A szlovák kormánykoalíció szerda este elfogadta a civil szervezetek szabályozásának módosításáról szóló törvényt. Az ellenzéki képviselők nem vettek részt a szavazáson, mert úgy gondolják, hogy az új törvény orosz mintára készült, és korlátozza a civil társadalom működését, egyes szervezeteket pedig konkrétan ellehetetlenít.
A szlovákiai Újszó arról ír, hogy sok képviselő szerint azt sem lehet tudni, hogy pontosan mit fogadott el a Národná rada. Az SNS által beterjesztett eredeti változatot ugyanis teljesen átírták, többek között azért, hogy az ellenzéki képviselők által jelzett ellentmondásokat kijavítsák. Azonban sokak szerint a szöveg így még az eredetinél is kuszább lett. Annyi biztos, hogy a törvény lényegi részeit elfogadták.
A szlovák civil szervezeteknek innentől kezdve meg kell osztaniuk az állammal, hogy milyen külföldi donoroktól fogadtak el pénzt, és mennyit. Amelyik NGO ezt nem hajlandó megtenni, azt megbírságolják.
Robert Fico szlovák miniszterelnök már 2023-ban közölte, hogy olyan törvényt tervez bevezetni, amely a külföldről finanszírozott civil szervezeteket külföldi ügynököknek bélyegzi. Emiatt az Európai Bizottság 2024-es jogállamisági jelentésében figyelmeztette Szlovákiát, hogy az eredeti javaslat elfogadása esetén az Európai Unió jogi lépéseket tesz.
Az eredeti szöveg azt szerette volna elérni, hogy a pénzt elfogadó NGO-k felvegyék a hivatalos nevükbe a „külföldről támogatott civil szervezet” megnevezést. Az unió jelzései miatt azonban tavaly őszre a kormánykoalíció ezt már elvetette. Helyette inkább arról beszéltek, hogy ezek a szervezetek „lobbitevékenységet” végeznek, ezért kell szabályozni őket. A civil szervezeteknek negyedéves beszámolókban kellett volna felsorolniuk, hogy milyen módokon befolyásolták a közszereplőket.
A civil szervezeteket szabályozó törvénytervezet miatt április elején Szlovákiában országszerte tüntetések kezdődtek, amely arra kényszerítette a Robert Fico vezette kormánykoalíciót, hogy tovább enyhítsen a terven. Az Újszó továbbá megjegyzi, hogy azt az ellenzék is elismeri, hogy a jogszabály sokat változott, enyhült az eredeti tervezethez képest, de még így is nagyon károsan hathat a civil társadalomra.
Az ellenzék szerint a törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök NGO-ellenes törvényei inspirálták, aki Oroszországban így számolt le a civil társadalommal, annak érdekében, hogy a hatalmát megszilárdítsa. Az Európai Unió és a szlovák ellenzék azért is kritizálja Robert Fico kormányát, mert a kabinet az Orosz Föderációval szembeni szankciók eltörlését, valamint a Moszkvával történő kereskedelem és a diplomáciai viszony helyreállítását követeli az Európai Unió intézményeiben.
[type] => post
[excerpt] => A szlovák kormánykoalíció szerda este elfogadta a civil szervezetek szabályozásának módosításáról szóló törvényt. Az ellenzéki képviselők nem vettek részt a szavazáson, mert úgy gondolják, hogy az új törvény orosz mintára készült, és korlátozza a ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1744974247
[modified] => 1744974254
)
[title] => A szlovák parlament elfogadta a civil szervezetekről szóló „orosz törvényt”
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=148084&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 148084
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 148085
[image] => Array
(
[id] => 148085
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/20220811-nrsr75-12914173-0jpg.webp
[original_lng] => 406430
[original_w] => 1400
[original_h] => 875
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/20220811-nrsr75-12914173-0jpg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/20220811-nrsr75-12914173-0jpg-300x188.webp
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/20220811-nrsr75-12914173-0jpg-768x480.webp
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/20220811-nrsr75-12914173-0jpg-1024x640.webp
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/20220811-nrsr75-12914173-0jpg.webp
[width] => 1400
[height] => 875
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/20220811-nrsr75-12914173-0jpg.webp
[width] => 1400
[height] => 875
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/20220811-nrsr75-12914173-0jpg.webp
[width] => 1400
[height] => 875
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1744963483:4
[views_count] => 1283
[_thumbnail_id] => 148085
[_edit_last] => 4
[_algolia_sync] => 1244193277001
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 380704
[1] => 130183
)
[tags_name] => Array
(
[0] => orosz törvény
[1] => szlovák parlament
)
)
[1] => Array
(
[id] => 110083
[content] =>
A Grúzia fővárosában, Tbilisziben zajló tüntetések összecsapásokhoz vezettek, amelyekben a tüntetők és egy rendőr megsérült.
Könnygázt használt kedden a grúz rendőrség, hogy feloszlatjon egy nagy tiltakozást a parlament épülete előtt egy olyan törvényjavaslat ellen, amely előírná a médiának és a nonprofit szervezeteknek, hogy külföldi befolyásúként regisztrálják magukat, ha finanszírozásuk több mint 20%-át külföldről kapják.
A javaslat ellenzői azzal érvelnek, hogy az megzavarhatja Grúzia azon ambícióit, hogy az Európai Unió tagjává váljon, és „orosz törvényként” emlegessék, és hasonló moszkvai jogszabályhoz hasonlítják, amely a független médiát és a Kreml-szel ellentétesnek tekintett szervezeteket veszi célba és hitelteleníti. érdekeit.
A parlament megvitatta a törvényjavaslatot, de az első olvasat szavazását szerdára halasztotta.
A helyi média szerint több tüntetőt letartóztattak a rendőrséggel folytatott összecsapás során, de a letartóztatottak számáról nem álltak rendelkezésre azonnali adatok.
A törvényjavaslat szorosan tükrözi azt a javaslatot, amelyet a kormánypárt tavaly visszavont a nagy utcai tüntetések után.
Előírja, hogy a finanszírozásuk 20%-át vagy annál nagyobb részét külföldről kapó nem kereskedelmi szervezetek és hírmédiák „idegen hatalom érdekeit követőként” regisztrálják magukat – ez az egyetlen változás a tavaly visszavont törvénytervezethez képest, amely szerint az érintett csoportok „idegen befolyás ügynökeként” kell regisztrálnia.
Szalome Zourabicsvili grúz elnök azt tervezi, hogy megvétózza a törvényt, ha azt a parlament elfogadja – közölte parlamenti képviselője, Giorgi Mszkhiladze. Ez a vétó azonban nem tarthat sokáig, mivel Zourabicsvili mandátuma idén lejár. Grúzia alkotmányának módosítása értelmében a következő elnököt a parlament összes tagjából álló választási kollégium nevezi ki.
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz