Olaszország és Svájc második békecsúcsot szorgalmaz az ukrajnai konfliktus diplomáciai rendezésére, ezúttal azonban Oroszország részvételével – erről írt alá nyilatkozatot hétfőn Antonio Tajani olasz külügyminiszter svájci hivatali partnerével, Ignazio Cassisszal Locarnóban.
A dokumentum szerint „a lehető legjobb körülményeket kell megteremteni egy második békecsúcshoz, amelyen a felek mindegyike, ideértve Oroszországot és a releváns globális szereplőket is, részt vesznek”.
Tajani és Cassis felszólították az érintett nemzetközi szereplőket, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést egy közös tárgyalási alap megteremtéséhez.
Mindennek a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmányában rögzített területi épség és szuverenitás elvének tiszteletben tartásával kell megvalósulnia.
Hangsúlyozták egyben, hogy a békét csakis az érintett szereplők mindegyikének bevonásával, illetve párbeszéddel lehet elérni. Oroszország egyebek között az ukrán államterület több mint ötödének elcsatolását, valamint Ukrajna semlegességének kinyilvánítását követeli, amivel Kijev lemondana 2019-ben az alkotmányában is rögzített NATO-csatlakozási törekvéseiről is.
Júniusban Oroszország távollétében, de mintegy száz állam és szervezet részvételével tartották meg az első ukrajnai békecsúcsot a svájci Bürgenstockban.
Moszkva képtelenségnek nevezte akkor, hogy nélküle rendezték a tanácskozást. Mindemellett kizárta részvételét egy újabb békecsúcson is, a moszkvai külügyminisztérium szerint azért, mert azon is csak a kijevi vezetés elképzeléseit vitatnák meg.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy pénteki tévéműsorban kijelentette, hogy Kijev nem keres közvetlen kapcsolatot Moszkvával, de a fekete-tengeri gabonakezdeményezés keretében lehetséges Oroszország részvétele egy második globális békecsúcson.
A tárcavezető elmondta, hogy a gabonamegállapodásról szóló tárgyalásokról nagyon jó tapasztalatai vannak. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ és Törökország külön tárgyalt a felekkel, és azonos tartalmú, de külön megállapodásban rögzítették a feltételeket Ukrajnával és Oroszországgal.
Kuleba kijelentette: Kijevnek „nem fűlik a foga” ahhoz, hogy közvetlen kapcsolatba lépjen Oroszországgal, tekintettel annak minden bűnére, valamint Moszkvának az ukrán állam lerombolására irányuló stratégiai céljaira.
Arra a kérdésre: lehet-e szavatolni, hogy az Oroszországgal a békecsúcson megkötendő következő megállapodás nem bukik el, ahogyan az a gabonakezdeményezés esetében történt, azt mondta: amikor Oroszországról van szó, meglehetően bizonytalan a „biztosíték” kifejezés. „Éppen ezért a végső győzelem az lesz, ha valóra válik, hogy az Oroszországi Föderáció többé nem tudja megtámadni Ukrajnát” – szögezte le Kuleba. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államokkal és más országokkal kötött kétoldalú biztonsági megállapodások úgyszintén jelzések Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a nyugati partnerek nem fáradnak bele Kijev támogatásába.
A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy Ukrajna és Kína tovább folytatja a párbeszédet az orosz agresszió megállításáról, miután Pekingben látták, hogy milyen „lenyűgöző eredményt hozott” a múlt heti svájci globális békecsúcs.
A svájci békecsúcstól történt kínai távolmaradásról úgy vélekedett, hogy Peking számára a döntés meghozatalában döntő szerepet játszott Ukrajna elvi álláspontja, amely szerint Oroszország nem vehet részt a rendezvényen, mert Kijev szerint az eredménytelenné tette volna a találkozót. „Tudjuk, hogy Peking nagyon alaposan tanulmányozza a békecsúcs eredményeit, és nagyra értékeli azokat. Meg vagyok győződve arról, hogy folytatni fogjuk a párbeszédet Kínával az ukrajnai háború megállításáról” – fogalmazott a miniszter.
A Kínai Népköztársaság folyamatosan hangsúlyozza, hogy Ukrajnát nem tekinti ellenséges államnak, békét akar, és „ez egy olyan álláspont, amellyel lehet dolgozni” – tette hozzá.
A német kancellár szerint előbb-utóbb Oroszországot is be kell majd vonni a tárgyalásokba, Moszkva nélkül ugyanis lehetetlen lesz elérni a békét. A német kancellár a Svájcban zajló kétnapos békekonferencián beszélt erről, hozzátéve, hogy ő maga is elfogadhatatlannak tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök minapi békejavaslatát, ami elcsatolna négy megyét Ukrajnától, valamint távol tartaná az ukrán államot a NATO-tól.
