Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjIyOTA4OTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 122909
[content] =>
A mai Oroszországgal lehetetlen békét kötni, mert megsértette a nemzetközi normákat, és profitálni akar az Ukrajna elleni agresszióból – jelentette ki hétfőn Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a Visegrad Insight című kiadványnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a Sikorski elmondta, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a helsinki folyamatból emelkedett ki, amikor a kommunista tömb akkoriban beleegyezett az emberi jogok tiszteletben tartásába és az ellenzékiség elviselésébe, a nyugati világ pedig vállalta, hogy elismeri a határokat, amelyek a világháború eredményeként jöttek. „A mai Oroszország mindkét kötelezettséget megszegte, mert sokkal tekintélyelvűbb rezsimet vezetett be, és több politikai foglya van, mint Brezsnyev idején. Ugyanakkor megkezdte a határok erőszakos megváltoztatását” – mutatott rá.
A lengyel diplomácia vezetője szerint az EBESZ egy olyan ötlet volt, amely Oroszország részvételével stabilizálta Európa biztonságát. Oroszország hosszú éveken és évtizedeken keresztül szerette az EBESZ-t, mert Oroszországnak vétójoga volt benne – tette hozzá. Ma azonban megsértett minden feltételezést és elvet – az ENSZ Alapokmányát és az EBESZ alapokmányát, amelyet valójában az ő kezdeményezésére hoztak létre – emlékeztetett. „Ez arra a méltányos következtetésre vezet, hogy a mai Oroszországgal nem lehet békét kötni, mert hasznot akar húzni az agresszióból. Ezért erre erővel kell válaszolni, nem engedményekkel” – erősített rá háborúpárti retorikájára Radoslaw Sikorski.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A mai Oroszországgal lehetetlen békét kötni, mert megsértette a nemzetközi normákat, és profitálni akar az Ukrajna elleni agresszióból – jelentette ki hétfőn Radoslaw Sikorski.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1722263520
[modified] => 1722256467
)
[title] => A lengyel külügyminiszter szerint a mai Oroszországgal lehetetlen békét kötni
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=122909&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 122909
[uk] => 122912
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 122910
[image] => Array
(
[id] => 122910
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/sikorski-1.jpg
[original_lng] => 31273
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/sikorski-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/sikorski-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/sikorski-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1722252890:3
[_thumbnail_id] => 122910
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2371
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8fd94797da230d8591b67f2534d9006c] => Just making things up.
No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because
without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
— Marco Rubio (@marcorubio) March 9, 2025
[_oembed_time_8fd94797da230d8591b67f2534d9006c] => 1742489975
[_oembed_903145450c9da0d9670b0bc50ab6e1b9] => Be quiet, small man.
You pay a tiny fraction of the cost.
And there is no substitute for Starlink.
— Elon Musk (@elonmusk) March 9, 2025
[_oembed_time_903145450c9da0d9670b0bc50ab6e1b9] => 1742489975
[_algolia_sync] => 508336500000
[_oembed_93754ce6acdf872f5e594e1883331b84] => Gdańsk today pic.twitter.com/URHKrC6hTq
— Polish Connection (@PoleConnection) March 30, 2025
[_oembed_time_93754ce6acdf872f5e594e1883331b84] => 1744897937
[_oembed_73382d0a8c207fd29db5173ee5840f93] => W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
[_oembed_time_73382d0a8c207fd29db5173ee5840f93] => 1747722859
[_oembed_9191194304fcd184a0a3bc34289ed4be] => Wizytę w Ukrainie rozpocząłem upamiętnieniem ofiar rosyjskiej agresji w Łapajówce. https://t.co/JmCMwDh3cv
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) October 10, 2025
[_oembed_time_9191194304fcd184a0a3bc34289ed4be] => 1760535967
[_oembed_3bdabeb2477f2760f1c096a421839eed] =>
[_oembed_time_3bdabeb2477f2760f1c096a421839eed] => 1760891606
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 38156
[1] => 1063
[2] => 229089
[3] => 83792
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békekötés
[1] => Lengyelország
[2] => orosz vezetés
[3] => Radoslaw Sikorski
)
)
[1] => Array
(
[id] => 83447
[content] =>
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értékelése szerint az ukrajnai háború bomlasztó hatással van az orosz vezetésre.

