Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter a Szejmben mondott beszédében felszólította Kínát, hogy aktívabban vegyen részt az ukrajnai harci cselekmények megszüntetésére irányuló erőfeszítésekben, számolt be a Bloomberg.
Sikorszki elmondása szerint Ukrajna szövetségeseinek célja az igazságos és tartós béke elérése. Hangsúlyozta, hogy Kínának megvannak az eszközei a helyzet befolyásolására, és jelentősen hozzájárulhat egy új világrend kialakításához.
„Úgy gondoljuk, hogy Kína új értéket hozhat a világrendbe, és megvannak az eszközei, hogy véget vessen Vlagyimir Putyin ukrajnai gyarmatosító háborújának” – mondta a lengyel diplomata.
Ukrajnának meg kell nyernie a háborút, és az évtized végére a nemzetközileg elismert határain belül az Európai Unió tagjává kell válnia – jelentette be pénteken Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter Kijevben az ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával közös sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a lengyel diplomácia vezetője megjegyezte, hogy egyetlen országnak sincs joga megtámadni a szomszédait. Lengyelország egyértelműen az áldozat oldalára áll, Varsó Ukrajnával kapcsolatos stratégiája pedig változatlan marad – tette hozzá.
„Ukrajnának meg kell nyernie ezt a háborút, Putyinnak pedig el kell veszítenie azt, és azt akarjuk, hogy Ukrajna az évtized végére a nemzetközileg elismert határain belül az Európai Unió tagja és Lengyelország fontos partnere legyen már az európai család tagjaként” – hangsúlyozta Radoslaw Sikorski.
A nemrég kinevezett lengyel külügyminiszter pénteken ukrajnai látogatásra Kijevbe érkezett. Új tisztségében ez volt az első külföldi útja.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnának meg kell nyernie a háborút, és az évtized végére a nemzetközileg elismert határain belül az Európai Unió tagjává kell válnia – jelentette be pénteken Radoslaw Sikorski.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1703281200
[modified] => 1703276752
)
[title] => Ukrajnának az évtized végére az Európai Unió tagjává kell válnia – lengyel külügyminiszter
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=98872&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 98872
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 98873
[image] => Array
(
[id] => 98873
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/radoslaw-sikorski-1.jpg
[original_lng] => 28474
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/radoslaw-sikorski-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/radoslaw-sikorski-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/radoslaw-sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/radoslaw-sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/radoslaw-sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/radoslaw-sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/radoslaw-sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1703269552:12
[_thumbnail_id] => 98873
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2535
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7dcfd0b78bd6a149272125560031e29c] =>
Ukraine will win this war.
And the United States will continue to stand beside them every step of the way. pic.twitter.com/Sb3c08eC6s