Donald Tusk miniszterelnök a szeptember 10-i rendkívüli kormányülés előtt „nagyszabású provokációnak” nevezte az orosz drónok Lengyelország légterébe való berepülését. Ugyanakkor, elmondása szerint „nincs ok a pánikra”.
Tusk hangsúlyozta, hogy ez az első alkalom, hogy orosz drónokat lőttek le egy NATO-ország területe felett, ezért minden szövetséges „nagyon komolyan” veszi ezt a helyzetet. „Valószínűleg egy nagyszabású provokációval van dolgunk… Folyamatos kapcsolatban állok a NATO főtitkárával, hogy a következő órákban, napokban és a jövőben hasonló fenyegetés esetén ugyanolyan hatékonyan tudjunk fellépni, mint ahogyan ma este tettük” – mondta a lengyel miniszterelnök.
A lengyel kormányfő „komolynak” nevezte a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy mindenképpen érdemes felkészülni „különböző forgatókönyvekre”. Elmondása szerint azonban „nincs ok pánikra, az élet a megszokott kerékvágásban folytatódik”.
„Jelenleg nincs ok olyan korlátozások bevezetésére, amelyek megnehezítenék a polgárok mindennapjait. Ha ilyen igény mutatkozik, természetesen folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket” – mondta a lengyel miniszterelnök.
Ugyanakkor Tusk felszólította a lengyeleket, hogy legyenek felkészülve a dezinformációra és a pánikkeltési kísérletekre, megjegyezve, hogy „ennek a támadásnak, ennek a provokációnak az első perceitől kezdve az oroszok nagyon aktívak voltak online térben.”
[type] => post
[excerpt] => Donald Tusk miniszterelnök a szeptember 10-i rendkívüli kormányülés előtt „nagyszabású provokációnak” nevezte az orosz drónok Lengyelország légterébe való berepülését. Ugyanakkor, elmondása szerint „nincs ok a pánikra”.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1757526900
[modified] => 1757516298
)
[title] => Tusk „nagyszabású provokációnak” nevezte az orosz drónokat Lengyelország légterében, de nincs ok a pánikra
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=162524&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 162524
[uk] => 162504
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 162505
[image] => Array
(
[id] => 162505
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/62v4yw-c16x9x50px50p-87dce5cbef3b616222f246ff5560d2d3.webp
[original_lng] => 19590
[original_w] => 1312
[original_h] => 738
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/62v4yw-c16x9x50px50p-87dce5cbef3b616222f246ff5560d2d3-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/62v4yw-c16x9x50px50p-87dce5cbef3b616222f246ff5560d2d3-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/62v4yw-c16x9x50px50p-87dce5cbef3b616222f246ff5560d2d3-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/62v4yw-c16x9x50px50p-87dce5cbef3b616222f246ff5560d2d3-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/62v4yw-c16x9x50px50p-87dce5cbef3b616222f246ff5560d2d3.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/62v4yw-c16x9x50px50p-87dce5cbef3b616222f246ff5560d2d3.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/62v4yw-c16x9x50px50p-87dce5cbef3b616222f246ff5560d2d3.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1757505499:12
[_thumbnail_id] => 162505
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1845
[_oembed_e1682b205c3c774b59027f0cf8731682] =>