Izrael kemény válasszal fenyegetőzött, miután számos ország bejelentette Palesztina elismerését, egyes tisztviselők pedig a Jordán folyó megszállás alatt lévő nyugati partja egyes részeinek annektálását szorgalmazták – írta a The Times of Israel.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kabinet ülésén kijelentette, hogy országa a következő napokban válaszolni fog a Palesztina létrehozására irányuló felhívásokra.
Emellett „harcra” szólított fel a lépés ellen, mondván, hogy az „Izrael létét veszélyezteti”.
„Bemutatom az igazságot az ENSZ-ben. Ez Izrael igazsága, de ez egyben a gonosz erői elleni jogos küzdelmünk objektív igazsága is, és a való világról alkotott elképzelésünk – béke az erő által” – mondta Netanjahu az ENSZ Közgyűlésén tartott felszólalása előtt.
Közölte, hogy felszólalása után találkozik Donald Trump amerikai elnökkel.
„Ez lesz a negyedik találkozóm vele a második ciklusa kezdete óta – több, mint bármely más világvezetővel. És sok mindent kell megbeszélnünk” – tette hozzá az izraeli miniszterelnök.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Maxime Prévot belga külügyminiszter kedden közölte, hogy Belgium szeptember végén, az ENSZ Közgyűlésén tervezi elismerni a palesztin államiságot, meghatározott feltételek teljesülése esetén.
„Belgium az ENSZ ülésszakán elismeri Palesztinát” – írta Prévot az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében, és hozzátette, hogy határozott lépéseket tesznek majd az izraeli kormánnyal szemben, valamint az „antiszemitizmus vagy a Hamász (palesztin terrorszervezet) dicsőítése” ellen.
Prévot indoklásában a „palesztin, különösen a gázai humanitárius tragédiát”, valamint „az Izrael által, a nemzetközi jogot megsértve elkövetett erőszakot” említette, és hozzátette hogy Izrael nem akadályozta meg a népirtás kockázatának kialakulását.
Ez nem az izraeli nép szankcionálásáról szól, hanem arról, hogy megerősítsük: kormányuk tiszteletben tartja a nemzetközi és humanitárius jogot, és lépéseket tegyünk a helyzet megváltoztatására a terepen
– írta.
Prévot hangsúlyozta: a palesztin államiság elismerésének hivatalossá tétele királyi rendelet által csak akkor történik meg, ha az utolsó izraeli túszt is szabadon engedték, és a Hamász többé nem gyakorol semmilyen ellenőrzést Palesztina felett.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Keir Starmer brit miniszterelnök megjutalmazta „a Hamász szörnyű terrorizmusát és megbüntette annak áldozatait”.
„Ma egy dzsihadista állam Izrael határán, holnap már Nagy-Britanniát fogja fenyegetni” – hangsúlyozta az izraeli kormányfő.
Keir Starmer brit miniszterelnök kedden jelentette be, hogy Nagy-Britannia szeptemberben elismeri a palesztin államot, ha Izrael addig nem egyezik bele a gázai tűzszünetbe és nem tesz érdemi lépéseket a Gázában kialakult „rettenetes állapotok” megszüntetésére, nem teszi egyértelművé, hogy tartózkodik ciszjordániai területek annektálásától és nem kötelezi el magát egy olyan hosszú távú békefolyamat mellett, amely elvezet a kétállami megoldáshoz.
Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter kedden egy kongresszuson a Gázai övezet ismételt megszállását követelte. A térségből történt izraeli kivonulás 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a part menti térség „Izrael elkülöníthetetlen részét képezi”.
2005-ben több mint 8000 izraeli telepest és katonát evakuáltak a térségből.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
Az Egyesült Államok élesen bírálta Emmanuel Macron francia elnök bejelentését, miszerint Franciaország elismeri a palesztin államot.
„Ez a meggondolatlan döntés csak a Hamász propagandáját szolgálja, és visszaveti a békefolyamatot” – írta Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön az X közösségi platformon, hozzátéve: a lépés „pofon” a Hamász és más szélsőséges csoportok által 2023. október 7-én végrehajtott mészárlás áldozatainak.
A Hamász palesztin terrorszervezet 2023. október 7-i támadása, amelynek során több mint 1200 ember halt meg és több mint 250-et elraboltak Gázába, háborút robbantott ki Izrael és a militáns csoport között. Az Egyesült Államok továbbra is Izrael legközelebbi szövetségese.
A Franciaország és Szaúd-Arábia közös szervezésében júniusban megrendezésre kerülő ENSZ-konferencián hivatalosan is sor kerülhet a palesztin állam elismerésére. Emmanuel Macron szerint ez a lépés válasz azokkal szemben, akik megkérdőjelezik Izrael létjogosultságát – számolt be az Index.
Hónapokon belül elismerheti a palesztin államot Franciaország – mondta Emmanuel Macron, egy Le Monde által idézett interjúban.
Franciaország azt tervezi, hogy hónapokon belül elismeri a palesztin államot, a bejelentést pedig az Izrael és a palesztinok közötti konfliktus rendezéséről szóló júniusi New York-i ENSZ-konferencián teheti meg – közölte Emmanuel Macron francia elnök szerdán.
Macron szerint egy ilyen elismerés lehetővé tenné Franciaország számára, hogy egyértelműen harcoljon azokkal szemben, akik tagadják Izrael létjogosultságát – ami Irán esetében is így van –, és hogy elkötelezzék magunkat a kollektív biztonság mellett a térségben.
A palesztin állam francia elismerése „lépés lenne a helyes irányba, összhangban a palesztin nép jogainak védelmével és a kétállami megoldással” – mondta szerdán az AFP-nek Varszen Agabekian Shahin palesztin külügyi államtitkár.
Franciaország régóta kiáll az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett, többek között a Hamász palesztin fegyveres szervezet 2023. október 7-i, Izrael elleni támadása után is. A palesztin állam Párizs általi hivatalos elismerése azonban jelentős politikai váltást jelentene, és azzal a kockázattal járna, hogy Izrael ellenszegül, amely ragaszkodik ahhoz, hogy a külföldi államok ilyen lépései elhamarkodottak.
Macron: A Hamásznak nem lehet szerepe Gáza kormányzásában
Macron szerint a Hamásznak „nem lehet szerepe” a gázai kormányzásban – mondta a francia elnök az Abdel Fattah El-Sisi egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélésen – írja a The Times of Israel.
A francia elnök az egyiptomi kollégájával folytatott kairói találkozóján méltatta az Arab Liga gázai javaslatát, és azt mondta, hogy a tervnek „meg kell nyitnia az utat a Palesztin Hatóság által vezetett új palesztin kormányzás előtt”.
Emmanuel Macron francia elnök április 6-án azt mondta, hogy a Hamásznak nem szabad szerepet játszania a Gázai övezet kormányzásában, miközben nyilvánosan támogatta az egyiptomi vezetésű gázai újjáépítési tervet, ami szerinte „reális utat kínál Gáza újjáépítéséhez”.
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
A palesztin állam elismerésével az európai államok a terrort jutalmaznák – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az X-re feltöltött videónyilatkozatában.
A kormányfő a „terrorizmus által elnyert díjnak” nevezte Írország, Norvégia és Spanyolország szerdai bejelentését, miszerint hamarosan elismerik a palesztin államot.
„Ciszjordániában (Júdeában és Szamáriában) a palesztinok nyolcvan százaléka támogatja az október 7-i szörnyű mészárlást. Az ilyen gonoszságnak tilos államot adni” – hangoztatta Netanjahu.
„Ez egy terrorista állam lesz, mely újra és újra megpróbálja végrehajtani az október 7-i mészárlást, és mi ebbe nem fogunk beleegyezni” – mondta az izraeli kormányfő az iszlamista fegyveresek őszi terrortámadására utalva, mely nyomán kitört a gázai háború.
„A terrorizmus díjazása nem hoz békét – és nem akadályoz meg bennünket sem abban, hogy legyőzzük a Hamászt” – zárta nyilatkozatát Netanjahu.
A miniszterelnök néhány perccel azután jelentette meg videonyilatkozatát, hogy az elrabolt katonalányok szülei közzétették azokat a videófelvételeket, melyeket a Hamász fegyveresei készítettek október 7-én a 18-20 éves lányok túszul ejtéséről.
A február 13-án indított, Luxemburgot a palesztin állam elismerésére felszólító petíció már elérte a 4500 aláírást, amely ahhoz szükséges, hogy vitát lehessen kezdeményezni az ország parlamentjének alsóházában – közölte hétfőn Le Quotidien luxemburgi napilap.
A kezdeményezést Halid Karajbic luxemburgi lakos indította el, aki úgy véli, Palesztina önálló államként való elismerése „szimbolikus, de fontos lépés lenne a palesztinai igazságosság felé”, és azt bizonyítaná, hogy a luxemburgi állam nemcsak adományokkal segíti a palesztin népet, hanem önálló nemzetként is tekint rájuk.
