Donald Trump beiktatásra váró leendő elnök NATO-szkepticizmusa akadálya lehet az oroszok elleni fellépésnek. Mark Rutte NATO-főtitkárnak azonban máris van egy „világos üzenete” a republikánusnak, amely javítani fogja a felek közötti kapcsolatokat – írja a Business Insider alapján az Unian ukrán hírügynökség.
A kiadvány szerint Rutte 2024 elején történő NATO-főnöki kinevezése reményt ad a szövetség és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok javulására.
Már most „Trump suttogójaként” szerzett magának hírnevet, aki a republikánus üzeneteit közvetíti Európának.
Elemzők úgy látják, hogy Rutte megérti, hogy Európának többet kell költenie a védelemre, amit az is alátámasztani látszik, hogy a hét elején Varsóban találkozott Andrzej Duda lengyel elnökkel és Donald Tusk miniszterelnökkel, valamint dicsérte az országot a rekordszintű védelmi kiadásokért.
A kiadvány szerint Lengyelország a második egymást követő évben vezette a NATO-t a GDP-arányos védelmi kiadások tekintetében. Az ország 2024-ben a gazdasági teljesítményének több mint 4 százalékát fordította védelemre.
Ez egyértelmű jelzés nemcsak az ellenfeleinknek, hanem az Egyesült Államoknak is. Európa felismerte, hogy többet kell tennie közös biztonságunk szavatolásáért. Ez pedig a kiadások növelésével és a kapacitásépítéssel kezdődik – mondta Rutte Varsóban.
Elemzők úgy vélik, hogy a NATO-főtitkár szavai válasz Trumpnak a Fehér Házban töltött első ciklusa alatt megfogalmazott fenyegetéseire, miszerint kivonja az Egyesült Államokat a szövetségből, ha a szövetségesek nem kezdenek el többet költeni a védelemre.
Rutte Emmanuel Macron francia elnökkel való párizsi találkozóján is megemlítette az ukrajnai háborút. Szerinte ez az Egyesült Államokra nézve is fenyegetést jelent.
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump beiktatásra váró leendő elnök NATO-szkepticizmusa akadálya lehet az oroszok elleni fellépésnek. Mark Rutte NATO-főtitkárnak azonban máris van egy „világos üzenete” a republikánusnak, amely javítani fogja a felek közötti kapcsolatokat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1731842820
[modified] => 1731798415
)
[title] => Európának és az Egyesült Államoknak minden eddiginél erősebben kell összefognia
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132613&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132613
[uk] => 132621
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 132614
[image] => Array
(
[id] => 132614
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/rutte-trump.webp
[original_lng] => 60394
[original_w] => 1200
[original_h] => 700
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/rutte-trump-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/rutte-trump-300x175.webp
[width] => 300
[height] => 175
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/rutte-trump-768x448.webp
[width] => 768
[height] => 448
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/rutte-trump-1024x597.webp
[width] => 1024
[height] => 597
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/rutte-trump.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/rutte-trump.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/rutte-trump.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1731833128:2
[_thumbnail_id] => 132614
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 899
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3595c65274d20cda5aedf58a6d40182f] =>
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.