William Burns, a CIA igazgatója az angliai Ditchley Alapítvány éves előadásán a BBC beszámolója alapján helyi idő szerint szombaton arról beszélt, hogy az ukrajnai orosz hadművelet miatt érzett csalódottság új lehetőséget biztosít az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek értesülések gyűjtésére egy héttel a Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai kudarcba fulladt oroszországi lázadása után.
„Ez az elégedetlenség egyedülálló lehetőséget teremt a CIA számára” – hangoztatta Burns, tekintettel lehetséges ügynökök toborzására. „Nem fogjuk ezt a lehetőséget elmulasztani” – tette hozzá.
A CIA-igazgató úgy vélekedett, hogy a Wagner-csoportot vezető Jevgenyij Prigozsin cselekedetei „élénk emlékeztetők arra, milyen bomlasztó hatással jár saját társadalmára és rezsimjére Vlagyimir Putyin orosz elnök háborúja”.
Mint mondta, Prigozsin nyilatkozatai és tettei még egy ideig hatni fognak. „A háborúval kapcsolatos csalódottság további fejfájást fog okozni az orosz vezetésnek” – tette hozzá.
A CIA az utóbbi hetekben kampányt indított a közösségi médiában, amellyel az Oroszországban élő embereket akarja elérni: a Telegramon és más üzenetküldő szolgáltatásokon egy felvételt is közzétettek arról, miként lehet rejtett módon és névtelenül kapcsolatba lépni az amerikai hírszerzéssel. Csak az első héten 2,5 millióan nézték meg ezt a videót.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értékelése szerint az ukrajnai háború bomlasztó hatással van az orosz vezetésre.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1688372700
[modified] => 1688344127
)
[title] => CIA szerint a háború bomlasztó hatással van az orosz vezetésre
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83447&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 83447
[uk] => 83507
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 83448
[image] => Array
(
[id] => 83448
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/william-burns.jpg
[original_lng] => 30697
[original_w] => 400
[original_h] => 250
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/william-burns-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/william-burns-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/william-burns.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/william-burns.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/william-burns.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/william-burns.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/william-burns.jpg
[width] => 400
[height] => 250
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1688384045:2
[_thumbnail_id] => 83448
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2805
[translation_required_done] => 1
[_oembed_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] => Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 30, 2023
[_oembed_time_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] => 1691086391
[_oembed_b777d315b8da3c2b0317323abd322850] => {{unknown}}
[_oembed_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => #Germany must be ready to support #Ukraine when aid from other countries weakens - Scholz
At the same time, the Chancellor noted that Berlin needs to increase assistance to Kyiv "if others begin to hesitate."
The Chancellor probably had in mind the political situation in the… pic.twitter.com/42oZhfeIuu
— NEXTA (@nexta_tv) December 9, 2023
[_oembed_time_ec4327fe7e6beb7eef6326385a54657c] => 1703000942
[_oembed_7e66e9ab26daef6a5dba9854362a927c] =>
[_oembed_time_7e66e9ab26daef6a5dba9854362a927c] => 1711813848
[_oembed_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] =>
[_oembed_time_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] => 1738854877
[_algolia_sync] => 831657666002
[_oembed_16292e043003ede5f1c59633668c9f8a] => ⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
[_oembed_time_16292e043003ede5f1c59633668c9f8a] => 1752201019
[_oembed_3ed02d105b90145b135d24068b8efa4f] =>
[_oembed_time_3ed02d105b90145b135d24068b8efa4f] => 1758734522
[_oembed_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] =>
[_oembed_time_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] => 1764080764
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 37864
[1] => 106845
[2] => 229089
)
[tags_name] => Array
(
[0] => CIA
[1] => háború
[2] => orosz vezetés
)
)
[2] => Array
(
[id] => 74950
[content] =>
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter „arculcsapásnak” nevezte Oroszország soros elnöki tisztségét az ENSZ Biztonsági Tanácsának élén.
A Twitteren írva megosztotta decemberi nyilatkozatát is, amelyben leírja, hogy szerinte az Oroszországi Föderáció miért nem legitim tagja az ENSZ BT-nek, hiszen a Szovjetunió felbomlása után nem kérte hivatalosan az ország felvételét a nemzetközi szervezetbe.
Az orosz ENSZ BT-elnökség a nemzetközi közösség arculcsapása. Arra kérem az ENSZ BT jelenlegi tagjait, hogy hiúsítsanak meg minden olyan orosz kísérletet, amely az elnökséggel való visszaélésre irányul. Emlékeztetek arra is mindenkit, hogy Oroszország törvényen kívüli az ENSZ BT-ben – írta a közösségi médiában.
[type] => post
[excerpt] => Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter „arculcsapásnak” nevezte Oroszország soros elnöki tisztségét az ENSZ Biztonsági Tanácsának élén.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1680429660
[modified] => 1680402726
)
[title] => Kuleba: Oroszország ENSZ BT-vezetése „arculcsapás”
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=74950&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 74950
[uk] => 74963
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 74951
[image] => Array
(
[id] => 74951
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.jpg
[original_lng] => 8593
[original_w] => 290
[original_h] => 174
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.jpg
[width] => 290
[height] => 174
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.jpg
[width] => 290
[height] => 174
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.jpg
[width] => 290
[height] => 174
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.jpg
[width] => 290
[height] => 174
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.jpg
[width] => 290
[height] => 174
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba.jpg
[width] => 290
[height] => 174
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1680419093:8
[_oembed_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023
[_oembed_time_0bb647de62c74a852cf47ae0a3038d3b] => 1680391580
[_thumbnail_id] => 74951
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2230
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 11, 2023
[_oembed_time_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => 1681974085
[_oembed_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => "Pour nous, c'est une lutte qui ne peut avoir d'autres issues que la victoire, autrement ce serait la mort de notre peuple."
Dmytro Kuleba, ministre des Affaires étrangères ukrainien, dans la Story de @MohamedBouhafsi ⬇️#CàVous pic.twitter.com/7FPTUbflDW
— C à vous (@cavousf5) September 4, 2023
[_oembed_time_8b9accf67bf903ca66fcd29c978cd28e] => 1694764584
[_oembed_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 1, 2023
[_oembed_time_cdcf63e16fbdd06f09f051b82817233b] => 1697352751
[_oembed_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => Ukraine’s first Defense Industries Forum has struck a nerve in global security policy.
In Kyiv, 252 defense companies from over 30 countries gathered to boost cooperation and co-production with Ukrainian partners.
The military might of the free world is being forged in Ukraine. pic.twitter.com/E4fAJvES0k
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) September 30, 2023
[_oembed_time_b532499c092fb9c814e3d36c2ae71c49] => 1697352751
[_oembed_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => Simple math of supporting Ukraine.
1 Patriot missile = $4.1 mln. 1 damaged power plant unit = $19.1 mln.
That’s why it makes perfect sense to strengthen Ukraine’s air defense to the maximum today in order to save resources later.
Human lives saved by air defense are priceless. pic.twitter.com/1d38Y3iMEg
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) October 31, 2023
[_oembed_time_241d3bd4f9a4d04a2bfbe7ec1f9264ca] => 1699938860
[_oembed_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => Welcome to Ukraine, @David_Cameron!
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) November 16, 2023
[_oembed_time_8c645288eb6cf2c54636d542bc546341] => 1702426323
[_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1704045632
[_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIV
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1710259549
[_oembed_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => Ukraine and Russia were close to a peace deal in spring 2022 but Ukraine rejected it?
This is one of the favorite lies promoted by Russia and its sympathisers to shift the focus… and blame.
However, a closer look at the facts reveals that the whole story does not hold water. pic.twitter.com/uaWh8pTdIS
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) May 14, 2024
[_oembed_time_642c16b7c55071688d95358c948f6321] => 1716200075
[_oembed_0560608a037e3dfc9de2582dd909fa71] => Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke #InsecurityCouncil
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 1, 2023
[_oembed_time_0560608a037e3dfc9de2582dd909fa71] => 1720351413
[_oembed_141c3c53f63ffff434818dc080f1280f] =>
[_oembed_time_141c3c53f63ffff434818dc080f1280f] => 1744028108
[_algolia_sync] => 1202765760001
[_oembed_55be3175aa3510b7bfd2a9fae4b35540] =>
[_oembed_time_55be3175aa3510b7bfd2a9fae4b35540] => 1762888985
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1076
[1] => 229088
[2] => 229089
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dmitro Kuleba
[1] => ensz bt
[2] => orosz vezetés
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 229089
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 229089
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
orosz vezetés (1 Oldal)