hogy a nemzet egységét jól megtestesítse.
„Kifogástalan múltú, kiváló felkészültségű és nagy tekintélyű alkotmánybíró. Bár több ember is szóba kerülhet, ha a köztársasági elnök személyéről gondolkodunk, de őt találtuk a legmegfelelőbbnek. Benne látjuk azt az esélyt, hogy a nemzet egységét jól megtestesítse, és benne látjuk az esélyét, hogy a köztársasági elnöki hivatal az vitán felül álljon a következő években” – fogalmazott.
Sulyok Tamás akár már március 5-től be is töltheti az államfői tisztséget. Ezzel ő lett a rendszerváltás utáni Magyarország 7. megválasztott köztársasági elnöke.
Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával. A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba. Megválasztása után az új államfő esküt tesz és beszédet mond. Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfő feladat- és hatásköreit Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja.
Az államfőválasztás előtt a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd képviselői kivonultak az ülésteremből.
Mint ismert, Novák Katalin február 10-én jelentette be lemondását. A volt köztársasági elnök azután került a támadások kereszttüzébe és indult ellene baloldali lejáratókampány, miután nyilvánosságra került, hogy tavaly tavasszal kegyelemet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének.
Novák Katalin leköszönő beszédében bocsánatot kért és vállalta a felelősséget. Hozzátette, hogy abban a hiszemben döntött a kegyelem mellett, hogy az elítélt soha nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hangsúlyozta, hogy soha nem adna kegyelmet olyannak, akiről azt gondolja, hogy testileg vagy lelkileg bántalmaz egy gyermeket.