Több mint egy héttel a választás napja után született meg az eredmény.
Azután, hogy a republikánus jelölt, Donald Trump nyerte az elnökválasztást és a párt többséget szerzett a szenátusban, a képviselőházban is többségbe került.
Az Associated Press helyi idő szerint szerda este azt közölte, hogy a Kongresszus 435 tagú alsóházában a republikánusok legalább 218 mandátukot szereztek, miután Arizonában is az ő jelöltjüket választották meg. Az eredményt több mint egy héttel azután hirdették ki, hogy a szavazókörök bezártak. A megválasztott elnök azóta több miniszterjelöltjét is megnevezte.
Az, hogy a Kongresszus mindkét házát a Republikánus Párt irányítja majd – vagyis a törvényhozó és a végrehajtó hatalom is a kezükbe került –, biztosítja számukra, hogy olyan fontos kérdésekben legyen jelentős beleszólásuk, mint a kormányzati finanszírozásé, az adósságplafon-tárgyalásoké és a külföldi segélyeké. Az eredmény eloszlatta a demokraták reményeit is arra, hogy a képviselőház majd határt tud szabni a trumpi politika megvalósításának.
Szerdán az is kiderült, hogy Mitch McConnell után John Thune dél-dakotai szenátor lesz a szenátus republikánus vezetője. A 63 éves Thune a titkos szavazáson John Cornyn texasi és Rick Scott floridai szenátort győzte le, és hivatalosan is többségi vezető lesz, amikor a törvényhozás felsőháza január 3-án leteszi az esküt.
Eközben formálódik Trump kabinetje is és adminisztrációja is. A megválasztott elnök szerdán legfőbb ügyésznek Mark Gaetz floridai képviselőt, a nemzeti titkosszolgálatok vezetőjének a volt demokrata Tulsi Gabbartdot, külügyminiszternek pedig Marco Rubio szenátort választotta.
Az már korábban kiderült, hogy a kormányban számít többek között Elon Muskra, a SpaceX és a Tesla vezérére is, akit a kormányzati hatékonyságért felelős minisztérium élére jelölt.
Az amerikai képviselőház elnökének elmozdítására irányuló indítványt tett egy republikánus képviselő, miután a kongresszus alsóháza pénteken megszavazott egy 1200 milliárd dollárról szóló költségvetési indítványt.
A szavazással sikerült elkerülni az amerikai kormányzati intézmények részleges leállását, miután a törvény a pénzügyi év, azaz szeptember végéig biztosítja a forrásokat védelmi, belbiztonsági, oktatási és egészségügyi célokra.
Mike Johnson republikánus házelnök a határidő előtt néhány órával terjesztette szavazásra a hat költségvetési előirányzatból álló jogszabálycsomagot, amelyre pártja képviselőinek többsége nemmel szavazott, de demokrata szavazatokkal megkapta a szükséges többséget.
Marjorie Taylor Greene, a Republikánus Párt konzervatív szárnyához tartozó képviselő jelezte, hogy – élve képviselői jogával – a házelnök eltávolítását kezdeményezi. Újságírók előtt megjegyezte ugyanakkor, hogy a kezdeményezés jelzés Mike Johnson felé, de nem ragaszkodik a gyors szavazáshoz.
Bob Good, a képviselőházi republikánusok konzervatív szárnyának vezetője ugyanakkor elismerte, hogy a házelnöknek nagyon szűk republikánus többség mellett kell biztosítania a törvényhozás működőképességét.
A republikánusoknak néhány szavazatnyi többsége van az összesen 435 tagú alsóházban, amely április 19-től tovább csökken, miután Mike Gallagher képviselő – családjával történt megbeszélésre hivatkozva – a héten bejelentette, hogy visszaadja mandátumát.
A republikánus képviselők konzervatív csoportja a költségvetési voksolás után amiatt bírálta a házelnököt, hogy nem várta ki a szabály szerinti 72 órát a törvényjavaslat előterjesztése és a szavazás között. A tartalmi kérdéseket illetően helytelenítették, hogy a beterjesztett javaslat a források biztosításának fejében nem tartalmazott előírást a szövetségi hatóságok számára a határőrizet szigorú végrehajtására.
Mike Johnson házelnök szerint az elfogadott költségvetési előirányzat fontos republikánus célokat tartalmazott, úgymint egyes kormányzati kiadások csökkentését, köztük bizonyos támogatások megvonását a nem kormányzati szervezetektől (NGO), a külföldi segélyek összegének mérséklését, valamint tilalmat a külügyminisztérium számára, hogy az Egyesült Államok külföldi képviseleteinek épületei elé hivatalos lobogókon kívül más zászló is kikerülhessen.
A demokraták a költségvetési törvények elfogadását követően többek között amiatt hangoztatták elégedettségüket, hogy kimaradt belőle a határőrizetre vonatkozó szigorítás, és hogy gyermekek ellátására, valamint klímavédelmi célokra pluszforrásokat biztosít.
A képviselőház szombattól kéthetes ülésezési szünetet tart, így a házelnök elmozdítására vonatkozó indítványról is csak később születhet döntés a republikánus képviselők részéről.
Az Egyesült Államok Kongresszusában a Republikánus Párt tagjai komolyan fontolóra vették azt a lehetőséget, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás egy részét hitel formájában biztosítják – közölte kedden az rbc.ua hírportál a Politico című amerikai-brüsszeli kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az orgánum azt írta: „Az ötlet már hetek óta kering Donald Trump volt elnök legutóbbi kijelentései alapján, miszerint minden amerikai külföldi segélyt, nem csak Ukrajnának, hitelként kell nyújtani, nem pedig közvetlenül.”
A kiadvány arról is írt, hogy a hitel lehetőségét komolyan veszik a képviselőházban, ahol az Ukrajnának nyújtott segélyekről szóló szavazás több hónapja elakadt. Néhány republikánus felvetette az ötletet, és Mike Johnson képviselőházi elnök elé terjesztette.
A házelnök a tárgyalásokat ismerő emberek szerint azt tanácsolta nekik, hogy készítsenek javaslatot a vélemények tesztelésére a republikánus kollégáival. Csak ezután kezdi el a megvalósítást, ha a konferencia jóváhagyja.
The port city of Mykolaiv has faced repeated Russian attacks. @USAID recently delivered 7 power transformers to replace equipment damaged by Russian attacks and the destruction of the Kakhovka Dam, helping provide power to 400+ households. pic.twitter.com/pV6jXwAwJS
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 16, 2024
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
Az amerikai elnök arra figyelmeztette a kongresszus alsóházában többséget adó republikánusokat, hogy lehetőleg azonnal fogadják el a törvényjavaslatot, és fejezzék be az ezzel kapcsolatos politikai játszmákat.
Az amerikai elnöknek elege van a belpolitikai játszmákból, ezért az Ukrajnának nyújtandó segélyekről szóló megállapodás elfogadását sürgette egy vasárnap elmondott beszédében.
Semmilyen körülmények között nem szabad hagynunk, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás megszakadjon – jelentette ki Joe Biden.
Az amerikai kongresszus néhány órával a határidő lejárta előtt, szombaton késő este elfogadta az átmeneti költségvetést, amivel elkerülhetővé válik a kormányzati intézmények részleges leállása.
A republikánusok egyik fő követelése szerint az Ukrajnának szánt további támogatás nem szerepel az átmeneti büdzsében, vagyis a háborúban álló ország folyamatos katonai finanszírozás leállt. Nem folyósítják ezáltal azt a hatmilliárd dollárról szóló katonai segélyt sem, amelyet a Biden-kormányzat szeretne minél előbb eljuttatni Ukrajnába.
Az átmeneti büdzsé azért vált szükségessé, mert a pénzügyi év szeptember 30-án lezárult, és a következő 12 hónapra egyelőre nincs végleges költségvetése az amerikai szövetségi kormánynak.
A republikánus képviselőcsoport konzervatív szárnyának több tagja azért szavazott nemmel a jogszabályra, mert abból kimaradt a határőrizet megerősítésére szánt összeg, és nem szerepel benne az állami kiadások csökkentése sem. Azzal érveltek, hogy a 33 ezer milliárd fölé emelkedett államadósság takarékosságot indokolna a washingtoni kormány részéről.
Biden korábban újságíróknak nyilatkozva elmondta a képviselőház republikánus elnökével, Kevin McCarthyval megkötöttek egy alkut a támogatásokra vonatkozóan, miszerint külön törvényjavaslatot fogadnak el a kérdésről.
Kijevi tisztviselők igyekeztek megnyugtatni az ukrán lakosságot, hogy az orosz erők visszaszorítására tett erőfeszítéseikhez nyújtott amerikai támogatás megmaradt. Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter elmondta, hogy kollégájával, Lloyd Austinnal folytatott telefonbeszélgetése során biztosítékokat kapott a további katonai segítségnyújtásról. Austin miniszter biztosítékokat adott – írta Umerov az X-en közzétett bejegyzésében.
A külügyminisztérium szóvivője, Oleh Nyikolenko a Facebookon hangsúlyozta, hogy a korábban jóváhagyott pénzösszegeket nem érintik a mostani történések. Ukrajna támogatása továbbra is rendíthetetlenül erős az amerikai kormányzatban, az amerikai kongresszus mindkét pártjában és kamarájában, és ami a legfontosabb, az amerikai nép körében is – fogalmazott Nyikolenko.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
Another set of brutal Russian air strikes against Kyiv this morning, innocent civilians again being victims of the Russian terrorism. Ukrainian air defense works well but Ukraine must get more help. New Year’s celebrations are over and the West must get serious and act now
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Overnight Russia launched another attack against Kharkiv - Ukraine’s 2nd largest city - killing 6 civilians, injuring others & damaging homes & schools. There is not a second to lose to support Ukraine’s fight to defend its people from such horrific and unprovoked attacks. pic.twitter.com/D8bDNXEivv
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 6, 2024
Donald Trump volt amerikai elnök azt tervezi, hogy kihagyja a jövő heti első republikánus előválasztási vitát, és helyette a Fox News egykori műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak ad online interjút – jelentette a New York Times az ügyben tájékozott emberekre hivatkozva.
A lap által idézett források szerint Donald Trump volt amerikai elnök azt tervezi, hogy lemond a jövő hétre tervezett első republikánus előválasztási vitáról, ami nem teljesen meglepő. Trump már hónapok óta utalt arra, hogy valószínűleg nem vesz részt a közelgő vitán a wisconsini Milwaukee-ban. Indoklása szerint a republikánusok körében az országos közvélemény-kutatásokban elért jelentős előnye miatt nincs szükség arra, hogy platformot biztosítson a többi jelölt esetleges támadásainak.
Trump elmaradása miatt a figyelem középpontjába kerülhet Ron DeSantis floridai kormányzó, aki jelenleg a második helyen áll a felmérésekben. DeSantis így első számú célponttá válhat más jelöltek számára, akik Trump életképes alternatívájaként próbálnak érvényesülni.
Steven Cheung, Trump kampányának szóvivője azonban kijelentette a Reuters tudósítása szerint, hogy még nem született végleges döntés Trump vitán való részvételéről.
A Reuters/Ipsos e hónapban végzett közvélemény-kutatásában Trump az országos republikánus szavazatok 47%-át szerezte meg. DeSantis jelentősen lemaradva, mindössze 13%-kal, július óta hat százalékpontot veszített. A vitára várható többi jelölt közül egyiknek sem sikerült kétszámjegyű eredményt elérnie.
Trump folyamatos jogi problémái ellenére csak néhány republikánus elnökjelöltségi riválisa bírálta őt nyíltan a 2024-es választások előtt. Ezek a versenyzők a közelgő vitát arra fogják felhasználni, hogy saját jelöltségüket népszerűsítsék.
Trumpnak augusztus 25-i határidővel kell önként feladnia magát a Georgia állambeli Fulton megyében, miután negyedik alkalommal emeltek ellene vádat a demokrata Joe Biden ellen 2020-ban elszenvedett választási vereségének megdöntésére tett állítólagos kísérletekkel kapcsolatban.
Emellett két szövetségi vádiratot kell benyújtania az elnökségét követő titkos dokumentumok kezelésével és a választási vereségének visszafordítására tett állítólagos erőfeszítésekkel kapcsolatban. New Yorkban is vádat emeltek ellene a 2016-os választások előtt történt állítólagos hallgatási pénzkifizetések miatt.
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…
Amerikai republikánusok egy csoportja sürgeti a Fehér Házat, hogy gyorsabban lássa el Ukrajnát a sikeres ellentámadáshoz szükséges fegyverekkel. Komoly vita alakult ki arról is, hogy F-16-osokat vagy nagy hatótávolságú fegyvereket küldjenek-e inkább.
A texasi republikánus Keith Self szerint Ukrajnának a háború jelenlegi szakaszában nagyobb szüksége van a nagy hatótávolságú rakétákra, mint a vadászgépekre.
„Nem értem, miért nem adunk nekik ATACMS ballisztikus rakétákat, ezek lehetnek első blokk rakéták vagy második blokk rakéták. Ezeket a rakétákat HIMARS rakétavetőkből lövik ki, amelyekkel az ukránok már rendelkeznek” – mondta Keith Self. A szintén republikánus politikus Ann Wagner mindeközben azért elégedetlenkedik, mert úgy véli, hogy lassan haladnak a fegyverszállítások. Wagner szerint a NATO-országoknak jobban be kellene kapcsolódniuk Ukrajna és általában a katonai szövetség segítésébe – írja az Unian ukrán hírügynökség.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Amerikai republikánusok egy csoportja sürgeti a Fehér Házat, hogy gyorsabban lássa el Ukrajnát a sikeres ellentámadáshoz szükséges fegyverekkel. Komoly vita alakult ki arról is, hogy F-16-osokat vagy nagy hatótávolságú fegyvereket küldjenek-e inká...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1685278380
[modified] => 1685273026
)
[title] => Nagy hatótávolságú rakétákat küldenének a republikánusok Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=80084&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 80084
[uk] => 80111
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 80085
[image] => Array
(
[id] => 80085
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ukran-katonak-fegyverek-tamadas.jpg
[original_lng] => 123129
[original_w] => 1069
[original_h] => 719
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ukran-katonak-fegyverek-tamadas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ukran-katonak-fegyverek-tamadas-300x202.jpg
[width] => 300
[height] => 202
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ukran-katonak-fegyverek-tamadas-768x517.jpg
[width] => 768
[height] => 517
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ukran-katonak-fegyverek-tamadas-1024x689.jpg
[width] => 1024
[height] => 689
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ukran-katonak-fegyverek-tamadas.jpg
[width] => 1069
[height] => 719
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ukran-katonak-fegyverek-tamadas.jpg
[width] => 1069
[height] => 719
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ukran-katonak-fegyverek-tamadas.jpg
[width] => 1069
[height] => 719
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1685262758:2
[_thumbnail_id] => 80085
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1383
[_oembed_ccea1bf0755b30c2e065dde62bfc2f84] =>