Az Ausztriát ért orosz fenyegetés miatt behívták Oroszország ügyvivőjét az osztrák külügyminisztériumba. A bécsi minisztérium Medvegyev kijelentéseit Ausztria belügyeibe való beavatkozásként utasította vissza.
Mint fogalmaztak, a fenyegetéssel egy belpolitikailag kényes témára tapintottak. Beate Meinl-Reisinger külügyminiszter egy interjújában kétségbe vonta azt, hogy az országnak védelmet nyújtana a semlegessége: egy „egyre agresszívabb Oroszország” láttán szükség van beruházásokra a saját védelem terén – és az új partnerségekről szóló vita sem lehet tabu.
Jelenleg ugyan sem az osztrák parlamentben, sem a lakosságban nincs többség a NATO-csatlakozás mellett, ennek ellenére a vita nyitott, mióta Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát – írja a Kronen Zeitung.
Jogilag egy ilyen lépés ellentmondana az 1955-ben az alkotmányban rögzített „örök semlegességnek”. Az FPÖ, a legerősebb ellenzéki erő ragaszkodik ehhez és elutasít minden NATO-közeledést.
Bekérették a lett külügyminisztériumba az orosz nagykövetség ügyvivőjét szerdán, miután a moszkvai belügyminisztérium előző nap körözést adott ki lett és észt kormánytagok ellen.
Az orosz belügyminisztérium kedden adott ki körözést lett és észt kormánytagok ellen. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy a listán szereplő személyek a „történelmi emlékezetet megcsúfoló döntésekért” felelősek, olyan emberek, akik „ellenséges” lépéseket tesznek mind a történelmi emlékezet, mind pedig Oroszország ellen.
„A külügyminisztérium együttműködik az európai uniós partnerekkel, hogy globális szinten foglalkozzanak az üggyel” – tudatta a lett külügyminisztérium.
Evika Silina lett miniszterelnök szavai szerint a lett kormány törvénytelennek és politikailag motiváltnak tartja az orosz lépéseket.
Az orosz belügyminisztérium adatbázisából csak annyi derül ki, hogy a körözéseket az orosz büntető törvénykönyv alapján adták ki, de a konkrét cikkelyt nem tüntették fel a szövegben. A TASZSZ orosz állami hírügynökség bűnüldöző szervekre hivatkozva azt írta, hogy Kaja Kallas észt miniszterelnök és Taimar Peterkop észt államtitkár ellen szovjet katonai emlékművek megrongálása miatt indult eljárás, és ennek az ügynek a keretében körözik őket.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) tavaly szeptemberben 170 külföldit, köztük lett, litván, észt, lengyel és ukrán állampolgárokat vádolt meg távollétükben szovjet katonai emlékművek meggyalázása és megrongálása címén.
A nyomozók 16 büntetőügyben dolgoznak, amelyekben 143 esettel kapcsolatban vizsgálják a szovjet katonai hadisírok, emlékművek és emlékhelyek meggyalázását és megrongálását.
BREAKING - Canada intends to recognize the State of Palestine at the 80th Session of the United Nations General Assembly in September 2025, as per Prime Minister Mark Carney #cdnpolipic.twitter.com/bOJzrFzcfY
🚨@USAmbFrance Charles Kushner wrote this bold letter exposing France’s inaction on antisemitism. The French government censured him for it. ⁰Dear President Macron,