Az ENSZ gyermekjogi bizottsága csütörtökön felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon az iskolai tananyag politikai célokra való felhasználásától és a korábban kiadott tankönyvek átírásától, valamint vizsgálja ki, követett-e el háborús bűncselekményt az ország gyermekjogi biztosa.
A 18 tagú, független szakértőkből álló bizottság a jelentésben felkérte az orosz hatóságokat, hogy fejezzék be azt a „széles körű állami propagandát, amelyet az ukrajnai háborúról terjesztenek a közoktatásban”; beleértve egy nemrég kiadott történelmi szöveggyűjteményt és azt a módszertani könyvet is, amely szerintük arra készíti fel az oktatókat, hogyan kell bemutatni a tanulóknak az orosz kormány háborúval kapcsolatos álláspontját.
A bizottság ezenkívül aggodalmának hangot amiatt, hogy az orosz katonák erőszakos cselekményeket követhetnek el ukrán gyerekek ellen. A bizottsági jelentés azon a kétnapos meghallgatáson alapul, amelyet január 22-én és 23-án tartottak Genfben azon folyamat részeként, amelyben az ENSZ valamennyi tagállamát rendszeresen átvilágítja a gyermekjogok érvényesülésének szempontjából.
A meghallgatáson részt vett orosz delegáció egyik tagja, a szociális- és munkaügyi miniszterhelyettesi posztot betöltő Alekszej Vovcsenko januárban tagadta, hogy Oroszország ukrán gyermekeket hurcolt volna el az ukrajnai háború folyamán, és hozzátette, hogy a háború kezdete óta Oroszország mintegy 4,8 millió ukránról, köztük 770 ezer gyermekről is gondoskodik.
A kijevi vezetés korábban azzal vádolta az orosz hadsereget, hogy a háború kezdete óta mintegy 20 ezer ukrajnai gyereket hurcoltak el szüleik vagy gondviselőjük beleegyezése nélkül Oroszországba vagy valamelyik megszállt területre; ezért az ENSZ Oroszországot is feltette a gyermekjogokat megsértő országok listájára, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pedig nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Marija Lvova-Belova orosz gyermekjogi ombudsman ellen.
Az ENSZ gyermekjogi bizottsága Oroszország gyermekjogi helyzetét tíz évvel ezelőtt vizsgálta utoljára. Januárban további öt ENSZ-tagállamban is áttekintették a gyermekjogok helyzetét.
[type] => post
[excerpt] => Az ENSZ gyermekjogi bizottsága csütörtökön felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon az iskolai tananyag politikai célokra való felhasználásától és a korábban kiadott tankönyvek átírásától, valamint vizsgálja ki, követett-e el háborús bűncsel...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1707486600
[modified] => 1707475953
)
[title] => Az ENSZ felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon az iskolai tananyag politikai célokra való felhasználásától
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=103278&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 103278
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 103279
[image] => Array
(
[id] => 103279
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/iskola-karanten-oktatas.jpg
[original_lng] => 148332
[original_w] => 2476
[original_h] => 1395
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/iskola-karanten-oktatas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/iskola-karanten-oktatas-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/iskola-karanten-oktatas-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/iskola-karanten-oktatas-1024x577.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/iskola-karanten-oktatas-1536x865.jpg
[width] => 1536
[height] => 865
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/iskola-karanten-oktatas-2048x1154.jpg
[width] => 2048
[height] => 1154
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/iskola-karanten-oktatas.jpg
[width] => 2476
[height] => 1395
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1707468754:12
[_thumbnail_id] => 103279
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2245
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4a66c45e5152c96e85d82862c51d0d0c] =>
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024