Az USA úgy véli, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van, de van egy feltétel – a megfelelő döntést az Észak-atlanti Szövetség mind a 32 tagjának meg kell hoznia – jelentette ki Patrick Ryder tábornok, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője a sajtótájékoztatóján, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint arra a kérdésre, hogy Ukrajna NATO-tag lesz-e, Ryder kifejtette: „Ez a NATO-szövetség, 32 ország döntése. De természetesen az, amit most teszünk – és már korábban is hallottak ilyen kijelentéseket –, hogy „hidat” hozzunk létre Ukrajna NATO-csatlakozásához.”
A szóvivő hangsúlyozta, hogy Ukrajna támogatásának fontos szempontja a fegyveres erők katonai képességeinek növelésére és a műveleti interoperabilitás elérésére irányuló közös munka, hogy Ukrajna készen álljon a NATO-tagságra.
Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok készen áll-e Ukrajna NATO-csatlakozásának a támogatására a washingtoni csúcson, a tábornok azt válaszolta, hogy nem akar elébe menni az eseményeknek. „Amerika azonban egyértelműen látja Ukrajnát a szövetségben. Egyértelművé tettük, hogy Ukrajna jövőjét a NATO-ban látjuk” – emelte ki Ptrick Ryder.
[type] => post [excerpt] => Az USA úgy véli, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van, de van egy feltétel – a megfelelő döntést az Észak-atlanti Szövetség mind a 32 tagjának meg kell hoznia – jelentette ki Patrick Ryder tábornok, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője a sajtó... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1720009680 [modified] => 1720008907 ) [title] => Ukrajna jövője a NATO-ban van, ha mind a 32 tagállam így dönt – Pentagon [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=120526&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 120526 [uk] => 120532 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 103282 [image] => Array ( [id] => 103282 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/patrick-ryder.jpg [original_lng] => 36244 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/patrick-ryder-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/patrick-ryder-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/patrick-ryder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/patrick-ryder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/patrick-ryder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/patrick-ryder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/patrick-ryder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1720000616:8 [_thumbnail_id] => 103282 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2811 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831715321002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 47 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Vélemények [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 115 [1] => 485257 [2] => 15197 [3] => 63 ) [tags_name] => Array ( [0] => NATO [1] => Patrick Ryder [2] => Pentagon [3] => Ukrajna ) ) [1] => Array ( [id] => 115809 [content] =>
Az Egyesült Államok támogatása lehetővé tette az ukrán fegyveres erők számára, hogy lelassítsák az orosz csapatok előrenyomulását Harkiv térségében, valamint tartsák az erős védelmi vonalat – jelentette ki Patrick Ryder tábornok, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Pentagon honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Ryder elmondta: „Az oroszok valóban lassítottak a Harkiv térségében elért előrenyomulásukat tekintve.” A szóvivő két fő eredményt jegyzett meg: egyrészt az ukránok továbbra is tarthatják a frontvonalat, másrészt azt, hogy az amerikai segélyek általában elkezdték eljutni a fegyveres erőkhöz.
Ryder azt is hozzátette, hogy ezen a héten az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoportja újabb Rammstein formátumú ülést tart Brüsszelben. A találkozó résztvevői részletesen megvitatják ezeket a kérdéseket.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államok támogatása lehetővé tette az ukrán fegyveres erők számára, hogy lelassítsák az orosz csapatok előrenyomulását Harkiv térségében, valamint tartsák az erős védelmi vonalat – jelentette ki Patrick Ryder. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1718113680 [modified] => 1718101319 ) [title] => Az amerikai támogatás megváltoztatta a helyzetet az ukrajnai fronton – Pentagon [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115809&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 115809 [uk] => 115816 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 115810 [image] => Array ( [id] => 115810 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg [original_lng] => 34277 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1718095847:2 [_thumbnail_id] => 115810 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2539 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_19b0c7555149f04e1582b0c58a5f33ab] => [_oembed_time_19b0c7555149f04e1582b0c58a5f33ab] => 1721934204 [_oembed_e0f32055adb4f2f765cfd01f72ce87ac] => {{unknown}} [_algolia_sync] => 831712513002 [_oembed_a8d822fb06e4720d3d8d0186fed6681b] =>
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025