Olaszország szerdán bekérette Oroszország római nagykövetét tiltakozásul amiatt, hogy Moszkva Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök nevét is feltette arra a listára amely azon politikusok és közéleti személyiségek nevét sorolja fel, akiket „oroszellenesnek” tart.
Antonio Tajani olasz külügyminiszter a döntést indokló közleményében azt írta: „az olasz államfő listára tétele provokáció a köztársaság és az olasz nép ellen”.
Az orosz külügyminisztérium indoklása szerint a „russzofób” személyiségek listájára olyan politikusok és egyéb tisztségviselők neve került fel, akik „gyűlöletkeltő nyelvezetet használtak” Oroszország ellen. A listán Friedrich Merz német kancellár, Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője és Mark Rutte NATO-főtitkár is szerepel; Mattarella olasz elnököt pedig egy februárban elmondott beszéde miatt tették fel rá, amelyben párhuzamot vont Oroszország és az egykori német Harmadik Birodalom között.
[type] => post
[excerpt] => Olaszország szerdán bekérette Oroszország római nagykövetét tiltakozásul amiatt, hogy Moszkva Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök nevét is feltette arra a listára amely azon politikusok és közéleti személyiségek nevét sorolja fel, akiket „o...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753956540
[modified] => 1753926614
)
[title] => Bekérették a római orosz nagykövetet az olasz elnök russzofóbozása miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=158181&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158181
[uk] => 158409
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 158182
[image] => Array
(
[id] => 158182
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/075-cippitelli-presiden250724-nplop-e1753880537460.jpg
[original_lng] => 73796
[original_w] => 1016
[original_h] => 570
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/075-cippitelli-presiden250724-nplop-e1753880537460-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/075-cippitelli-presiden250724-nplop-e1753880537460-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/075-cippitelli-presiden250724-nplop-e1753880537460-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/075-cippitelli-presiden250724-nplop-e1753880537460.jpg
[width] => 1016
[height] => 570
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/075-cippitelli-presiden250724-nplop-e1753880537460.jpg
[width] => 1016
[height] => 570
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/075-cippitelli-presiden250724-nplop-e1753880537460.jpg
[width] => 1016
[height] => 570
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/075-cippitelli-presiden250724-nplop-e1753880537460.jpg
[width] => 1016
[height] => 570
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1754148417:2
[_thumbnail_id] => 158182
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1673
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 342824202000
[_oembed_14b91d6e16e01169b579e8708c1bfa62] =>
BREAKING - Canada intends to recognize the State of Palestine at the 80th Session of the United Nations General Assembly in September 2025, as per Prime Minister Mark Carney #cdnpolipic.twitter.com/bOJzrFzcfY
🚨@USAmbFrance Charles Kushner wrote this bold letter exposing France’s inaction on antisemitism. The French government censured him for it. ⁰Dear President Macron,