„Az évek során bebizonyosodott, hogy naivitás lenne Izraeltől elvárni Palesztina elismerését. Izrael nem tétlenkedik új illegális települések építésével a megszállt Ciszjordániában. A Gázai övezet blokádja során sem tanúsítanak visszafogottságot, ami további gyűlölethez, erőszakhoz és instabilitáshoz vezetett ebben a régióban. A megszállás megszüntetéséhez a palesztin állam elismerése az első lépés” – hangsúlyozta a petíció benyújtója.
Jean Asselborn volt luxemburgi külügyminiszter a Facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy aláírta a petíciót. „A luxemburgi külügyminisztérium élén töltött majdnem két évtized után sajnálom többek között azt, hogy nem sikerült meggyőznöm a kormányokat arról, hogy a parlamentben többséget szerezzenek a palesztin állam elismerésének megszavazására” – írta bejegyzésében.
A szocialista politikus megjegyezte, a Keresztényszociális Néppárt és a liberális Demokrata Párt tagjai „úgy tűnik már más álláspontot képviselnek az ügyben, és egységesen a kétállami megoldásról beszélnek”, mint az izraeli-palesztin konfliktusból való egyetlen kiútról. „Merjük remélni, hogy ezek nem csak üres szavak” – írta a volt külügyminiszter.
„A gázai háborút követően a kétállami megoldás támogatása annak elismerését jelenti, hogy a létező Izrael állam mellett – amelynek polgárainak joguk van biztonságban és békében élni – helyet kell biztosítani egy olyan államnak, amelyben a palesztinok is békében, biztonságban és méltóságban élhetnek az 1967-es határokon belül, Jeruzsálemmel mint közös fővárossal” – tette hozzá Asselborn.
Xavier Bettel volt kormányfő, jelenlegi luxemburgi külügyminiszter tavaly decemberben a L’Essentiel napilapnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy támogatja a kétállami megoldást, ami közép- és hosszú távon az egyetlen megoldás a konfliktus befejezésére. Palesztina önálló államként való elismerésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „jelen pillanatban nem ez a legfontosabb kérdés, de a kétállami megoldás egy későbbi időpontban az elismeréshez vezetne.”
Az Európai Unió tíz tagállama ismerte el eddig a Palesztin Államot: Bulgária, Lengyelország, Málta, Ciprus, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Románia 1988-ban, továbbá Portugália 2012-ben, valamint Svédország 2014-ben.
⚡️ Luxembourg donates 6 Czech-made drones to Ukraine.
Luxembourg has donated six Primoco UAV One 150 drones to Ukraine’s military, according to the Ukrainian Military Center think tank, citing Luxembourg’s Defense Ministry.
⚡️ Luxembourg donates 6 Czech-made drones to Ukraine.
Luxembourg has donated six Primoco UAV One 150 drones to Ukraine’s military, according to the Ukrainian Military Center think tank, citing Luxembourg’s Defense Ministry.
Spanyolország, Belgium, Írország és Málta kormánya kijelentette, hogy a közel-keleti béke akkor lehetséges, ha elismerik a palesztin államot, valamint Izraelt.
Spanyolország, Belgium, Írország és Málta kormányfői felszólították az Európai Tanács elnökét, Charles Michelt, hogy hívjon össze egy nemzetközi békekonferenciát „a felek részvételével” a két állam – Izrael és Palesztina – ügyében hozott döntés végrehajtása érdekében, áll a Charles Michelnek írt levélben az Európai Tanács december 14-15-i ülése előtt, számolt be az RTE.
„Ragaszkodnunk kell egy nemzetközi békekonferencia mielőbbi összehívásához a felek részvételével a két államra vonatkozó döntés végrehajtása érdekében, az Európai Tanács október 26-i következtetéseivel összhangban. Ezt a javaslatot támogatták az Arab Államok Liga és az Iszlám Együttműködési Szervezet közös csúcstalálkozóján” – áll a levélben.
„Sötét idők járnak több millió ember számára Palesztinában és Izraelben. Európa-szerte egyre gyakoribbá váltak az antiszemita incidensek, és ezt nem lehet elviselni. Itt az ideje, hogy az Európai Unió cselekedjen. A tekintélyünk forog kockán” – jegyezték meg a tisztviselők.
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…