Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjIyNjg7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 191504
[content] =>
Törökország továbbra is katonai támogatást nyújt Ukrajnának, és csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely Kijev legfontosabb védelmi szükségleteit rangsorolja – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a NATO ankarai csúcstalálkozóján.
Erdogan hangsúlyozta, hogy Ankara saját készleteiből is folytatja a katonai segítségnyújtást, emellett részt vesz a PURL nemzetközi programban. Hozzátette: Törökország diplomáciai csatornáit is felhasználja annak érdekében, hogy Oroszországot a békés rendezés irányába terelje.

A török államfő azt is bejelentette, hogy országa további 24 milliárd dollárt fordít a Acélkupola lég- és rakétavédelmi rendszer fejlesztésére. Emellett javasolta, hogy a NATO hivatalosan is ismerje el a török drónelhárító központot, amely légi és tengeri pilóta nélküli eszközök semlegesítésére specializálódott.
Erdogan végül köszönetet mondott az Egyesült Államoknak, Spanyolországnak, Németországnak és Olaszországnak, amiért további légvédelmi rendszereket telepítettek Törökországba az ország rakétavédelmének megerősítésére.
[type] => post
[excerpt] => Törökország továbbra is katonai támogatást nyújt Ukrajnának, és csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely Kijev legfontosabb védelmi szükségleteit rangsorolja – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a NATO ankarai csúcstalálkozóján.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1783606320
[modified] => 1783557426
)
[title] => Erdogan folytatja Ukrajna katonai támogatását, és béketárgyalásokra ösztönözné Oroszországot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=191504&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 191504
[uk] => 191466
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 191467
[image] => Array
(
[id] => 191467
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239887-1-large.jpg
[original_lng] => 139867
[original_w] => 1140
[original_h] => 762
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239887-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239887-1-large-300x201.jpg
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239887-1-large-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239887-1-large-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239887-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 762
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239887-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 762
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239887-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 762
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1783546626:5
[_thumbnail_id] => 191467
[_edit_last] => 5
[views_count] => 738
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 995247535002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 124
[1] => 2268
[2] => 57397
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Oroszország
[1] => Racep Tayyip Erdogan
[2] => Ukrajna támogatása
)
)
[1] => Array
(
[id] => 188813
[content] =>
Már Törökországot is veszélyeztetik Izrael szíriai és libanoni támadásai – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában szerdán, hozzátéve, hogy az izraeli agresszió az egész világra fenyegetést jelent, ezért meg kell állítani.
„Netanjahunak és gyilkos hálózatának Libanon és Szíria elleni támadásai már Törökország biztonságát is veszélyeztetik” – mondta Erdogan a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselői előtt a parlamentben. Hozzátette: Ankara biztonsága szorosan összefügg Szíria és Libanon biztonságával.

A török elnök kifejtette: Izrael „alattomos erőfeszítésekkel” próbál destabilizálni afrikai országokat és a Földközi-tenger térségét azáltal, hogy viszályt szít az etnikailag megosztott Ciprus szigetén. „Ezek a kis szereplők pedig, amelyek lehetőségeiket messze meghaladó ambíciókat dédelgetnek, Izrael oldalára álltak, és a cionizmus alvállalkozóiként délibábokat kergetnek a Földközi-tenger keleti térségében” – fogalmazott Erdogan, de nem nevezte meg, hogy kikre utal.
„Senki ne bocsátkozzon ilyen kalandokba. Azt akarom, hogy mindenki megértse: ha megsértik Törökország és a török ciprusiak jogait a Földközi-tenger keleti térségében, válaszunk egyértelmű és határozott lesz” – figyelmeztetett a kormányfő.
Erdogan arra szólította fel a nagyhatalmakat, hogy foglaljanak egyértelműbb álláspontot Izraellel szemben, amely szerinte a nemzetközi közösség hallgatása miatt bátorodott fel. „Izrael visszaterelése a jogállamiság keretei közé már nem csupán egyes országok, hanem az egész emberiség közös feladatává vált” – mondta a török elnök.
