Ukrajna már megkapta a Lettország által biztosított újabb segélycsomag részeként az első szállítmány Patria típusú nehézpáncélosokat – erről Denisz Smihal miniszterelnök számolt be az Evika Siliņa lett kormányfővel folytatott találkozót követően.
Smihal közlése szerint Lettország összesen 42 járművet ad át Ukrajnának, köztük Patria BTR-eket, mintegy 70 millió euró értékben. A következő szállítmány már úton van.
A két kormányfő tárgyalt a védelmi együttműködésről, innovációkról, közös haditechnikai és dróngyártásról, valamint az európai SAFE eszköz bevonásának lehetőségéről közös projektek finanszírozására.
A találkozón szó esett az Oroszország elleni szankciós politikáról is, főként az EU várható 18. szankciós csomagjáról. Kiemelt figyelmet kapott továbbá Ukrajna újjáépítése, valamint Lettország részvétele Csernyihiv megye és a kritikus infrastruktúra helyreállításában.
[type] => post [excerpt] => Ukrajna már megkapta a Lettország által biztosított újabb segélycsomag részeként az első szállítmány Patria típusú nehézpáncélosokat – erről Denisz Smihal miniszterelnök számolt be az Evika Siliņa lett kormányfővel folytatott találkozót követően. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1752656640 [modified] => 1752614840 ) [title] => Ukrajna megkapta Lettországtól az első Patria páncélozott szállítójárműveket [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=156834&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 156834 [uk] => 156793 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 156794 [image] => Array ( [id] => 156794 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-129.png [original_lng] => 841442 [original_w] => 1140 [original_h] => 641 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-129-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-129-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-129-768x432.png [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-129-1024x576.png [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-129.png [width] => 1140 [height] => 641 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-129.png [width] => 1140 [height] => 641 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-129.png [width] => 1140 [height] => 641 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1752604043:5 [_thumbnail_id] => 156794 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1917 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 268153381002 [_oembed_085e102a774ec6c93c759233227b6ff1] =>
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Ukrajna 42 darab Patria páncélozott szállító járművet kap Lettországtól, a lett kormány jóváhagyta a megfelelő szállításokat – számolt be az rbc.ua hírportál a lett védelmi minisztérium sajtóosztályára hivatkozva.
A jelentés szerint a lett védelmi minisztérium megjegyezte, hogy Ukrajna a Patria páncélozott szállítók mellett más hadifelszereléseket is kap Lettországtól. „A közeljövőben leszállítjuk Ukrajnának a Lettországban gyártott 42 Patria páncélozott szállító közül az elsőt. Meggyőződésem, hogy a Patria páncélozott szállítóink segíteni fogják Ukrajna fegyveres erőit az agresszor elleni harcban” – mondta el Andris Sprūds lett védelmi miniszter.
A tárcavezető hozzátette, hogy Lettország idén és jövőre is a bruttó hazai termékének 0,25%-át kitevő katonai támogatást nyújt Ukrajnának. A lett védelmi minisztérium megjegyezte, hogy ezen páncélozott szállítók Ukrajnába történő szállítása nem befolyásolja a lett nemzeti fegyveres erők igényeit és műveleti képességeit.