44 éve nem történt hasonló eset. A rakéta 12 ezer kilométert tett meg a kilövőállástól.
Peking bejelentette, hogy sikeresen lőttek ki egy próbafejjel felszerelt, DF-41-es típusú interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) a Csendes-óceán vízébe. A rakétát szerdán, helyi idő szerint 04:44-kor indították, a kínai védelmi minisztérium közlése szerint pedig éppen a célzott területre ért oda. Hozzátették, hogy a tesztindítás rutinfeladat volt, és hogy az éves katonai gyakorlatok része – számolt be az Euronews.
A rakéta típusa és repülési útvonala továbbra is tisztázatlan, de a kínai állami média szerint Peking előre tájékoztatta az érintett országokat. Sokkal inkább meglepő, hogy Kína rutinnak titulálta a tesztet, ugyanis 1980 óta nem történt olyan, hogy a határain kívül, nemzetközi vizeken tesztelt volna ICBM-et.
Kína fegyvertesztjei nagyrészt belföldön zajlanak, a nukleáris fej hordozására is képes rakétáteszteket pedig jórészt az ország nyugati részén lévő Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen található Takla-Makán homoksivatagban rendezik.
Ankit Panda, a Carnegie Endowment for International Peace szakértője azt írta az X-en, hogy ha pontosak az információi, akkor „hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy Kína ilyen rakétát tesztelt”, és hozzátette, hogy Peking nevezheti „rutinszerűnek” és „évesnek” a tesztet, de szerinte „ilyesmit nem csinálnak rutinszerűen és évente sem.”
A japán védelmi minisztérium közölte, hogy helyi idő szerint szerdán kora délutánig nem történt kár a japán hajókban. Közleményükben megjegyzik, hogy továbbra is gyűjtik és elemzik a kínai hadsereg mozgásával kapcsolatos információkat, és minden lehetséges óvintézkedést megtesznek.
Kína legutóbb 1980 májusában tesztelt nemzetközi térben interkontinentális ballisztikus rakétát, és az is a Csendes-óceánon landolt, összesen 9070 kilométernyi repülést követően. Az akkori tesztben 18 kínai hadihajó vett részt, és máig az ország egyik legnagyobb haditengerészeti gyakorlatának tartják.
A japán védelmi minisztérium közölte, hogy helyi idő szerint szerdán kora délutánig nem történt kár a japán hajókban. Közleményükben megjegyzik, hogy továbbra is gyűjtik és elemzik a kínai hadsereg mozgásával kapcsolatos információkat, és minden lehetséges óvintézkedést megtesznek.
Kína legutóbb 1980 májusában tesztelt nemzetközi térben interkontinentális ballisztikus rakétát, és az is a Csendes-óceánon landolt, összesen 9070 kilométernyi repülést követően. Az akkori tesztben 18 kínai hadihajó vett részt, és máig az ország egyik legnagyobb haditengerészeti gyakorlatának tartják.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
Az amerikai hadsereg aggódik amiatt, hogy Ukrajna az észak-koreai rakéták kísérleti terepe lett, mivel ez az első alkalom, hogy Észak-Korea valódi harcban tesztelheti rakétáit – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál Charles Flynn tábornoknak a Csendes-óceáni Hadsereg parancsnokának a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Flynn elmondta: „Nem hiszem, hogy az én közelmúltbeli emlékeim szerint az észak-koreai hadseregnek volt olyan laboratóriuma a csatatéren, amelyet az oroszok megengedtek maguknak Ukrajnában.” Mint megjegyezte, ez lehetőséget ad Észak-Korea számára, hogy értékes információkat szerezzen műszaki kérdésekről, eljárásokról és magukról a rakétákról.
„Az Egyesült Államok szorosan figyelemmel fogja kísérni a helyzet alakulását, engemet és más parancsnokokat aggasztja, hogy Észak-Korea milyen információkat szerezhet meg a fegyvereiről, amelyekhez konfliktus hiányában nem férhetne hozzá” – mutatott rá Charles Flynn.
Mint hírportálunk 2022. július 20-án beszámolt róla, Olekszij Reznyikov akkori ukrán védelmi miniszter az Atlantic Council (Atlanti Tanács) konferenciáján felszólította a partnerországok fegyvergyártóit, hogy Ukrajna területén teszteljék az új fegyvereiket. „Ukrajna ma lényegében katonai gyakorlótér. Sok fegyvert tesztelnek valódi harci körülmények között az orosz hadsereg ellen. A gyártóknak intelligens elektronikus és kommunikációs zavarórendszerei, légvédelme, cirkáló rakétái és ballisztikus rakétái, valamint egyéb hadifelszerelései vannak. A lengyel, egyesült államokbeli, francia, német vagy török partnerek számára ez jó alkalom a fegyvereik ukrajnai tesztelésére” – hangsúlyozta az ukrán védelmi miniszter.