Az Egyesült Államok úgy véli, hogy az ukrán fegyveres erők várható ellentámadása azt fogja eredményezni, hogy Kijev visszaszerzi a stratégiailag fontos területeit – jelentette ki Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a CNN amerikai hírtelevíziónak, számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Sullivan elmondta: „Az, hogy az ukránok mikor, milyen helyen, és pontosan hányan, kezdik meg ezt az ellentámadást, a helyi események alakulásától függ. De hiszünk abban, hogy az ukránok sikerrel járnak ebben az ellentámadásban.”
Ugyanakkor a nemzetbiztonsági tanácsadó hozzátette, hogy a csatatéren zajló fejlemények nagy hatással lesznek a jövőbeni tárgyalásokra. „De a következőket fogom mondani: maga Zelenszkij elnök kijelentette, hogy ennek a háborúnak végül diplomáciai vége lesz” – mutatott rá Jake Sullivan.
Ukrajna politikai és katonai vezetése többször bejelentette az ukrán katonák felkészítését egy ellentámadásra a területek orosz hódítók alóli felszabadításának folytatása érdekében. Kezdetben az ellentámadást tavaszra várták, az aktív harcok pedig a nyáron is folytatódnak. Volodimir Zelenszkij elnök pénteken azt mondta, hogy az ukrán hadsereg készen áll az ellenintézkedésekre, de nem tudni, hogy pontosan mikor kezdik meg.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államok úgy véli, hogy az ukrán fegyveres erők várható ellentámadása azt fogja eredményezni, hogy Kijev visszaszerzi a stratégiailag fontos területeit – jelentette ki Jake Sullivan. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685965740 [modified] => 1685965385 ) [title] => Az USA szerint az ellentámadással Ukrajna visszafoglalja a stratégiailag fontos területeit [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80765&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80765 [uk] => 80770 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 80766 [image] => Array ( [id] => 80766 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/sullivan.jpg [original_lng] => 24456 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/sullivan-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/sullivan-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/sullivan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/sullivan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/sullivan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/sullivan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/sullivan.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1685955724:8 [_thumbnail_id] => 80766 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2721 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] =>
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY