Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram csatornáján közzétett bejegyzésében közölte, beszélgetést folytatott Alekszandr Stubb finn elnökkel az ukrán régiók elleni éjszakai orosz támadásról.
„Újabb szörnyű támadás Oroszország részéről Ukrajna, népünk, a lakóépületek ellen. Alekszandr részvétét fejezte ki az egész ukrán népnek, és elítélte az oroszok által mért aljas csapást. Megköszöntem neki a támogató szavakat” – írta az elnök.
A felek Ukrajna további támogatásáról és az Oroszországra nehezedő nyomás fokozására irányuló közös lépésekről is tárgyaltak.
„Csak a nyomásgyakorlás – a szankciók és az erő kényszerítheti az oroszokat arra, hogy vessenek véget ennek a háborúnak, amelyre rajtuk kívül senki másnak nem volt szüksége. Mindent megteszünk ennek érdekében” – tette hozzá Zelenszkij.
A héten az orosz hadsereg több mint 600 irányított légi bombát és csaknem 40 különféle típusú rakétát lőtt ki Ukrajna területére – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta: „Embereink folyamatosan szenvednek az orosz terrortól. Csak ezen a héten Oroszország több mint 600 irányított légi bombát, több mint 60 Shahed csapásmérő drónt és csaknem 40 különféle típusú rakétát használt.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna a héten tovább erősítette a légvédelmét.
„Köszönet Németországnak és az Egyesült Államoknak! Az ukrán Patriot még jobban megmutatja magát az orosz terror elleni védekezésben” – emlékeztetett az államfő. De mint megjegyezte, az összes ukrán város és falu megvédéséhez, „az orosz terror valódi leküzdéséhez” konkrétabb megoldásokra van szükség. „A jövő héten pedig pontosan ilyen megoldásokért dolgozunk a partnereinkkel, és ezeket már előkészítettük” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A héten az orosz hadsereg több mint 600 irányított légi bombát és csaknem 40 különféle típusú rakétát lőtt ki Ukrajna területére – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720291800
[modified] => 1720291304
)
[title] => A héten Oroszország több mint 600 irányított légi bombát és csaknem 40 rakétát lőtt ki Ukrajnára – Zelenszkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=120897&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 120897
[uk] => 120920
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 120898
[image] => Array
(
[id] => 120898
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg
[original_lng] => 28277
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1720324980:3
[_thumbnail_id] => 120898
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2657
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8bc471b880c1d5d788436308bc4006f4] =>
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…