Az Ukrajnával kötött partnerségi megállapodás napvilágra került szövege szerint az Egyesült Államok megpróbálja megkaparintani az ország természeti erőforrásainak felét, a tervezett szerződés a háború által meggyengített Ukrajnát pusztán üzleti érdekek miatt próbálja lenyomni – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a The Telegraph című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a brit újság 2025. február 7-én megkapta a „privilegizált és bizalmas” megjelölésű előszerződés-tervezetet. A megállapodás-tervezet szerint az USA 500 milliárd dollár értékű üzletet ajánl Ukrajnának. Ez magában foglalja az ukrajnai ritkaföldfém-ásványok, valamint a kikötők, az infrastruktúra és a legtöbb erőforrás kezelését, beleértve a kőolajat és a földgázt is.
Ezenkívül a dokumentum szerint az USA-nak és Ukrajnának közös befektetési alapot kellene létrehozniuk annak érdekében, hogy „a konfliktus ellenséges felei ne részesüljenek Ukrajna helyreállításából”. Mint a kiadvány megjegyezte, maga Zelenszkij elnök vetette fel azt az ötletet, hogy az Egyesült Államok szerezzen közvetlen részesedést az ukrán ritkaföldfém-elemek és kritikus ásványi anyagok kitermelésében a Trump Towerben tett tavaly szeptemberi látogatása során, remélve, hogy egyengetni tudja a folyamatos fegyverszállítást. Remélte, hogy ez oda vezet majd, hogy az amerikai cégek a helyszínen kezdenek dolgozni, és olyan politikai feszültséget keltenek, amely visszatartja Vlagyimir Putyint az újbóli támadástól.
A Telegraph azt állította, hogy az ukrán államfő nem számított arra, hogy olyan feltételekkel kell szembenéznie, amelyeket általában a háborúban vereséget szenvedett agresszor államokra szabnak. Ezek rosszabbak, mint a Németországra és Japánra kirótt pénzügyi szankciók az 1945-ös vereségük után, amikor végül mindkét ország támogatásokat kapott a győztes szövetségesektől.
„Ha ezt a projektet jóváhagyják, Trump követelései Ukrajna GDP-jének nagyobb hányadát jelentenék, mint a Versailles-i Szerződés értelmében Németországra kirótt jóvátételek, amelyeket később a londoni konferencián 1921-ben és az 1924-es Dawes-tervben csökkentettek. Ugyanakkor késznek tűnik arra, hogy Oroszországot teljesen mentesítse” – írta a brit lap.
Emellett a megállapodás értelmében az USA az ukrán természeti erőforrások kitermeléséből származó nyereség 50%-át és az új engedélyek bevételeinek 50%-át kapná, ha Ukrajna új engedélyeket adna ki „harmadik feleknek”. Washington elsőbbségi jogot kapna az exportált ásványok vásárlására is. A megállapodást a New York-i törvények szabályoznák, és az Egyesült Államok szuverén mentességet élvezne. Az amerikai alap kizárólagos joga lenne meghatározni a jövőbeni befektetési projektek feltételeit.
Ukrajna megkapta az Egyesült Államoktól az első vázlatot a partnerségi megállapodásról, és mindent meg kell tenni, hogy azt minél gyorsabban aláírják.
Beszéltünk az ásványi kincsekről… Tudom, hogy a csapatunk megkapta az első vázlatot a vonatkozó partnerségi dokumentumról a két ország között. Nagyon szeretném, hogy a csapatunk dolgozzon ezen a dokumentumon. Ma kaptuk meg, és mindent megteszünk, hogy csapataink valóban nagyon gyorsan meg tudjanak állapodni és aláírják
– mondta Zelenszkij.
Az elnök szerint fontos, hogy minden részletet megvizsgáljanak a dokumentumban a müncheni konferenciáig, hogy lehetőség legyen rögzíteni a megállapodásokat a megfelelő szinteken.
A hírt Babják Zoltán polgármester közölte hivatalos Facebook-oldalán.
„Üdvözöljük Beregszászban a németországi küldöttséget, melynek tagjai: Volker Horn Offenbach járási tanácsának elnöke, Oliver Quilling kerületi adminisztrátor, Steffen Ball Heusenstamm város polgármestere, Mahfuz Salim Malik, a járási tanács tagja, Ivaonne Harving, a járási tanács tagja, Daurish Gzelinski, az Offenbachi körzet Európai Uniós szakszervezetének tagja, Simon Lindorfer, az Offenbachi körzet kerületi adminisztrációjának alkalmazottja.
A látogatás részeként partnerségi megállapodást írtunk alá a Beregszászi kistérség és az Offenbachi kerület között. Ezen kívül tapasztalatot cseréltünk az adminisztratív folyamatokról, és megvitattuk a további együttműködést az alternatív energia, az energiahatékonyság, a közvilágítási hálózat működésének javítása, valamint a kistérség vízellátása és vízelvezetés terén.
Természetesen a látogatás során megkoszorúztuk az elesett védők emlékművét, ahol vendégeink lerótták tiszteletüket a Hősök előtt. Közösen meglátogattuk kórházunk épületeit, köztük a rehabilitációs osztályt is.
Örvendetes számunkra, hogy megbízható partnerekkel bővíthetjük határon átnyúló kapcsolatainkat, hosszú és eredményes együttműködésben reménykedünk!” – olvasható a bejegyzésben.
Rövid időn belül másodszor is Ukrajnába látogatott Alexander Soros, akit nemrég hivatalosan is utódjának nevezett meg Soros György amerikai oligarcha.
A Magyar Nemzet emlékeztetett, a Soros-birodalom trónörököse már hónapok óta készül a staféta átvételére: az Egyesült Államokban, a balkáni országokban és Ukrajnában is tárgyalásokat folytat.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök személyesen fogadta tegnap Soros György fiát Kijevben.
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
Köszönöm Volodimir Zelenszkij elnök úrnak az ismételt meghívást, és azt, hogy felszólalhattam „az Országok Nemzetközi Koalíciója az ukrán gyermekek hazatéréséért” első találkozóján. Megtiszteltetés, hogy partner lehetek ebben a fontos kezdeményezésben, amely az Oroszország által ellopott ukrán gyermekek – szám szerint 700 000 – hazahozatalára irányul – ezzel a szöveggel posztolt az X-en szombat este Alexander Soros, aki több képet is megosztott, amint Volodomir Zelenszkijjel kezet fog.
A fiatalabbik Soros Kijevbe találkozott és megállapodást kötött az ukrán First Ladyvel, Olena Zelenszkával és csapatával is.
Jó újra Kijevben lenni és találkozni az ukrán first ladyvel és csapatával, hogy bejelentsük partnerségünket – írta a közösségi oldalán az ifjabbik Soros, hogy bejelentse a legújabb üzleti tervet, amelynek égisze alatt az ukrán elnök feleségének alapítványa és a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok partnerséget kötnek.
Néhány hete pedig az ukrán gazdaság fejlesztéséről és az újjáépítésről is beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetőjével, Andrij Jermakkal. A hivatalos közlemény szerint a találkozón részt vett még az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője, az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója, Laura Silber, a Nyílt Társadalom Alapítványok érdekérvényesítésért és kommunikációért felelős alelnöke, valamint Olekszandr Susko, a Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Soros György és fia többször buzdított a háború folytatására. Alex Soros már tavaly nyáron kifejtette, hogy szerinte a nyugati országoknak nagyobb támogatásban kellene részesíteniük Ukrajnát, és jelentősebb szerepet kellene játszaniuk a háborúban.
At my first stop in ?? Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4