Törökország az Iránt, a Gázai övezetet és Libanont érő izraeli támadások egyik leghangosabb bírálója. Ankara Tel-Avivot a regionális béke legnagyobb akadályának tekinti, ezért felfüggesztette az Izraellel folytatott kereskedelmet, és nemzetközi bíróságokon is fellépést sürgetett vele szemben. Az ankarai vezetés szerint szerint az izraeli „provokációk” vezettek az amerikai–iráni háború kirobbanásához.
[type] => post
[excerpt] => Már Törökországot is veszélyeztetik Izrael szíriai és libanoni támadásai – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában szerdán, hozzátéve, hogy az izraeli agresszió az egész világra fenyegetést jelent, ezért meg kell állítani.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1781169060
[modified] => 1781168221
)
[title] => Erdogan: Törökországot is veszélyeztetik Izrael szíriai és libanoni támadásai
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=188813&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188813
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188815
[image] => Array
(
[id] => 188815
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/erdogan-1.png
[original_lng] => 1204045
[original_w] => 1316
[original_h] => 823
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/erdogan-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/erdogan-1-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/erdogan-1-768x480.png
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/erdogan-1-1024x640.png
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/erdogan-1.png
[width] => 1316
[height] => 823
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/erdogan-1.png
[width] => 1316
[height] => 823
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/erdogan-1.png
[width] => 1316
[height] => 823
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1781157424:12
[_thumbnail_id] => 188815
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 549
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 127215989000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2169820
[1] => 2268
[2] => 632
)
[tags_name] => Array
(
[0] => izraeli támadások
[1] => Racep Tayyip Erdogan
[2] => Törökország
)
)
[2] => Array
(
[id] => 183783
[content] =>
Ukrajna készen áll Volodimir Zelenszkij elnök és Vlagyimir Putyin orosz diktátor törökországi találkozójára, de további két elnök részvételével – jelentette ki pénteken Andrij Szibiha külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint a miniszter elmondta: hogy Zelenszkij kész találkozni az orosz diktátorral, amennyiben Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdoğan török elnök is részt vesz a tárgyalásokon.
Készen állunk a vezetői találkozóra Törökországban a Zelenszkij-Putyin formátumban Erdoğan és Trump részvételével. Nemrégiben ezt a jelzést adtuk át török partnereinknek. Törökország fontos szerepet játszik a békefenntartási erőfeszítésekben
– mondta Andrij Szibiha.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna készen áll Volodimir Zelenszkij elnök és Vlagyimir Putyin orosz diktátor törökországi találkozójára, de további két elnök részvételével – jelentette ki pénteken Andrij Szibiha külügyminiszter.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1776441300
[modified] => 1776451776
)
[title] => Szibiha: Ukrajna két másik elnököt is látni akar a tárgyaláson Putyinnal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=183783&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 183783
[uk] => 183787
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 128982
[image] => Array
(
[id] => 128982
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/beketargyalas-bekemegallapodas-orosz-ukran-haboru-680545.jpg
[original_lng] => 192505
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/beketargyalas-bekemegallapodas-orosz-ukran-haboru-680545-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/beketargyalas-bekemegallapodas-orosz-ukran-haboru-680545-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/beketargyalas-bekemegallapodas-orosz-ukran-haboru-680545-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/beketargyalas-bekemegallapodas-orosz-ukran-haboru-680545-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/beketargyalas-bekemegallapodas-orosz-ukran-haboru-680545.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/beketargyalas-bekemegallapodas-orosz-ukran-haboru-680545.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/beketargyalas-bekemegallapodas-orosz-ukran-haboru-680545.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1776440977:12
[_thumbnail_id] => 128982
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1078
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 20907546000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
[4] => 47
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
[4] => Vélemények
)
[tags] => Array
(
[0] => 259308
[1] => 783
[2] => 53643
[3] => 124
[4] => 2268
[5] => 63
[6] => 404
[7] => 995898
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Andrij Szibiha
[1] => Donald Trump
[2] => orosz–ukrán béketárgyalás
[3] => Oroszország
[4] => Racep Tayyip Erdogan
[5] => Ukrajna
[6] => USA
[7] => Zelenszkij–Putyin-találkozó
)
)
[3] => Array
(
[id] => 183576
[content] =>
Törökország azon dolgozik, hogy meghosszabbítsák az Egyesült Államok és Irán közötti tűzszünetet, enyhítsék a feszültséget és biztosítsák a tárgyalások folytatását – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán.

Parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott: az akadályok ellenére bízik a tárgyalások eredményességében, és szerinte a felek közötti nézeteltéréseket meg tudják oldani akkor, ha hosszú távon gondolkodnak, és a béke előnyeire összpontosítanak.
„A felek nyilatkozatai azt mutatják, hogy bár a párbeszéd nem szakadt meg, a nukleáris kérdés körüli vita miatt megakadtak, és a Hormuzi-szoros ügyében is kiújultak a feszültségek” – mondta. „Törökország javaslatokkal áll elő, kezdeményezéseivel igyekszik csökkenteni a feszültséget és fenntartani a párbeszédet. Ökölbe szorított kézzel nem lehet tárgyalni” – mondta a török elnök. Erdogan hozzátette: Izrael Libanon elleni támadásai beárnyékolják a béke reményét. Hangsúlyozta, hogy a tűzszünet adta lehetőséget ki kell használni.
[type] => post
[excerpt] => Törökország azon dolgozik, hogy meghosszabbítsák az Egyesült Államok és Irán közötti tűzszünetet, enyhítsék a feszültséget és biztosítsák a tárgyalások folytatását – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1776333060
[modified] => 1776306867
)
[title] => Törökország az iráni tűzszünet meghosszabbításán dolgozik
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=183576&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 183576
[uk] => 183636
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 183577
[image] => Array
(
[id] => 183577
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan.png
[original_lng] => 1203929
[original_w] => 1314
[original_h] => 822
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-768x480.png
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-1024x641.png
[width] => 1024
[height] => 641
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan.png
[width] => 1314
[height] => 822
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan.png
[width] => 1314
[height] => 822
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan.png
[width] => 1314
[height] => 822
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1776331208:8
[_thumbnail_id] => 183577
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 584
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9f5c7dab6a3703eecb998e1bddde9cfa] => Ukraine has repeatedly stated that we are ready for symmetrical steps. We proposed a ceasefire during the Easter holidays this year and will act accordingly. People need an Easter free from threats and real movement toward peace, and Russia has a chance not to return to strikes…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 9, 2026
[_oembed_time_9f5c7dab6a3703eecb998e1bddde9cfa] => 1776322264
[_algolia_sync] => 18454523000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2268
[1] => 632
[2] => 630
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Racep Tayyip Erdogan
[1] => Törökország
[2] => tűzszünet
)
)
[4] => Array
(
[id] => 182719
[content] =>
Ukrajna fokozza a biztonsági együttműködést Törökországgal – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Isztambulban, Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott találkozója után.
Az MTI által idézett Telegram-bejegyzésében Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta: az együttműködés elsősorban azokra a területekre terjed ki, ahol Ukrajna „szakértelemmel, technológiával és tapasztalattal” tudja támogatni Törökországot. Az ukrán elnök szerint a megbeszélésen energetikai együttműködési lehetőségekről is szó esett, köztük közös gázinfrastruktúra-projektekről és gázmezők közös fejlesztésének lehetőségeiről.

A török elnöki hivatal közleményében azt írta: a török elnök megerősítette, hogy Ankara továbbra is támogatja az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokat az ukrajnai háború lezárása érdekében. Törökország kiemelt jelentőséget tulajdonít a fekete-tengeri hajózás biztonságának és az energiaellátás védelmének – írták.
Törökország – NATO-tagként – a háború kezdete óta Ukrajnával és Oroszországgal is egyaránt kapcsolatban áll, 2022-ben az a béketárgyalásoknak is házigazdája volt.
Ukrajna az utóbbi időben biztonsági együttműködési megállapodásokat írt alá Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel és Katarral, és további közel-keleti államokkal is tárgyal hasonló egyezményekről.
