Az ukrán fegyveres erők sikeres ellentámadása után a Nyugatnak fokoznia kell a fegyverszállításokat Ukrajnának, mert ez elősegíti a teljes körű háború mielőbbi befejezését – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba külügyminiszter a Politico című amerikai kiadványnak nyilatkozva, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Mint az ukrán diplomácia vezetője elmondta, „megváltoztattuk az események menetét, ezért több nehézfegyverre és lőszerre van szükségünk szövetségeseinktől az ellentámadás ütemének fokozása, több ember megmentése és több ukrán terület gyors felszabadítása érdekében.”
A külügyminiszter szerint Ukrajna keleti és déli ellentámadása azt bizonyítja, hogy „minden befektetés, amit nyugati partnereink a védelmi képességeinkbe eszközöltek, valójában lenyűgöző eredményekhez vezet”. „Minél több katonai támogatást kapunk most, annál hamarabb véget ér ez a háború. Ezért Ukrajna felhívja partnereit, hogy összpontosítsanak a menetrendre: az ukrán hadsereg gyors ellátása a szükséges eszközökkel közelebb hozza a győzelmet és a békét. Most már nem lehet kétséges, hogy Ukrajna nyerhet, Oroszország pedig legyőzhető a csatatéren” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán fegyveres erők sikeres ellentámadása után a Nyugatnak fokoznia kell a fegyverszállításokat Ukrajnának, mert ez elősegíti a teljes körű háború mielőbbi befejezését – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1663067460
[modified] => 1663064791
)
[title] => Kuleba: az ukrán ellentámadás után nem lehet kétséges, hogy Ukrajna legyőzheti Oroszországot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57398&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 57398
[uk] => 57403
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 57399
[image] => Array
(
[id] => 57399
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg
[original_lng] => 94105
[original_w] => 730
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg
[width] => 730
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg
[width] => 730
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg
[width] => 730
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg
[width] => 730
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-hadero-529585.jpg
[width] => 730
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1663056046:2
[_thumbnail_id] => 57399
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3154
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Oroszországnak az Ukrajnával folytatott tárgyalások érdekében meg kell tennie az első egyértelmű lépést: vissza kell vonnia a csapatait azokba a pozíciókba, amelyekben a február 24. előtti teljes körű invázió előtt voltak –jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök egy pénteki televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij a Rai 1 olasz tévécsatornának nyilatkozva újságírói kérdésre, hogy milyen békét akar Ukrajna, azt mondta: „a szuverenitás, a területi integritás, a hagyományok, az emberek, a nyelv tisztelete. Az emberek, a társadalom és államunk függetlensége iránti tisztelet. Most banális dolgokat mondtam, de ezeket a hétköznapi dolgokat Oroszország megsértette. A visszaállításukhoz ki kell vonnia a területünkről. Csapataink nincsenek Oroszországban. Vonják ki a csapataikat, hagyják el az otthonainkat, arról nem is beszélve, hogy vissza kell adniuk mindent, amit az otthonokból elraboltak.”
Az elnök azt is megjegyezte, hogy az ukrán fél nem fog kompromisszumot kötni függetlensége tekintetében. „A tárgyalásokon készek vagyunk kijelenteni, hogy legalább távozzanak a február 24-e óta elfoglalt területekről. Igen, sajnos továbbra is ott maradnak néhány ideiglenesen megszállt területünkön, de ez az első egyértelmű lépés a tárgyalások elkezdéséhez, tegyük meg ezt. De erre a kérdésre nem halljuk a választ” – mutatott rá. Hozzátette azt is, hogy lesz jóvátétel, bírósági tárgyalások, ítéletek. „De embereket, gyerekeket nem tudjuk visszaadni, és erre nincs bocsánat” – összegezte Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Oroszországnak az Ukrajnával folytatott tárgyalások érdekében meg kell tennie az első egyértelmű lépést: vissza kell vonnia a csapatait azokba a pozíciókba, amelyekben a február 24. előtti teljes körű invázió előtt voltak – jelentette ki Volodimir...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1652450940
[modified] => 1652448907
)
[title] => Zelenszkij: Oroszországnak első lépésként a tárgyalásokhoz vissza kell vonnia csapatait a február 24. előtti állásaikba
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=48590&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48590
[uk] => 48598
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 48591
[image] => Array
(
[id] => 48591
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg
[original_lng] => 27122
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zelenszkij-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1652439066:8
[_thumbnail_id] => 48591
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4695
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] =>
[_oembed_time_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] => 1653585562
[_oembed_edc7a5d9824e3ceda93a183aabf10f74] =>
[_oembed_time_edc7a5d9824e3ceda93a183aabf10f74] => 1653661440
[_oembed_816ac3723157e2ce39d19a4381dfd7b2] =>
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
A good and detailed conversation with Federal Chancellor of Germany @_FriedrichMerz.
I once again congratulated him on his appointment and wished him success. We count on Germany to continue playing one of the key roles in supporting Ukraine—both in protecting our people now and… pic.twitter.com/9MLw9k1VzF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 8, 2025
Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025