Sorban érkeznek a nemzetközi reakciók az ukrajnai Szumi városát ért orosz rakétatámadás után, amelynek a legfrissebb adatok szerint 32 halálos áldozata és 99 sérültje van.
A legutóbbi, Szumi városát ért halálos rakétacsapás után Gitanas Nauseda litván elnök kijelentette, hogy csak erővel lehet rákényszeríteni Oroszországot, hogy hagyjon fel az agresszív háborújával – írja az Ukrajinszka Pravda.
Mint arról beszámoltunk, Oroszország vasárnap délelőtt két ballisztikus rakéta kilövésével brutális támadást intézett az északkelet-ukrajnai Szumi központja ellen. A rakéta éppen akkor csapódott be a zsúfolt városi térre, amikor a helyi lakosok templomba igyekeztek a virágvasárnapot megünnepelni. A helyi idő szerint 16 órai adatok szerint a támadásnak 32 halálos áldozata és 99 sérültje van, köztük több gyermek – de a számok folyamatosan nőnek.
A litván elnök Oroszország Szumi elleni ballisztikus rakétacsapását pofonként értékelte mindazok számára, akik a békére törekszenek. Hozzátette, hogy ebben a nehéz órában Litvánia megerősíti rendíthetetlen elkötelezettségét Ukrajna és Volodimir Zelenszkij elnök támogatása iránt, egészen addig, amíg igazságos béke nem születik.
„A civilizált világnak erőt kell alkalmaznia, hogy megállítsa ezeket a barbárokat, akik civileket és gyerekeket gyilkolnak” – mondta Gitanas Nauseda, de nem részletezte, hogy milyen erőre gondol.
Bár a magyar kormány továbbra sem reagált a támadásra, a civilizált világ politikusai sorban fejezik ki részvétüket. Donald Tusk lengyel miniszterelnök tömören reagált a történtekre, rámutatva, hogy Oroszország egyáltalán nem törekszik a tűzszünetre.
„A tűzszünet orosz verziója. Véres virágvasárnap, Szumi, Ukrajna” – posztolta a lengyel kormányfő egy ukrán zászló és egy fekete szív mellett.
Ezt megelőzően Donald Tusk egy varsói beszédében arról beszélt, hogy az ukránok vasárnapi halálát Szumiban „ugyanaz a gonoszság okozta, amely most Lengyelországot és egész Európát fenyegeti”.
The Russian version of a ceasefire. Bloody Palm Sunday, Sumy UA🇺🇦🖤
A Szumit ért rakétacsapásra Keith Kellogg, Donald Trump Ukrajnáért felelős különmegbízottja is kommentálta. „A mai, virágvasárnapon végrehajtott orosz támadás Szumi civil célpontjai ellen minden tisztesség határát átlépi. Civil áldozatok tucatjai haltak meg vagy sebesültek meg. Mint korábbi katonai vezető, megértem a célpontválasztás jelentőségét, és ez teljes mértékben helytelen. Ezért dolgozik Trump elnök fáradhatatlanul azon, hogy véget vessen ennek a háborúnak” – fogalmazott a különmegbízott.
Emmanuel Macron francia elnök több nyelven, köztük ukránul is közzétette a nyilatkozatát – írja a Jevropejszka Pravda. „Ma reggel két orosz rakéta csapódott be Ukrajna Szumi városának szívébe, számos civil áldozat halálát okozva, köztük ismét gyermekekét” – hívta fel a figyelmet.
„Mindenki tudja: ezt a háborút kizárólag Oroszország indította. És ma egyértelmű, hogy Oroszország az egyedüli, amely úgy döntött, hogy folytatja – nyíltan semmibe véve az emberi életeket, a nemzetközi jogot és Trump elnök diplomáciai erőfeszítéseit” – hangsúlyozta a francia államfő.
Macron aláhúzta, hogy erőteljes intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy rákényszerítsük Oroszországot a tűzszünetre. Elmondása szerint Franciaország partnereivel együtt fáradhatatlanul dolgozik ezen a célon. „Az áldozatoknak, a sebesülteknek és Ukrajnának, amely továbbra is ellenáll, szolidaritásunkat, tiszteletünket és rendíthetetlen elkötelezettségünket fejezzük ki” – tette hozzá.