A közel-keleti háború kitörése után Kijev igyekszik nemzetközileg hasznosítani az Oroszország elleni, immár négy éve tartó háborúban szerzett tapasztalatait, különösen a drónok elleni védekezés terén. Moszkva az ukrajnai háború kezdete óta iráni tervezésű drónokat vet be ukrán célpontok ellen.
Zelenszkij szóvivője közölte, hogy az ukrán elnök isztambuli látogatása során találkozik I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával, az ortodox világ egyik legmagasabb rangú egyházi vezetőjével.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna fokozza a biztonsági együttműködést Törökországgal – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Isztambulban, Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott találkozója után.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1775398560
[modified] => 1775387949
)
[title] => Volodimir Zelenszkij: fokozzuk a biztonsági együttműködést Törökországgal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=182719&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182719
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 182720
[image] => Array
(
[id] => 182720
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/redogan-zelenszkij.webp
[original_lng] => 24624
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/redogan-zelenszkij-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/redogan-zelenszkij-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/redogan-zelenszkij.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/redogan-zelenszkij.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/redogan-zelenszkij.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/redogan-zelenszkij.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/redogan-zelenszkij.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1775377150:12
[_thumbnail_id] => 182720
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 685
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 798221877001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 2045092
[1] => 2268
[2] => 63
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyüttműködés
[1] => Racep Tayyip Erdogan
[2] => Ukrajna
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[5] => Array
(
[id] => 182692
[content] =>
Recep Tayyip Erdoğan török elnök a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szombaton tartott találkozóján megerősítette, hogy kész beleegyezni az orosz–ukrán háború lezárását célzó tárgyalások következő fordulójába, és Zelenszkij támogatta ezt az elképzelést – közölte az Elnöki Hivatal a két ország vezetőinek találkozóját követően, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A jelentés szerint Erdoğan arról biztosította Zelenszkijt, hogy Törökország kész jelentős szerepet játszani Ukrajna megbízható békéjének elérésében, és támogatja szuverenitását és területi integritását. Megerősítette, hogy országa készen áll a következő tárgyalási forduló megrendezésére Ukrajna, az Egyesült Államok és Oroszország küldöttségei között.
A News.LIVE egy videót is közzétett, amelyben Zelenszkij egy rövid kommentárban a Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával folytatott találkozó után a médiának kijelentette, hogy Erdoğan Isztambulban javasolja a tárgyalásokat. „Erdoğan béketárgyalásokat javasol Isztambulban, készen állunk rá. Készen állunk vezetői szinten bármilyen formátumban találkozni” – mondta Volodimir Zelenszkij.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Recep Tayyip Erdoğan török elnök a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szombaton tartott találkozóján megerősítette, hogy kész beleegyezni az orosz–ukrán háború lezárását célzó tárgyalások következő fordulójába, és Zelenszkij támogatta ezt az elké...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1775382420
[modified] => 1775336858
)
[title] => Erdoğan megerősítette készségét a következő tárgyalási forduló lebonyolítására, Zelenszkij egyetértett vele
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=182692&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182692
[uk] => 182705
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 182693
[image] => Array
(
[id] => 182693
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.webp
[original_lng] => 85228
[original_w] => 900
[original_h] => 504
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij-300x168.webp
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij-768x430.webp
[width] => 768
[height] => 430
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.webp
[width] => 900
[height] => 504
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.webp
[width] => 900
[height] => 504
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.webp
[width] => 900
[height] => 504
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.webp
[width] => 900
[height] => 504
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1775334174:8
[_thumbnail_id] => 182693
[_edit_last] => 12
[views_count] => 713
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 797858148001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2268
[1] => 6077
[2] => 632
[3] => 63
[4] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Racep Tayyip Erdogan
[1] => tárgyalások
[2] => Törökország
[3] => Ukrajna
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[6] => Array
(
[id] => 182689
[content] =>
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Törökországba látogatott, ahol találkozott török kollégájával Recep Tayyip Erdoğannal, a felek megállapodtak az államközi együttműködésről és megvitatták a jövőbeli terveket – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán elnök Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij közölte, hogy Erdogannal megvitatta a két ország közötti kapcsolatokat, az európai és a közel-keleti helyzetet. „Fontos, hogy a közös és összehangolt fellépés erősítse az élet védelmét, és nagyobb biztonságot tegyen lehetővé az emberek számára a világ minden részén” – hangsúlyozta.

