Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint „információs provokációk” készülnek Oroszország ellen, annak orvostudományban elért eredményeivel és a koronavírus-járvány elleni küzdelmével kapcsolatban. Mindezt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetőségének szerdai moszkvai tanácskozásán jelentette ki az elnök.
Nyilatkozatában kifejtette, hogy álláspontja szerint Oroszország ellen egy „céltudatos információs kampány” zajlik, amelynek keretében „megfellebezhetetlen és alaptalan vádakkal” illetik.
Itt valószínűleg arra utalt, hogy az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban több nemzetközi szakértő is nyilvánosan kifejezte aggályait.
Vlagyimir Putyin egyébként nem először vizionált nyugati Oroszország-ellenes kampányt. Amikor Lettország 16 újabb orosz csatornát tiltott be (mert azok tartották be a pártatlan tájékoztatásra vonatkozó szabályokat), akkor azt nyilatkozta, hogy Európában „az orosz nyelvet és kultúrát” üldözik.
Az elnök az FSZB feladatai között sorolta fel annak megakadályozását, hogy a koronavírus új változatai kerüljenek be az országba.
Az orosz elnök elmondta, hogy a Nyugat a feltartóztatás politikáját alkalmazza Oroszországgal szemben, s ez az ország értékrendjének és fejlődésének aláásására irányul.
Nehezményezte, hogy szerinte nem a nemzetközi kapcsolatokban természetes konkurenciaharcról, hanem „következetes és nagyon agresszív irányvonalról” van szó, amely a külső határok mentén problémákat hoz létre „a belső instabiltás kiprovokálásának” és az ország külső ellenőrzés alá helyezésének érdekében.
Az Európai Unió külügyminiszterei két nappal ezelőtt, hétfőn megállapodtak, hogy szankciókat vezetnek be négy orosz magas rangú tisztségviselő ellen.
Ay orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij bebörtönzése váltotta ki a nyugati szankciókat.
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitika főképviselője, Josep Borrel moszkvai látogatása az EU-ra nézve kifejezetten kínosra és megalázóra sikeredett, véli több EU-s tisztségviselő, ez is közrejátszott az EU-s szankciók bevezetésében.
Beszédében a nyugati országokkal szemben felsorolt kifogásai között szerepelt, hogy Oroszország ellen gazdasági szankciókat vezettek be, blokkolják a nagy nemzetközi projekteket, amelyekben Moszkva érdekelt, valamint szerinte közvetlenül beavatkoznak Oroszország belügyeibe titkosszolgálati eszközöket vetve be ellene. Ugyanakkor kifejezte készségét a nyílt párbeszédre.
Vlagyimir Putyin felszólította az FSZB-t, hogy a meglévő alapokra és a növekvő potenciáljára támaszkodva „minden kulcsfontosságú irányban biztosítson új minőséget a tevékenységében”, és hatékonyság szempontjából feleljen meg „a fenyegetések dinamikájának”.
Az elnök szerint tavaly 72 „terrorista irányultságú” bűncselekményt sikerült megakadályozni, egynegyedével többet, mint 2019-ben. Ez szerinte azt jelenti, hogy „a terrorista hálózat igyekszik bármilyen eszközzel helyreállítani az aktivitását”, és az FSZB-nek fel kell készülnie az új módszereire.
Közölte, hogy tavaly idegen titkosszolgálatok 72 hivatásos tagját és 423 ügynökét leplezték le Oroszországban. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a katonai jellegű és az éltechnológiákra vonatkozó titkos információk védelmének fontosságát. Az FSZB feladatai között nevezte meg az orosz cégeknek a tisztességtelen konkurenciaharctól való megvédését.
“Germany’s governing parties have decided to strip former chancellor Gerhard Schröder of his parliamentary privileges, as anger grows over his refusal to distance himself from the Kremlin despite the war in Ukraine.” https://t.co/1sGd0Ma8h2
— Bianna Golodryga (@biannagolodryga) May 18, 2022
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD
This is what a true leader does. He does not hide behind anyone or anything. It is highly unlikely that the Russian side possesses even a sliver of such courage. https://t.co/xbwe8DOaT1