Az Ukrajnában élő oroszok alkotmányos és emberi jogoktól, valamint szabadságjogoktól történő megfosztását jelentette be közösségi médiaoldalán Oleh Szeminszkij, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti képviselője csütörtökön, miután a Legfelső Tanács elfogadta az őshonos népekről szóló törvényt – adta hírül pénteken a strana.ua hírportál.
A jelentés szerint a kormánypárti képviselő azt közölte, hogy mostantól Ukrajna orosz nemzetiségű állampolgárai nem rendelkeznek ugyanazokkal az alkotmányos jogokkal, amelyekkel az ukrán nemzet és a krími tatár nemzet képviselői, valamint a karaimok és krimcsakok. „A mai nap tragédia az orosz Kreml és az ukrán oligarchák számára, egyben az igazság helyreállításának kezdete az ukrán nép esetében” – tette hozzá. Kiemelte: az ukrajnai oroszok törvényileg nem számítanak őshonos népnek, ezért nem rendelkezhetnek az emberi jogok és szabadságjogok teljességével, bizonyos nemzetközi jogokkal és az ukrán alkotmány és törvények által szavatolt jogokkal, ellentétben az ukránokkal, krími tatárokkal, karaimokkal és krimcsakokkal.
(vb/strana.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajnában élő oroszok alkotmányos és emberi jogoktól, valamint szabadságjogoktól történő megfosztását jelentette be közösségi médiaoldalán Oleh Szeminszkij, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti képviselője csütörtökön, miután a Legfelső Tanács...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625252460
[modified] => 1625252235
)
[title] => Az ukrajnai oroszok meg lesznek fosztva alkotmányos és emberi jogaiktól – kormánypárti parlamenti képviselő
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=26623&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 26623
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 26624
[image] => Array
(
[id] => 26624
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[original_lng] => 559979
[original_w] => 751
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/oleh-szeminszkij.png
[width] => 751
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1625241446:12
[_thumbnail_id] => 26624
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5376
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_605aa1efe1bff59563707cd246ba6cac] =>
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Az oroszok és ukránok két különböző nép, és jó szomszédságban élhetnének, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök nem indít háborút Ukrajna ellen, és nem szállja meg területe egy részét – reagált Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdán Twitter-bejegyzésében az orosz államfő kijelentésére, miszerint az oroszok és ukránok „általánosságban egy nép”, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint az ukrán diplomácia vezetője írta: „az ukránok és oroszok két különböző nép. Jó szomszédságban élhetnénk, de 2014-ben Oroszország megtámadta Ukrajnát, több ezer embert megölt, és elszakított egy területrészt.” Kiemelte: „az ukránok és oroszok közötti szakadékért teljes egészében Vlagyimir Putyin viseli a felelősséget, aki elindította az agressziót.”
A hírportál tájékoztatása szerint az orosz elnök a „Közvetlen vonal” elnevezésű szerdai médiapárbeszédében betelefonáló kérdésére válaszolva kijelentette, hogy az oroszok és ukránok „általánosságban egy nép”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az oroszok és ukránok két különböző nép, és jó szomszédságban élhetnének, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök nem indít háborút Ukrajna ellen, és nem szállja meg területe egy részét – reagált Dmitro Kuleba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625085360
[modified] => 1625083637
)
[title] => Az oroszok és ukránok két különböző nép, de jó szomszédságban élhetnének, ha Putyin nem lenne agresszor – Kuleba
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=26531&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 26531
[uk] => 26540
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 25613
[image] => Array
(
[id] => 25613
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/kuleba-2.jpg
[original_lng] => 114983
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/kuleba-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/kuleba-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/kuleba-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/kuleba-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/kuleba-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/kuleba-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/kuleba-2.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1625074547:3
[_thumbnail_id] => 25613
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5906
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3666ff7dd5779b1d2a7b9c1cb40ba204] =>
Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh