Az orosz csapatok csaknem rekordszámú Kaliber cirkálórakétát tartanak a Fekete-tengeren, hat ellenséges rakétahordozó állomásozik ott összesen legalább 44 rakétával – jelentette be kedden Natalija Humenyuk, a Dél hadseregcsoport egyesített koordinációs sajtóközpontjának a vezetője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Humenyuk az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy tegnap egy tengeralattjáró járt a tengeri támaszponton, ami további rakétakészletre utalhat. „És ez azt jelenti, hogy ma 44 rakétára becsüljük a jelenleg harckészültségben lévő hat rakétahordozó fedélzetén lévő rakéták számát. Arról beszélünk, hogy a rakétatámadás veszélye továbbra is időszerű. Mert a tengeren harckészültségben lenni, ilyen felszereléssel és ilyen számú rakétával, mindez a rakétatámadások folytatását jelezheti” – mutatott rá.
A fő sajtószóvivő azt is jelezte, hogy a hat rakétahordozó esetében 44 rakéta a maximálisan lehetséges készlet. „Mert a január 14-i támadás során csak a rakéták egy részét használták fel, és utána már csak egy hajó tárt vissza a támaszpontra. A többi a helyén maradt” – emlékeztetett Natalija Humenyuk.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Oroszország továbbra is rakétatámadásokat indít Ukrajna polgári infrastruktúrája ellen, ha az ellenség véget akar vetni a háborúnak, semmi sem akadályozza meg abban, hogy ezt most azonnal megtegye – közölte pénteken Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak azt írta: „egy kérdésem van mindazokhoz, akik szeretnek orosz rulettet játszani és alkut kötni az ördöggel. Senki sem lát ukrán rakétákat az orosz városok felett. De mindenki látja, hogy ru-rakéták támadják az ukránokat.” Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó hangsúlyozta: „ha Oroszország valóban véget akar vetni a háborúnak, akkor ebben most senki sem akadályozza meg.”
Mint hírportálunk november 14-én beszámolt róla, Mihajlo Podoljak kijelentette: a téli időszak és Oroszország nyafogása a tárgyalásokkal kapcsolatban nem fogja befolyásolni Ukrajna tervét területeinek a felszabadítására. Hangsúlyozta: „a téli időszak, az éghajlat sajátosságai, a diplomáciai rendezésről mint burkolt behódolásról szóló információs kampány, Oroszország végtelen nyafogása a tárgyalásokról és a tűzszünet szükségességéről nem befolyásolja Volodimir Zelenszkij elnök tervét Ukrajna megszállásának a megszüntetéséről. Ezt az ukrán fegyveres erők megerősítik.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszország továbbra is rakétatámadásokat indít Ukrajna polgári infrastruktúrája ellen, ha az ellenség véget akar vetni a háborúnak, semmi sem akadályozza meg abban, hogy ezt most azonnal megtegye. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1668798000 [modified] => 1668795670 ) [title] => Az ördöggel rulettezik, aki párbeszédet szorgalmaz Oroszországgal – Podoljak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=63089&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 63089 [uk] => 63106 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 61717 [image] => Array ( [id] => 61717 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak.jpg [original_lng] => 24703 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1668793352:2 [_thumbnail_id] => 61717 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2702 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5691dd2bde3669ecc7fc3caa2a030ac5] =>
Ніхто не зупинятиметься… поки росіяни не втечуть з України, не повернуть українцям вкрадені в них будинки та квартири в Криму, не видадуть авторів «СВО»/воєнних злочинців, не вивчать сенсу поняття «міжнародне право».
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz