Az Egyesült Királyság újabb szankciók sorát jelentette be válaszul arra, hogy Oroszország „színlelt” népszavazást rendezett Ukrajna négy megszállt régiójában – adta hírül az Al Jazeera.
„Az orosz rezsim ezeket a látszatnépszavazásokat egy kétségbeesett kísérletként szervezte, hogy földet szerezzen, és igazolja illegális háborúját” – áll a Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatal (FCDO) közleményében.
A folyamat tükrözi a 2014-es krími szemléletüket, amely a dezinformációt, a megfélemlítést és a hamis eredményeket kombinálta. Ezek a népszavazások nem képviselik az ukrán nép kinyilvánított akaratát, és súlyosan sértik Ukrajna területi integritását, valamint politikai függetlenségét – tette hozzá a szervezet, utalva arra, hogy Moszkva nyolc évvel ezelőtt elfoglalta a fekete-tengeri félszigetet. Az FCDO szerint az intézkedések kifejezetten az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló herszoni, donyecki, luhanszki és zaporizzsjai szavazások mögött álló személyeket célozzák meg:
Moszkva által a megszállt régiókban beiktatott több tisztviselőt,
számos oligarchát,
a nagy állami tulajdonú bankok igazgatósági vezetőit és
az IMA Consulting nevű céget, amelyet Vlagyimir Putyin „kedvenc PR-ügynökségének” neveztek.
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
I’ve been encouraged by support from colleagues who want a fresh start, a united party and leadership in the national interest.
I’m running to be the leader of the Conservative Party and your Prime Minister - to unite our country, deliver our pledges and win the next GE.#PM4PMpic.twitter.com/MM0NTHJ5lH
As the Party starts the process of looking for a new leader, I would like to put on the record that I will not be letting my name go forward as a candidate. I am privileged to be the UK Defence Secretary and the current threat requires stability in that office.
To detract from their disastrous handling of the illegal invasion of Ukraine, the Russian Ministry of Defence is resorting to peddling false claims of an epic scale
This invented story, says more about arguments going on inside the Russian Government than it does about the west
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
Stressed the importance of providing weapons for??, sanctions and isolation of ??, holding ?? accountable, #PeaceFormula by @ZelenskyyUa, rebuilding of ??
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Törökország kiáll Ukrajna mellett a háborúban, ahogy a területi integritását és szuverenitását is meg fogja védeni – fogalmazott Ibrahim Kalin, Recep Tayyip Erdogan török elnök szóvivője.
Emellett azt is hozzátette, hogy Törökország nem fogja elismerni a megszállt ukrán területek annektálásról szóló népszavazások eredményét – írja a Bloomberg. A hírügynökség azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy Törökország eddig a közvetítő szerepét töltötte be, valamint hogy jó kapcsolatot ápol Oroszországgal, ezért tartózkodott a Moszkva elleni szankcióktól.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
- 6 people dead, 53 others injured - Wishing Allah’s mercy on those who lost their lives - Türkiye not to bow down to terrorism - All the perpetrators to be identified pic.twitter.com/r75oGEgfev
Threatening Greece with a missile attack by a NATO ally is both unacceptable and utterly condemnable. North Korean-style attitudes cannot and must not be allowed to enter into the North Atlantic Alliance. (statement upon arrival at the #EU#FAC). pic.twitter.com/OJwHxnFqZU
Amerikai ATACMS rakéták és tankok Ukrajnának történő szállításával kell reagálniuk a nyugati partnereknek arra, hogy az oroszok úgynevezett „népszavazásokat” akarnak tartani az ideiglenesen megszállt területeken – közölte kedden Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tanácsadó üzenetében azt írta: „a nemzetközi közösségnek azonnal és keményen kell reagálnia Ukrajna területének annektálási kísérletére, elsősorban a fegyverszállítások növelésével és új szektorális gazdasági szankciók bevezetésével Oroszország ellen.” Mint Mihajlo Podoljak kiemelte, „eljött az idő modern, nagy hatótávolságú ATACMS rakéták és tankok szállítására Ukrajnának.”
Mint a hírportál emlékeztetett rá, az ATACMS (Army Tactical Missile System) hadműveleti-taktikai rakétakomplexumot olyan célpontok megsemmisítésére tervezték, mint a parancsnoki állások, rakétakilövők, légvédelmi létesítmények, logisztikai csomópontok és az ellenség hátországában található található raktárak.
A rakéta kilövésére a modernizált M270 rakétakilövők és M142 HIMARS rakéta sorozatvetőket használják. Ezenkívül az ATACMS bármilyen időjárási körülmények között és a nap bármely szakában működhet. A komplexum MGM-140B rakétával rendelkezik, amely egy hadműveleti-taktikai rakéta akár 300 km-ig terjedő hatótávolsággal.
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.