My Website
„Borzalmas hírek az ukrajnai Szumiból, ahol orosz rakéták több tíz embert öltek meg, köztük gyerekeket, akik templomba tartottak virágvasárnap. Gondolataim az áldozatokkal és szeretteikkel vannak” – ezt már Elina Valtonen finn külügyminiszter üzente.
Felhívta a figyelmet, hogy a világ több mint egy hónapja várja, hogy Oroszország megállapodjon a tűzszünetről, de Moszkva inkább folytatja a civilek bombázását. Elina Valtonen a háború megállítása érdekében egy három pontból állól javaslattal állt elő:
katonai segítséggel tovább erősíteni Ukrajna önvédelmét;
gazdasági szankciókkal gyengíteni Oroszország háborús gépezetét;
határozott határidőt szabni a tűzszünetre.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is elítélte a Szumira mért orosz rakétacsapást. Az olasz nyilatkozatban az áll, hogy Meloni határozottan elítéli „ezt az elfogadhatatlan erőszakot, amely ellentétes a Trump elnök által szorgalmazott és Olaszország által – Európával és más nemzetközi partnerekkel együtt – teljes szívvel támogatott minden valódi béke iránti elkötelezettséggel”.
„Őszinte részvétemet fejezem ki az áldozatoknak, családjuknak és az egész ukrán népnek. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy megállítsuk ezt a barbárságot” – idézte az olasz miniszterelnököt a Jevropejszka Pravda.
Nem maradt csendben a brit miniszterelnök, Keir Starmer sem. A munkáspárti politikus megdöbbentőnek tartja „az Oroszország által Szumiban civilek ellen elkövetett szörnyű támadásokat”. Hangsúlyozta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már megmutatta elkötelezettségét a béke mellett, így most Putyinnak is bele kell egyeznie egy teljes és azonnali, feltételek nélküli tűzszünetbe.
Körözést adott ki Kaja Kallas észt miniszterelnök és Taimar Peterkop észt államtitkár, valamint Simonas Kairis litván kulturális miniszter ellen kedden az orosz belügyminisztérium.
„Ők a történelmi emlékezetet megcsúfoló döntésekért felelősek. Olyan emberek, akik ellenséges lépéseket tesznek mind a történelmi emlékezet, mind pedig az országunk ellen” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a döntést kommentálva.
Az orosz belügyminisztérium körözési adatbázisából csak annyi derült ki, hogy a körözéseket az orosz büntető törvénykönyv alapján adták ki, de a konkrét cikkelyt nem tüntették fel a szövegben. A TASZSZ orosz állami hírügynökség bűnüldöző szervekre hivatkozva azt írta hogy Kallas és Peterkop ellen szovjet katonai emlékművek megrongálása miatt indult eljárás, és ennek az ügynek a keretében körözik őket.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) tavaly szeptemberben 170 külföldit, köztük lett, litván, észt, lengyel és ukrán állampolgárokat vádolt meg távollétükben szovjet katonai emlékművek meggyalázása és megrongálása címén. A nyomozók 16 büntetőügyben dolgoznak, amelyekben 143 esettel kapcsolatban vizsgálják a szovjet katonai hadisírok, emlékművek és emlékhelyek meggyalázását és megrongálását.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a csaknem két éve hivatalba lépett Kallas Oroszországot a nyugati országok biztonságát fenyegető állandó fenyegetésnek nevezte, kifejezte azt a vágyát, hogy főtitkárként személyesen koordinálja a NATO-t Moszkvával szemben, és arra szólított fel, hogy Oroszországot „szigeteljék el” a „szabad világtól”.
Az észt kormányfő amellett, hogy elősegítette a második világháborúban elesett szovjet katonáknak emelt emlékművek lebontását Észtországban, az orosz állampolgároknak való vízumkiadás európai szintű betiltását szorgalmazta.
Azt is kijelentette, hogy kész megváltoztatni az észt alkotmányt annak érdekében, hogy megfossza az észtországi oroszokat és fehéroroszokat a szavazati jogtól a helyi választásokon.
Peszkov egyébként kilátásba helyezte, hogy Oroszország meg fogja védeni a tulajdonát, és jogi úton fog elégtételt venni mindenkin, aki a vagyonára tör.
A szóvivő az EU Tanácsának határozatáról nyilatkozott így, amely a testület álláspontja szerint jogalapot ad arra, hogy az Oroszország befagyasztott vagyonából származó nyereséget Ukrajna javára fordítsák. Peszkov ezt törvénysértésnek nevezte, ugyanakkor megjegyezte, hogy a dokumentum valójában csak „a korábbi határozatok pontosítása”.
Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő a Szolovjov Live médiacsatornán azt mondta, hogy Oroszország nagyon kemény választ fog adni vagyonának bármilyen formában történő lefoglalására.
„Tekintettel arra, hogy országunk lopásnak minősítette (az orosz vagyon Nyugat általi kisajátítását), a hozzáállás olyan lesz, mint a tolvajokkal szemben tanúsított magatartás” – mondta a szóvivő.
Zaharova azt hangoztatta, hogy a Nyugat azért törekszik az orosz vagyon elkobzására, hogy ebből kompenzálja „a véres ukrán konfliktus és a kijevi rezsim” fenntartásának súlyos költségeit.
[type] => post
[excerpt] => Körözést adott ki Kaja Kallas észt miniszterelnök és Taimar Peterkop észt államtitkár, valamint Simonas Kairis litván kulturális miniszter ellen kedden az orosz belügyminisztérium.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1707860940
[modified] => 1707846876
)
[title] => Moszkva körözést adott ki az észt miniszterelnök és egy lett miniszter ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=103635&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 103635
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 103637
[image] => Array
(
[id] => 103637
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/0445dcf760c2404f8b1419cb9077558c.jpg
[original_lng] => 79095
[original_w] => 1024
[original_h] => 680
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/0445dcf760c2404f8b1419cb9077558c-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/0445dcf760c2404f8b1419cb9077558c-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/0445dcf760c2404f8b1419cb9077558c-768x510.jpg
[width] => 768
[height] => 510
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/0445dcf760c2404f8b1419cb9077558c.jpg
[width] => 1024
[height] => 680
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/0445dcf760c2404f8b1419cb9077558c.jpg
[width] => 1024
[height] => 680
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/0445dcf760c2404f8b1419cb9077558c.jpg
[width] => 1024
[height] => 680
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/0445dcf760c2404f8b1419cb9077558c.jpg
[width] => 1024
[height] => 680
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1707839677:12
[_thumbnail_id] => 103637
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1647
[_oembed_5ade3d3d70133d5877f56bb0286d2cc9] =>
I spoke with Estonia’s Prime Minister @KajaKallas.
In the wake of Russia’s morning attempts to hit Ukrainian civilian infrastructure with missiles, I emphasized the importance of further strengthening Ukraine's air defense. This task is particularly relevant for the frontline… pic.twitter.com/y72y5JpIQu
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 8, 2023
Kanada, az Európai Unióval egyeztetve, szankciókat vezetett be 13 belorusz tisztviselő ellen – jelentette be a kanadai külügyminisztérium.
„Kanada, az Európai Unió jóváhagyásával szankciókat vet ki további 13 belorusz tisztviselő ellen. Kanada és az EU továbbra is komolyan aggódik a belorusz helyzet miatt” – közölte a kanadai külügyminisztérium.
A kanadai külügyi tárca emlékeztetett arra, hogy az augusztusi elnökválasztás óta a belorusz kormány „rendszeresen zaklatásnak teszi ki és erőszakos kampányt folytat a tüntetők és ellenzéki csoportok ellen”. Egyben számos jelentés érkezik az emberi jogok megsértéséről a köztársaságban, beleértve a sajtó- és szólásszabadságot, a békés gyülekezésre való jogot.
Kanadában ígéretet tett arra, hogy folytatja a közös munkát az EU-val „annak érdekében, hogy a belorusz helyzetre adott megfelelő és kollektív válasz támogassa a belorusz nép jogait és legitim demokratikus törekvéseit”.
„Annak ellenére, hogy számos nemzetközi felhívás érkezett Lukasenka elnökhöz az erőszak megszüntetésére Fehéroroszországban, a rezsim agressziója folytatódik. A belorusz nép elnyomásáért felelős személyek egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a célzott szankciók miatt” – mondta Francois-Philippe Champagne kanadai külügyminiszter.
Kanada szankciókat vetett ki Fehéroroszország Elnöki Adminisztrációjának vezetője, Igor Szergijenko, az Állami Törvényszéki Vizsgáló Bizottság vezetője, Alekszej Volkov, a KGB új vezetője, Ivan Tertel, a Nyomozó Hivatal vezetője, Ivan Noszkevics és további kilenc tisztviselő ellen. Kanadában vagyonukat „befagyasztják” és nem engedik be őket az országba.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk