Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást. Menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
A négypárti szlovák kormánykoalíció legnagyobb pártja, a jobb-közép Egyszerű Emberek és Független Személyiségek által jelölt belügyminiszter menesztésére a 150 fős pozsonyi parlamentnek a szavazáson jelenlévő 135 tagja közül, 53-an szavaztak igennel és 72-en nemmel, tízen tartózkodtak. A voksolás eredménye – tekintettel arra, hogy a kormánykoalíció pártjainak háromötödös többsége van a törvényhozásban, s a belügyminiszter mellett eheti határozatában a kormány is kiállt – előre látható volt.
A Mikulec menesztését célzó javaslatot a pozsonyi törvényhozás legnagyobb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány terjesztette elő több okra hivatkozva.
Főképpen arra, hogy állításuk szerint a Mikulec nem képes ellátni feladatát, s az általa vezetett tárca „egy bűnözői rendszert létrehozva” politikai harcra használja a bűnüldöző szerveket és a büntetőjogot. Ezzel leginkább azokra az őrizetbe vételekre utaltak, amelyeket a rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség az elmúlt hónapokban, „bűnbánatot gyakorló tanúk” vallomásaira hivatkozva rendelt el.
Robert Fico a parlament rendkívüli ülésén ezzel kapcsolatban a szlovák közszolgálati hírügynökség szerint úgy fogalmazott: egy ördögi terv valósul meg azt a célt követve, „hogy a bizonyítékokat és a szabályokat figyelmen kívül hagyva minden áron rács mögé juttassanak ellenzéki szereplőket”.
Mikulec ellen a parlamenti vita során azt is felhozták, hogy korábban, amikor a katonai hírszerzés vezetője volt, családi cégeket részesített előnyben közbeszerzésekkor, valamint azt is, hogy megvonták tőle a szigorúan titkos dokumentumokhoz való hozzáférést, mivel hazudott a biztonsági átvilágítás során.
A politikus a parlamenti vita során elutasította azokat a vádakat, hogy politikai harcra befolyásolta volna a bűnüldöző szervek tevékenységét, a leváltására irányuló javaslatról pedig azt mondta: az egy utolsó próbálkozás bűntevékenységgel gyanúsított személyek megmentésére.
Mikulec egy hónapon belül már a második olyan tagja Eduard Heger kormányának, aki ellen bizalmi szavazást tartottak. Májusban az igazságügyi miniszter, Mária Kolíková maradása mellett állt ki a koalíciós többség, őt arra hivatkozva akarta leváltani az ellenzék, hogy családi vállalata több nagyértékű beszerzési szerződést kötött állami fenntartású intézményekkel.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3