A svájci csúcson nem vett részt Oroszország, Moszkva ugyanis nem kapott meghívót a konferenciára.
A konferencia előtt, még pénteken, ismertette békefeltételeit Vlagyimir Putyin orosz elnök. Azt mondta, az ukrajnai harcok akkor fejeződnek be, ha Kijev lemond Donyeck, Luhanszk, Herszon, Zaporizzsja és a fekete-tengeri Krím félsziget területeiről, illetve, ha Ukrajna felhagy NATO-tagsági terveiről.
Az ukrajnai csúcs résztvevői elutasították az orosz békefeltételeket.
Az orosz békejavaslatot elutasította Olaf Scholz német kancellár is. Azt mondta: Vlagyimir Putyin javaslatai csak arra irányultak, hogy eltereljék a figyelmet a svájci békekonferenciáról. A kancellár ugyanakkor hozzátette, hogy Oroszországnak előbb-utóbb muszáj lesz bekapcsolódnia a békefolyamatba.
„El kell ismerni: nem lehet elérni a békét Oroszország bevonása nélkül. De azt is tudjuk, hogy Oroszország ezt a háborút akár ma, vagy bármilyen tetszőleges időpontban befejezheti, ha leállítja a támadásokat, és visszahívja csapatait Ukrajnából” – tette hozzá Olaf Scholz.
Közben az orosz elnöki szóvivő is reagált a svájci békecsúcson elhangzottakra. Dmitrij Peszkov azt mondta: a Nyugat nem adott előremutató válaszokat Vlagyimir Putyinnak az ukrajnai helyzet rendezésére vonatkozó javaslataira. Mint fogalmazott, sok reagálás volt, hatalmas mennyiségű hivatalos nyilatkozat és válasz, de ezek nem voltak konstruktív jellegűek.
Oroszország képviselőinek a jelenléte a második békecsúcson azt fogja jelezni, hogy az agresszor ország készen áll a háború befejezésére irányuló tárgyalásokra – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a svájci békecsúcs utáni sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij elmondta, hogy sok ország be akarta vonni az Orosz Föderáció képviselőit az első békecsúcsba. Ugyanakkor a legtöbb ország „nem is akar kezet fogni velük” – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország már a teljes körű invázió előtt blokkolt minden kezdeményezést. „Közel 200 minszki találkozó volt, amelyeken egyetlen kérdést sem sikerült megoldani. Oroszország mindent blokkolt. Miért? Mert nem volt kifizetődő a háború befejezése. Ezért a megfelelő folyamatot választottuk – a békecsúcsot, majd egy részletes terv kidolgozását, amelyet átadunk Oroszországnak, és akkor meglátjuk, készek-e befejezni a háborút” – magyarázta.
Az elnök megjegyezte: Oroszország jelenléte a második békecsúcson azt jelzi majd, hogy az agresszor ország készen áll a háború befejezésére. „Mi lesz Oroszországgal a második csúcson? Az ottlétük azt jelenti majd, hogy úgy döntöttek, véget vetnek a háborúnak” – vélekedett. Mint hozzátette, jelenleg Ukrajna szeretné ennek a háborúnak a bejezését. „Ami a tárgyalásokat illeti, Oroszország akár holnap megkezdheti a tárgyalásokat velünk, minden elvárás nélkül, ha elhagyja területeinket. Ez az ENSZ Alapokmánya iránti tisztelet lesz” – mondta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszország képviselőinek a jelenléte a második békecsúcson azt fogja jelezni, hogy az agresszor ország készen áll a háború befejezésére irányuló tárgyalásokra – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1718566200 [modified] => 1718561310 ) [title] => Zelenszkij: Oroszország részvétele a második békecsúcson a beleegyezését fogja jelezni a béketárgyalások megkezdésébe [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=116395&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 116395 [uk] => 116408 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 116396 [image] => Array ( [id] => 116396 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-svajci-bekecsucs.jpg [original_lng] => 24803 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-svajci-bekecsucs-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-svajci-bekecsucs-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-svajci-bekecsucs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-svajci-bekecsucs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-svajci-bekecsucs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-svajci-bekecsucs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/zelenszkij-svajci-bekecsucs.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1718553880:3 [_thumbnail_id] => 116396 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2077 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_aa78c263027b8829251ef928c89ed0c8] =>
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025