Petr Fiala cseh kormányfő pénteken Prágában fogadta Michal Simeckát, a legerősebb szlovákiai ellenzéki tömörülés, a Progresszív Szlovákia mozgalom elnökét.
Csehország és Szlovákia kapcsolatai „nagyon magas szinten vannak” – írta a találkozó után a miniszterelnök az X közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében.
A találkozóra két nappal azt követően került sor, hogy Prága lemondta a tavaszra tervezett közös cseh-szlovák kormányülést.
Petr Fiala a találkozó lemondását a Prága és Pozsony között felmerült „lényeges nézeteltérésekkel” indokolta, amelyek az ukrajnai háborúval, illetve annak okaival kapcsolatosak.
„Mindnyájunk közös érdeke, hogy a csehek és a szlovákok együttműködjenek és fejlesszék kölcsönös kapcsolataikat” – kommentálta a szlovákiai ellenzéki vezetővel folytatott megbeszélését Petr Fiala.
Robert Fico szlovák kormányfő szerdai reagálásában leszögezte: a prágai döntés támadás a megszokott, nemzetközi szintet eddig meghaladó cseh–szlovák kapcsolatok ellen, de nem lesz hatással kormánya külpolitikájára.
Szlovákia nem azonos Robert Fico kormányfővel – írta pénteki nyilatkozatában Michal Simecka, majd leszögezte: mostani prágai találkozóján ezt az álláspontot tolmácsolta a cseh kormányfőnek is.
„Szlovákiában nagyon sok egyértelműen Európa- és Nyugat-párti ember van, akik megbecsülik partneri kapcsolatainkat, és felelősséggel viszonyulnak mindahhoz, ami a szomszédságunkban történik – beleértve az Ukrajnának nyújtandó segítséget is” – mutatott rá Michal Simecka. Kijelentette: a találkozó megmutatta, hogy külpolitikai kérdésekben nézetazonosság van a részvevők között.
„Értem azt a jelzést, amelyet a cseh kormány bocsátott ki irányunkban, ez természetes feladata a legközelebbi barátoknak” – mondta a szlovákiai ellenzék vezetője a cseh kormány döntéséről. Kifejezte reményét, hogy a cseh-szlovák viszony mostani nehéz időszakát mihamarabb sikerül meghaladni.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
A Cseh Köztársaság kormánya speciális programot dolgoz ki a menekültek önkéntes visszatérésének elősegítésére Ukrajnába – közölte hétfőn az rbc.ua hírportál a Radio Prague Internationalra hivatkozva.
A jelentés szerint az új cseh kormányprogram elsősorban segítség nyújtása céljából készül, és az ukrán menekültek hazatérése esetén a költségeik egy részét megtérítik. A cseh kormány azt tervezi, hogy döntést hoz arról, hogy milyen támogatási formákra különít el forrást.
A cseh kormány programjának az alapja a lex Ukrajna néven ismert hatodik törvénymódosítás-tervezetében, amely a csehországi ukrán menekültek jogaival és kötelezettségeivel foglalkozik. A Cseh Köztársaság belügyminisztériuma szerint 360 900 Ukrajnából érkezett menekült tartózkodik ideiglenes védelmi vízummal az országban, a többségük nő és gyermek.
„Reagálni kell a külföldiek növekvő segítség iránti igényére az Ukrajnába való visszatéréshez. Bár az ukrajnai helyzet sok tekintetben nem kielégítő, célszerű támogatást nyújtani a visszatérés iránt érdeklődőknek” – áll a törvénymódosítás-tervezet indokolásában.
Ukrajnának nem csak a támadó hadműveletek végrehajtásához van szüksége nagy hatótávolságú fegyverekre, hanem a védekezéshez – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök esti prágai sajtótájékoztatóján, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij elmondta: „Nagy hatótávolságú fegyverek nélkül nehéz nemcsak támadó műveleteket végrehajtani. Őszintén szólva védekező műveletet is nehéz végrehajtani. Nagyon nehéz. Az a tény, hogy a földünket védjük, és nem tudunk elérni megfelelő távolságra az ellenség elpusztításához.”
