Herman Obuhov orosz emigráns aktivista szerint az ukrajnai háború 2026-ra véget ér, 2027-ben pedig az orosz állam belső feszültségei miatt összeomlik. A háború kitörése óta számos előrejelzés született, amelyek közül sok Oroszország gyors összeomlást vizionálta.
Egy orosz emigráns aktivista szerint Oroszországnak jelenlegi formájában már csak néhány éve van hátra. Herman Obuhov, a Stop Russian Terror nevű amerikai civil szervezet alapítója egy ukrán hírportálnak adott interjúban úgy fogalmazott: az ukrajnai háború 2026-ra véget érhet, 2029-re pedig az ország eltűnik a politikai térképről.
Obuhov előrejelzése szerint a folyamat már megkezdődött. Az orosz vezetésnek a háború kitörése óta nincs koherens hosszú távú stratégiája, csak a fejleményekre reagál – állítja az aktivista. A kezdeti terv, miszerint Kijevet néhány nap alatt elfoglalják és bábkormányt ültetnek a régi helyére, kudarcot vallott, azóta pedig a Kreml hétről hétre lavírozik a belpolitikai nyomás, a nyugati szankciók és a fronthelyzet függvényében.
Az aktivista történelmi párhuzamot von a Szovjetunió összeomlásával, amely szintén nem egyik napról a másikra következett be, hanem egy többéves leépülési folyamat eredménye volt. Obuhov egy sajátos cikluselméletet is említ: szerinte Oroszországban nagyjából 12 évente bekövetkeznek sorsdöntő fordulatok (II. Sándor cár 1881-es merénylete, az 1905-ös és 1917-es forradalmak, a Szovjetunió 1991-es felbomlása, a Krím 2014-es annexiója), és a következő állomás 2026–2027 lehet.
Gazdasági szempontból aggasztónak tartja, hogy Oroszország a háborút egyre nagyobb mértékben államadósságból finanszírozza – az utóbbi időben több mint 4 ezermilliárd rubel értékben bocsátottak ki új kötvényeket. Ez szerinte a nyolcvanas évek szovjet modelljét idézi, amikor az alacsony olajárak és a túlfűtött katonai költekezés együttesen hozzájárultak a rendszer összeomlásához.
Obuhov szerint egy közvetlen NATO-konfliktus esetén az orosz állam néhány nap alatt összeomolhat, ugyanakkor ezt a forgatókönyvet jelenleg blöffnek tartja, mert Moszkva katonailag nem áll készen egy ilyen összecsapásra. A prognózis erősen spekulatív jellegű, és sok tényezőtől függ, hogy a jelenlegi orosz rendszer mennyire bizonyul ellenállónak a következő években.
Az interjú az ukrán oboz.ua portálon jelent meg, amely ismert a Moszkva-ellenes hangvételéről. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a háború kitörése óta számos előrejelzés született, amelyek közül sok Oroszország gyors összeomlást vizionálta. A jóslatok közös vonása volt, hogy alábecsülték az orosz gazdaság rugalmasságát.
[type] => post
[excerpt] => Herman Obuhov orosz emigráns aktivista szerint az ukrajnai háború 2026-ra véget ér, 2027-ben pedig az orosz állam belső feszültségei miatt összeomlik. A háború kitörése óta számos előrejelzés született, amelyek közül sok Oroszország gyors összeoml...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1763589000
[modified] => 1763555361
)
[title] => Egy orosz emigráns aktivista szerint Oroszország összeomlik, nem fog létezni a jelenlegi formájában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=169201&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 169201
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 169202
[image] => Array
(
[id] => 169202
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/oroszorszag.jpg
[original_lng] => 128800
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/oroszorszag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/oroszorszag-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/oroszorszag-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/oroszorszag.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/oroszorszag.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/oroszorszag.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/oroszorszag.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1763548161:12
[_thumbnail_id] => 169202
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 915
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 567567586000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1307723
[1] => 1307722
[2] => 214725
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Herman Obuhov
[1] => orosz aktivista
[2] => Oroszország szétesése
)
)
[1] => Array
(
[id] => 76205
[content] =>
Eljött a pillanat Oroszország mint állam összeomlására „szeizmikus változások” lesznek, amelyek szerepet játszanak majd a háború Ukrajna javára történő lezárásában – jelentette ki pénteken Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője egy televíziós interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov az ABC News amerikai tévécsatornának nyilatkozva – és Oroszország térképét nézve – olyan „szeizmikus változásokat jósolt a szomszédos országban”, amelyek véleménye szerint szerepet fognak játszani Putyin háborújának Ukrajna javára történő lezárásában. „A határok megváltoztathatók. Ez egy mesterségesen előidézett hiba, és itt az ideje, hogy ez az ország szétessen” – hangoztatta.
A hírszerző tábornok megígérte az amerikai televíziónak a Krím félsziget visszafoglalását, és kinevette Vlagyimir Putyin orosz diktátor nukleáris fenyegetéseit és a sikertelen orosz „téli offenzívát”, amely szerinte minimális sikert és jelentős veszteségeket hozott a megszállóknak.
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Vlagyimir Putyin orosz diktátor egy interjúban elismerte, hogy Oroszország a jövőben széteshet, amiért szerinte a Nyugat okolható – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az orosz elnök propagandamédiának adott nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Putyin azt mondta, hogy a Nyugatnak állítólag egyetlen célja van: az Oroszországi Föderáció elpusztítása. Ugyanakkor nem zárta ki ezt a lehetőséget. A diktátor úgy vélte, ha Oroszország összeomlik, nem lesz egységes „orosz nép”.
„Az orosz nép, ha a Nyugatnak sikerül elpusztítania Oroszországot, és ellenőrzést gyakorolni a romjai felett, nem biztos, hogy túléli, helyette moszkoviták, uráliak és mások lesznek” – mondta el Vlagyimir Putyin.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára azt mondta, hogy Oroszország összeomlása lenne a legjobb garancia Ukrajna és a világ biztonságára. Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője ugyanakkor úgy vélte, hogy Oroszország több entitásra bomlik fel.
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz