Kétnapos látogatást tett Ukrajnában Magyar Levente. A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára felkereste a Magyarország támogatásával a 2022-es orosz támadások után felépített vagy felújítás alatt lévő intézményeket Kijev környékén. Kijev megyében a háború következtében közel 27 ezer létesítmény rongálódott vagy semmisült meg. A magyar kormány elsőként nyújtott segítséget az itt élőknek. Szinyák községben több funkciós önkormányzati szolgáltató központot építettek, amelyben orvosi rendelő, posta és okmányiroda is működik. A város elöljárója arról tájékoztatta Magyar Leventét, hogy a központ átadása óta eltelt négy hónapban már több mint kétezren fordultak meg itt. Nemcsak a helyi, hanem a környékbeli lakosok is. Ez pedig már a közelben fekvő Zahalci, ahol korábban pedig egy konténeróvodát sikerült átadni magyar finanszírozással. Magyar Levente ajándékokkal érkezett az ide járó 50 gyermek számára. Az államtitkár legutóbbi látogatásakor ígéretet tett egy játszótér megépítésére. Közben az is elkészült. A községben az orosz csapatok átvonulásakor az iskola is súlyosan megrongálódott. Ennek átépítését szintén a magyar kormány vállalta magára. A munkálatok, ahogy a többi beruházás esetében is az Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásával valósulnak meg. Kijev megye 720 iskolájának közel egyharmada pusztult el vagy rongálódott meg az orosz támadások következtében. Ezért is döntött úgy a magyar kormányzat, hogy segítséget nyújt a gyerekek oktatásának biztosításához a községben. Magyar Levente hozzátette: a magyar humanitárius misszió töretlen Ukrajnában és soha nem az aktuális politikai helyzet függvénye volt. Ezt jelzi a következő segítségnyújtási szándék is. Kijev római katolikus, az 1900-as évek elején épült neogótikus temploma is súlyosan megrongálódott. Az orgonája leégett, majd rakétatámadás következtében a tetőszerkezete és a homlokzata is megsérült. Az államtitkár, miután a kijevi vezetés kérésére megtekintette a templomot elmondta: javasolni fogja a kormánynak, hogy vállaljon szerepet a templom felújításában.
Good conversation with the UK’s PM @Keir_Starmer today. 🇳🇴 and 🇬🇧 are well aligned on continued support for Ukraine, with a clear expectation that Ukraine must have a seat at the table and that Europe must participate with a unified message in future peace negotiations.
Az államok a szövetségesekkel és a partnerekkel közösen megvitatják azokat a lehetőségeket, amelyekkel segíthetik Ukrajnát az áramszünetek kiküszöbölésében.
Erről Patrick Ryder tábornok, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának szóvivője számolt be.
„Igen, valóban, az orosz rakétacsapások tönkretették az ukrán energiainfrastruktúra jelentős részét” – mondta.
Pontosított továbbá, hogy elsősorban generátorok, víztisztító és fűtőberendezések esetleges szállításán gondolkodnak.
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Számos vezető politikussal találkozott többnapos kijevi hivatalos látogatása során Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A csúcsdiplomata tárgyalt az ukrán külügyminiszter-helyettessel, az elnöki iroda vezetőivel, és több minisztériumban is látogatást tett. Az ukrán oktatási tárcavezető-helyettessel folyatott megbeszélésen elhangzott, hogy Magyarország kész 1000 ösztöndíjat felajánlani ukrán egyetemistáknak. Emellett szót ejtettek a nemzeti kisebbségek oktatásáról is. Magyar Levente találkozott Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettessel is, akinek elmondta, hogy Magyarország az elsők között van, amikor a gyakorlati segítségnyújtást kell adni. Az államtitkár ukrajnai hivatalos látogatása Epifanyij, Ukrajna Pravoszláv Egyházának, Kijev és egész Ukrajna metroplitájának találkozójával zárult.
https://youtu.be/3eW2oTNGgq8
[type] => post
[excerpt] => Számos vezető politikussal találkozott többnapos kijevi hivatalos látogatása során Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A csúcsdiplomata tárgyalt az ukrán külügyminiszter-helyettessel, az elnöki irod...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1658510220
[modified] => 1658509849
)
[title] => Magyar Levente: Magyarország az elsők között van a gyakorlati segítségnyújtásban (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=53968&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 53968
[uk] => 53993
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 53970
[image] => Array
(
[id] => 53970
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/lev.jpg
[original_lng] => 308409
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/lev-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/lev-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/lev-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/lev-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/lev.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/lev.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/lev.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1658499051:14
[_oembed_3cd415411095007248c12d1a0d601539] =>
[_oembed_time_3cd415411095007248c12d1a0d601539] => 1658498820
[_thumbnail_id] => 53970
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2283
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_875bb633663b838b20340c89e0e550d6] =>
[_oembed_time_875bb633663b838b20340c89e0e550d6] => 1658505023
[_oembed_1427710df25b0bd9689e6e1c7512176f] =>
[_oembed_time_1427710df25b0bd9689e6e1c7512176f] => 1658593185
[_oembed_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] =>
Trudeau says Canada is steadfast in its support of Ukraine | SaltWire https://t.co/7tH6EBdN16
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9