Az elnök szerint az oroszok távolsági előnyben vannak. Ezért fontosak a nagy hatótávolságú fegyverek az ukrán hadsereg védekező és támadó műveleteihez – tette hozzá. Mint megjegyezte, tárgyalt a megfelelő fegyverekről a szövetségesekkel. Elsősorban az USA-val mert csak rajtuk múlik a fegyverek átadása – mutatott rá. „Ukrajna tárgyalásokat folytat más szövetségeseivel is nagy hatótávolságú rakéták átadásáról egyes fegyverrendszerekbe.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök esti prágai látogatása és cseh kollégájával, Petro Pavellel folytatott tárgyalása során Oroszország teljes körű katonai agressziójáról, a védelem és a katonai támogatás megerősítésének kérdéseiről, valamint a NATO közelgő vilniusi csúcstalálkozójáról tárgyalt – közölte pénteken az rbc.ua hírportál az ukrán elnök sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij köszönetét fejezte ki Csehországnak, amiért segített az ott védelmet kapott ukránoknak, akik az orosz invázió elől menekültek. A szankciókról, a védelem megerősítéséről és a Zaporizzsjai Atomerőmű elleni terrortámadás veszélyéről szólva kifejtette: „És hálás vagyok Csehországnak azért, hogy az Ukrajnának szánt fegyverekkel, az Oroszország elleni szankciókkal, európai uniós tagságunk támogatásával, NATO-tagságunk támogatásával, a cseh állam, nép valóban hozzájárul a győzelmünk közelebb hozásához” – hangsúlyozta.
A találkozó során a két állam vezetői a közös biztonság és a védelem erősítését célzó együttműködés kérdéseire összpontosítottak. Emellett a felek megvitatták a megszállók által elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőmű elleni terrortámadásra adandó lehetséges válaszlépéseket. „Oroszország rászolgált a szigorúbb szankciókra. Megbeszéltük az orosz propaganda jelenlegi terjedését is, amely sajnos még mindig befolyással van Európában. Csehországban és más európai országokban egyértelműen érzékelhető Oroszország romboló befolyása, és amit meg kell tenni, azt hiszem, a védekezés” – mondta az ukrán államfő.
Az elnökök megvitatták az Ukrajna és a Cseh Köztársaság minden szintű együttműködését, valamint a harmadik országokkal való kapcsolatok közös erőfeszítéseit, elsősorban az ukrán békeformula végrehajtásával összefüggésben – áll a közleményben. Zelenszkij szerint Csehország segíthet bevonni a globális dél államait Ukrajnával közös erőfeszítéseibe, különös tekintettel e béketerv megvalósítására. „Ma tájékoztattam a Cseh Köztársaság elnökét arról, hogy már most is sok partnert bevontunk. Elkezdtük ezt a munkát. Úgy gondolom, hogy ez sikeres. Afrika, Latin-Amerika, Ázsia. De ebben az irányban segítségre van szükségünk” – mutatott rá az ukrán elnök.
A tárgyalások során az államfők érintették a szövetségek, elsősorban a NATO megerősítésének kérdését is. Ezzel összefüggésben Zelenszkij felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy Ukrajna és Csehország közötti egyetértés „konkrét tartalomban fog tükröződni, nem üres szavakban, hanem konkrét tartalomban Vilniusban”.
Petr Pavel cseh elnök a maga részéről hangsúlyozta Ukrajna támogatásának fontosságát most, amikor az ukrán fegyveres erők ellentámadásba kezdtek, és az egész világnak demonstrálták, hogy Oroszország nem olyan erős, mint amilyennek pozícionálta magát. A cseh elnök biztosította Zelenszkijt, hogy országa továbbra is támogatja Ukrajnát. Meggyőződésének adott hangot, hogy az ukrán félnek nyújtott, az orosz agressziót visszaverő segítségnyújtás minden európainak is támogatást jelent.
Pavel szerint sok cseh cég már együttműködik ukrán cégekkel, és igyekszik részt venni Ukrajna újjáépítésében, méh a hadműveletek során is. „Ezt jó lehetőségnek látjuk a cseh cégek számára. Ez egy kölcsönösen előnyös együttműködés, és erre kellő figyelmet kell fordítani” – mondta. A cseh elnök azt is hangsúlyozta, hogy Csehország kész támogatni Ukrajnát a jövő héten sorra kerülő vilniusi NATO-csúcson, valamint csatlakozni a pénzügyi támogatáshoz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök esti prágai látogatása és cseh kollégájával, Petro Pavellel folytatott tárgyalása során Oroszország teljes körű katonai agressziójáról, a védelem és a katonai támogatás megerősítésének kérdéseiről, valamint a N... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688724946 [modified] => 1688724949 ) [title] => Zelenszkij Prágában: Csehország segít Ukrajnának közelebb hozni a győzelmet [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83832&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 83832 [uk] => 83837 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 83833 [image] => Array ( [id] => 83833 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/pavel-zelenszkij.jpg [original_lng] => 51708 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/pavel-zelenszkij-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/pavel-zelenszkij-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/pavel-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/pavel-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/pavel-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/pavel-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/pavel-zelenszkij.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1688715698:3 [views_count] => 3472 [_thumbnail_id] => 83833 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_49263f359f2d817884c823090db5d255] => [_oembed_time_49263f359f2d817884c823090db5d255] => 1689335982 [_oembed_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] =>
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Magyarország a háború kitörése óta elítéli Oroszország katonai agresszióját Ukrajna ellen, és kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett – jelentette ki Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke hétfőn Prágában az európai uniós nemzeti parlamenti elnökök kétnapos konferenciájának nyitónapján.
Leszögezte: az utóbbi időkben tapasztalt kárpátaljai események, a magyar pedagógusok indokolatlan elbocsátása és a magyar jelképek levétele egy súlyos, magyarellenes kampány egyértelmű jelei Ukrajnában. Ez nemcsak kétoldalú probléma, hiszen Ukrajna uniós tagjelölt, a nemzeti kisebbségek védelme pedig az EU egyik deklarált alapértéke.
„Az Ukrajna elleni orosz agresszió nem az első orosz puskalövéssel kezdődött, tisztelt Konferencia, hanem azzal, amikor az orosz politika kétségbe vonta az ukrán nemzet létét, az ukrán nyelvet és az ukrán nemzeti kultúrát. Ebben a kérdésben mi, az Európai Unió minden tagállama, Ukrajna mellé álltunk” – fejtette ki az Országgyűlés alelnöke.
Magyarország akkor tudja támogatni Ukrajna további integrációs közeledését – akár a NATO, akár az Európai Unió irányában –, amikor Ukrajnában helyreállítják a magyar nemzeti közösség 2015-ig létező jogait – zárta felszólalását Jakab István. A prágai parlamenti konferencia ma folytatódik.
Oroszország teljesítette a cseh kormány követelését, miszerint a prágai orosz nagykövetség létszámát május végéig hét diplomatára és 25 adminisztratív-műszaki munkatársra korlátozzák.
Megállapíthatom, hogy az orosz fél a megadott időpontot betartotta – jelentette be hétfő esti nyilatkozatában Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter.
Oroszország két alkalommal – szombaton és hétfőn – különgépet küldött Prágába, amely Moszkvába szállította a nagykövetség 123 alkalmazottját, köztük 30 diplomatát.
Csehország és Oroszország között áprilisban keletkezett éles diplomáciai konfliktus a dél-morvaországi vrbeticei hadianyagraktárakban 2014 őszén történt robbanások miatt. Prága azt állítja, hogy a robbanások mögött az orosz katonai hírszerzés (GRU) állt, amit Moszkva elutasít.
A felek kölcsönösen diplomatákat és adminisztratív személyzetet utasítottak ki, majd megegyeztek abban, hogy mindkét fővárosban csak hét diplomata és 25 munkatárs dolgozhat.
A két oroszországi cseh konzulátus (Szentpétervár és Jekatyerinburg), illetve a két csehországi orosz konzulátus (Karlovy Vary és Brünn) működése nem változott – mondta részletek nélkül Eva Davidová cseh külügyminisztériumi szóvivő újságíróknak.
A konfliktus után a cseh–orosz kapcsolatok a mélypontra kerültek.
Csehország a moszkvai Cseh Ház működésének nagymértékű korlátozására kényszerült, ideiglenesen megszüntették a szállodai és a vendéglői szolgáltatásokat, mert a nagykövetségnek meg kellett szüntetni 89 orosz állampolgár munkaviszonyát.
Prágában veszélybe került a mintegy százéves múltra visszatekintő Orosz Iskola működése, mert a tanárok jelentős része formálisan a nagykövetség alkalmazottja volt.
Kulhánek szerint az Orosz Iskola szeptembertől akkor működhet tovább, ha felveszi a többi, Prágában működő idegen nyelvű iskola státuszát.
Moszkva néhány napja Csehországot felvette az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájára.
A listán a csehek mellett csak az Egyesült Államok található. Csehország ezt az orosz lépést a bécsi diplomáciai konvenció megsértésének minősítette.
Csehországnak több ország, köztük Magyarország is felajánlotta a segítségét a moszkvai cseh diplomáciai képviselet működésének biztosításához – közölte a cseh külügyminiszter. Kulhánek szerint a felajánlások elfogadásáról egyelőre nem született döntés.
