Pekka Haavisto finn külügyminiszter türelemre szólított fel, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, nem támogatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását – írja a Reuters híre alapján a Portfolio.
A finn diplomácia vezetője úgy nyilatkozott: Egy kis türelemre van szükségünk egy effajta folyamathoz, ez nem egy nap alatt zajlik le. Vegyük át a kérdéseket lépésről lépésre.
Erdogan pénteken újságírók előtt azt mondta, nem tudja támogatni Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, mivel a skandináv országok terrorszervezeteknek adnak otthont, s ez utóbbiak némelyike a parlamentjeikben is jelen van.
Erdogan kijelentése meglepetésként érte Finnországot, mivel Haavisto az elmúlt hónapokban kétszer is járt Törökországban, Sauli Niinistö finn elnök pedig április elején telefonon beszélt a török államfővel, majd azt követően azt tweetelte ki, hogy Törökország támogatja Finnország céljait.
Niinistö, illetve a finn miniszterelnök, Sanna Marin csütörtökön jelentette be, hogy kérik országuk felvételét a NATO-ba, ami 80 éves katonai semlegességnek vetne véget. Svédország a jövő héten tehet erről bejelentést.
One more important step forward. ⁰ Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
- 6 people dead, 53 others injured - Wishing Allah’s mercy on those who lost their lives - Türkiye not to bow down to terrorism - All the perpetrators to be identified pic.twitter.com/r75oGEgfev
Threatening Greece with a missile attack by a NATO ally is both unacceptable and utterly condemnable. North Korean-style attitudes cannot and must not be allowed to enter into the North Atlantic Alliance. (statement upon arrival at the #EU#FAC). pic.twitter.com/OJwHxnFqZU
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Pekka Haavisto finn külügyminiszter erőteljes gazdasági szankciókkal fenyegette meg Oroszországot arra az esetre, ha megtámadja Ukrajnát, vagy aktív hibrid hadműveletbe kezd ellene – adta hírül az rbc.ua hírportál hétfőn a külügyér interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint a finn diplomácia vezetője az Yle című finn orgánumnak Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap esti telefonos megbeszélését kommentálva az nyilatkozta: „ha az események a legrosszabb forgatókönyv szerint kezdenek alakulni, akkor a Nyugat nyilvánvalóan további gazdasági szankciókkal fog reagálni.” Nagyon szeretném hinni, hogy ez nem fog bekövetkezni – tette hozzá.
Haavisto megjegyezte, hogy Moszkvára szankciók várnak, ha „erőszakkal kezdi átszabni Európa térképét”. Kiemelte: „de ha az egyik fél erőszakkal kezdi el Európa térképének átszabását, és beavatkozik más államok szuverenitásába, akkor a válasz erre első lépésként erőteljes gazdasági szankciók bevezetése lesz.”
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9