A találkozó eredményeként a felek új lépésekben állapodtak meg a biztonsági együttműködés terén. Először is arról van szó, hogy Ukrajna miben tudja támogatni Törökországot, nevezetesen: szakértelem, technológia és tapasztalat. A csapatok a következő napokban véglegesítik a részleteket.
Ezenkívül az országok vezetői megvitatták a gázszektor jövőbeli projektjeit. „Megbeszéltük a gázinfrastruktúra fejlesztésére irányuló közös projektek megvalósításának gyakorlati lépéseit, valamint a gázmezők közös fejlesztésének lehetőségét” – állította Volodimir Zelenszkij, egyúttal háláját fejezve ki Törökország elnökének és népének Ukrajna függetlenségének és területi integritásának a támogatásáért.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Törökországba látogatott, ahol találkozott török kollégájával Recep Tayyip Erdoğannal, a felek megállapodtak az államközi együttműködésről és megvitatták a jövőbeli terveket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1775381160
[modified] => 1775334696
)
[title] => Zelenszkij: Ukrajna és Törökország gázinfrastruktúra kiépítését tervezi
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=182689&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182689
[uk] => 182703
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 182690
[image] => Array
(
[id] => 182690
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.jpg
[original_lng] => 35417
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/erdogan-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1775334154:8
[_thumbnail_id] => 182690
[_edit_last] => 12
[views_count] => 842
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 846078433000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2268
[1] => 632
[2] => 63
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Racep Tayyip Erdogan
[1] => Törökország
[2] => Ukrajna
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[7] => Array
(
[id] => 182661
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök szombaton Isztambulba érkezett, ahol Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel találkozik – jelentette be Szerhij Nikiforov, az ukrán elnök szóvivője, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A jelentés szerint a szóvivő arról tájékoztatott, hogy Zelenszkij szombaton törökországi látogatásra Isztambulba érkezett.
„Az elnök Isztambulba érkezett, hogy tárgyaljon Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel” – jegyezte meg Szerhij Nikiforov.
Tegnap a török elnök telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal, a Kreml vezetőjével, amelynek központi témája – amennyire ismeretes – a közel-keleti háború volt.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök szombaton Isztambulba érkezett, ahol Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel találkozik – jelentette be Szerhij Nikiforov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1775322900
[modified] => 1775318274
)
[title] => Zelenszkij szombaton Isztambulba érkezett, ahol török kollégájával találkozik
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=182661&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182661
[uk] => 182668
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 182662
[image] => Array
(
[id] => 182662
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-megerkezik-repulo.webp
[original_lng] => 45894
[original_w] => 900
[original_h] => 503
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-megerkezik-repulo-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-megerkezik-repulo-300x168.webp
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-megerkezik-repulo-768x429.webp
[width] => 768
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-megerkezik-repulo.webp
[width] => 900
[height] => 503
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-megerkezik-repulo.webp
[width] => 900
[height] => 503
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-megerkezik-repulo.webp
[width] => 900
[height] => 503
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-megerkezik-repulo.webp
[width] => 900
[height] => 503
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1775310063:8
[_thumbnail_id] => 182662
[_edit_last] => 12
[views_count] => 756
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 844540361000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2268
[1] => 1070
[2] => 632
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Racep Tayyip Erdogan
[1] => tárgyalás
[2] => Törökország
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[8] => Array
(
[id] => 180513
[content] =>
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszélgetést folytatott Törökország vezetőjével, Recep Tayyip Erdogannal. Az elnök a közösségi médiában számolt be a találkozóról.
A felek megvitatták az Irán körüli helyzetet. Ukrajna kész megosztani szakértelmét annak érdekében, hogy megakadályozza a háború további terjedését és védje az emberek életét, ugyanakkor Kijevnek saját légvédelmének megerősítésére is szüksége van, és az elnök hangsúlyozta, hogy számítanak a partnerek megfelelő támogatására.

Az elnök kiemelte, hogy Törökország kész otthont adni a következő háromoldalú tárgyalási fordulónak. Nagyra értékeljük az ilyen kezdeményezést, és reméljük, hogy eredményt hozhat
– mondta Zelenszkij.
Az államfő köszönte Erdogannak Ukrajna szuverenitása és területi épsége iránti támogatását, a török részvételt a tengeri biztonság garantálásában, valamint a jövőbeli döntéseket az ukrán energetikai szektor támogatására.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszélgetést folytatott Törökország vezetőjével, Recep Tayyip Erdogannal. Az elnök a közösségi médiában számolt be a találkozóról.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1773259800
[modified] => 1773246843
)
[title] => Zelenszkij és Erdogan az Irán körüli helyzetről és Ukrajna biztonságáról tárgyaltak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=180513&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 180513
[uk] => 180444
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 180445
[image] => Array
(
[id] => 180445
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-69.png
[original_lng] => 968506
[original_w] => 1280
[original_h] => 853
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-69-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-69-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-69-768x512.png
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-69-1024x682.png
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-69.png
[width] => 1280
[height] => 853
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-69.png
[width] => 1280
[height] => 853
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-69.png
[width] => 1280
[height] => 853
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1773239650:5
[_thumbnail_id] => 180445
[_edit_last] => 5
[views_count] => 981
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 757587472002
[_oembed_7277e509e95869ba54ea5cc48e489c7e] => I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
[_oembed_time_7277e509e95869ba54ea5cc48e489c7e] => 1779213951
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 581
[1] => 2268
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Irán
[1] => Racep Tayyip Erdogan
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[9] => Array
(
[id] => 180173
[content] =>
A török elnök felhívta telefonon Azerbajdzsán elnökét, és részvétét fejezte ki a testvéri népnek. Recep Tayyip Erdogan török elnök felháborodását fejezte ki az Azerbajdzsán területét ért iráni dróntámadás okán. A török elnök hivatala ezt X közösségi oldalán tette közzé március 5-én, csütörtökön.

Közölték, Erdogan telefonbeszélgetést folytatott Ilham Alijev azerbajdzsáni elnökkel, amelynek során megvitatták a Nahicseváni Autonóm Köztársaság elleni támadást. A török elnök részvétét fejezte ki az azeri népnek, és elítélte Irán agresszív fellépését.
Megjegyzendő, hogy Ilham Alijev a maga részéről tanácskozást tartott az ország Biztonsági Tanácsával, amely során részletesen megvitatták a támadást. Kijelentette, hogy határozottan elítéli a terrortámadást, és hangsúlyozta az elkövetők azonnali megbüntetésének szükségességét. Azerbajdzsán emellett bocsánatkérést, alapos magyarázatokat és az elkövetők elszámoltathatóságát várja Irántól.
Az elnök megjegyezte, hogy Azerbajdzsán nem tervezi, hogy katonai eszközökkel fellép Irán ellen, betartva a szomszédos államokkal való konfliktusok nemtámogatásának elvét.
[type] => post
[excerpt] => A török elnök felhívta telefonon Azerbajdzsán elnökét, és részvétét fejezte ki a testvéri népnek. Recep Tayyip Erdogan török elnök felháborodását fejezte ki az Azerbajdzsán területét ért iráni dróntámadás okán. A török elnök hivatala ezt X közössé...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1772913060
[modified] => 1772892079
)
[title] => Erdogan reagált Irán Azerbajdzsán elleni csapására
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=180173&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 180173
[uk] => 180062
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 180063
[image] => Array
(
[id] => 180063
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/4389574.png
[original_lng] => 357187
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/4389574-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/4389574-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/4389574.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/4389574.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/4389574.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/4389574.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/4389574.png
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1772884879:12
[_thumbnail_id] => 180063
[_edit_last] => 12
[views_count] => 931
[_algolia_sync] => 738337569001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 12172
[1] => 379076
[2] => 2268
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Azerbajdzsán
[1] => iráni támadás
[2] => Racep Tayyip Erdogan
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2268
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2268
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Racep Tayyip Erdogan (1 Oldal)