The embassy team is back where we belong: in @Kyiv, supporting #Ukraine and its heroic citizens as they defend the freedom of their country and freedom in #Europe. Слава Україні! pic.twitter.com/agKbvofrB7
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
Január 16-án Orbán Viktor miniszterelnök, Sebastian Kurz osztrák kancellár, valamint Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel és Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi országok (V4) kormányfői csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatót a prágai Nemzeti Múzeumban.
Ausztria természetes partnere Magyarországnak és a visegrádi csoportnak (V4), sok területen együttműködhetnek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágában, a visegrádi országok és Ausztria vezetőinek csúcstalálkozóján.
A visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei az osztrák kancellárral egyeztettek, majd közös sajtótájékoztatót tartottak.
Ezen Orbán Viktor kiemelte: Ausztria fontos maradt Közép-Európának, mint befektető, piac és kereskedelmi partner, továbbá Ausztria fontos biztonsági partnerünk lesz a jövőben is, mert a migráció kérdésében „egy cipőben járunk”. Ha a migránsok Magyarországon keresztül áttörnek Ausztriába, vagy ott maradnak, vagy továbbmennek Németországba, ezért Ausztriának is érdeke, hogy a magyar határvédelem sikeres legyen – magyarázta.
A miniszterelnök szerint a mai találkozó legnagyobb eredménye, hogy azonosították az együttműködés területeit: ilyen a migráció, a biztonság, a határvédelem, a versenyképesség, a klímavédelem és a bővítés. Ugyanakkor azonosították az „együtt nem működés” területeit is: ilyen a nukleáris energia – tette hozzá.
Úgy vélte, a találkozó értékes volt, mert gratulálhatott Sebastian Kurz osztrák kancellárnak a második kormánya megalakulásához, és első kézből ismerhették meg e kormány terveit. Fontos volt a tanácskozás azért is, mert európai témák szerepeltek a napirenden, az összes lényeges külpolitikai kérdés, a bővítés és a költségvetés is – közölte.
Megjegyezte: a V4-nek különösen fontos volt ez a találkozó, mert jelezte a külvilágnak, hogy nem elzárkózni akarnak, hanem keresik az együttműködést a többi európai országgal.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy javasolta Andrej Babis cseh miniszterelnöknek, hogy a V4 vezetőjeként vesse fel: ha lesz konferencia Európa jövőjéről, arra az EU-ba igyekvő nyugat-balkáni országokat is hívják meg, mert Európa jövőjének kérdése őket is érinti.
Kérdésre a kormányfő elmondta: abban az ügyben, hogy a klímavédelem érdekében ne a kohéziós forrásokat csökkentsék, közös álláspontot képviselnek a V4-es országok, de meglátják, mi lesz a tárgyalásokon. Ha több Európát akarunk, több pénz kell, de azt nem a régi programok rovására kell előteremteni – jelentette ki.
Productive time spent in Kyiv with President @ZelenskyyUa and all those with whom I met. The United States is resolute in the face of Russian aggression and in our support for the reform work needed to ensure a sovereign, democratic, and prosperous future for Ukraine. pic.twitter.com/RaHlRbynM9
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 6, 2021
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
Our Congressional Delegation was honored to meet with @ZelenskyyUa in Kyiv to salute his leadership and courage, to commend the Ukrainian people for their outstanding defense of Democracy and to say that we are with you until victory is won. pic.twitter.com/zkc588Qcrv
Ukraine's president Zelenskiy has just published video of Nancy Pelosi in Kyiv. "We believe we are visiting you to say thank you for your fight for freedom," she said. "Your fight is a fight for everyone. Our commitment is to bet here for you until the fight is done."
?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
We are preparing for winter in ??. I had a meeting with @UN_Ukraine Coordinator Denise Brown and @USAIDUkraine Acting Director Susan Kutor. We are counting on help with mobile boiler houses, generators, equipment to repair energy infrastructure. We agreed to coordinate the needs. pic.twitter.com/fIhn4LytJm
These days in Budapest with other think tankers from #Ukraine we worked on ??-?? relations. Frank but tough discussions and more work to be done. Thanks to @HMaksak for invitation. Ukrainian experts are those who never give up working on the most difficult questions pic.twitter.com/tlL2iQfuLN
As Rosh Hashanah approaches, I met with leaders of Ukraine's Jewish communities, Rabbis from 26 Ukrainian cities, and Ukrainian warriors of Jewish origin.
I thanked them for their prayers, humanitarian assistance, and efforts to bring the Ukrainian victory closer. pic.twitter.com/YZLr5KE0jN
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 14, 2023
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4
We had a long and substantive conversation with @POTUS. We started with one-on-one talks before inviting European leaders to join us. This call lasted for more than an hour and a half, including about an hour of our bilateral conversation with President Trump.