A kínai-orosz baráti együttműködés folytatásában állapodott meg Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki videokapcsolaton keresztül egyeztetett hétfőn.
A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint a két államfő a megbeszélés során megállapodott a Kína és Oroszország jószomszédi és baráti együttműködéséről szóló egyezmény meghosszabbításában.
Az egyeztetésről kiadott közös nyilatkozatból kiderül: Hszi szerint a két ország együttműködése „pozitív lendületet kölcsönöz a nemzetközi közösségnek egy olyan időszakban, amikor a világ komoly változásokon megy keresztül, az emberiség pedig számos válsághelyzettel találja magát szemben a fejlődés útján”. A kínai elnök aláhúzta: a kínai-orosz együttműködés példát állít a nemzetközi kapcsolatok új fajtája számára.
A kínai-orosz kapcsolatok fejlődésével párhuzamosan Peking és Moszkva viszonya Washingtonnal egyaránt feszültebbé vált az utóbbi években.
A Global Times című, angol nyelvű kínai lap rámutatott: a két elnök az elmúlt hat hétben már másodszor lépett egymással kapcsolatba. Legutóbb május 19-én, egy kétoldalú atomenergiai együttműködési projekt megnyitó ünnepségét tekintették meg együtt. A mostani egyeztetésre pedig három nappal a Kínai Kommunista Párt megalapításának századik évfordulója előtt került sor.
A Kreml által kiadott nyilatkozatból kiderül: Hszi és Putyin hétfői megbeszélése egybeesett a baráti együttműködésről szóló egyezmény aláírásának huszadik évfordulójával. A megállapodást 2001-ben Csiang Cö-min akkori kínai elnök és Putyin látta el kézjegyével.
A Sputnik News orosz hírportál cikke szerint a 25 cikkelyből álló dokumentum automatikus meghosszabbításáról a felek már márciusban megállapodtak. Vang Ji kínai külügyminiszter június 1-én úgy nyilatkozott: az eredetileg húsz évre szóló egyezmény új típusú nagyhatalmi viszonyt alakított ki Kína és Oroszország között. Szergej Lavrov, az orosz külügyi tárca vezetője pedig márciusban úgy vélekedett: az elmúlt két évtizedben az orosz-kínai viszonyt jellemző dinamikus együttműködés bizonyította, hogy a megállapodás kiállta az idő próbáját és a benne foglalt vállalásokat teljesítik.
Josep Borrell, az EU külügyminisztere bírálta a Kína és Oroszország közötti politikai közeledést. Az európai politikus szerint ezen országok közötti kapcsolatok megerősítése elsősorban a „demokratikus értékek cáfolásán” alapszik, Peking és Moszkva közeledése pedig az Európai Unió iránti „ellenséges” stratégiájával magyarázható, írta Josep Borrell blogjában az Európai Külügyi Szolgálat hivatalos honlapján.
Kommentárjában Josep Borrell bírálta a Kína által nemrégiben bevezetett szankciókat számos európai parlamenti képviselő ellen. „Mi (az EU vezetői – szerk.) gyakran nem értünk egyet azzal kapcsolatban, ami Kínában történik, de ezeket a szankciókat egyhangúlag, és határozottan elítélték. Aránytalanok és megalapozatlanok” – hangsúlyozta az európai diplomácia vezetője.
Véleménye szerint a Kína részéről bevezetett korlátozások megnehezítik az országgal folytatott párbeszédet és együttműködést. Emlékeztetőül, Peking március 22-én szankciókat rendelt el az Európai Parlament tíz képviselője, számos uniós ország parlamenti képviselői és tudósai ellen, akiket „a szuverenitás megsértésével és Kína érdekeivel ellentétes cselekedetekkel” és valótlan információ terjesztésével vádolnak.
Ez válasz volt az Európai Unió által Kínával szemben, az emberi jogok megsértése miatt bevezetett korlátozó intézkedésekre. Az EU négy kínai magánszemély és egy jogi személy ellen rendelt el szankciókat március 22-én az ujgurok üldöztetéséért Hszincsiang autonóm régióban. Josep Borrell válaszolt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szavaira is, aki szerint az EU „megsemmisítette” a Moszkvával való kapcsolatait. Az orosz tisztviselő ezt március 23-án mondta, miután kínai kollégájával, Wang I-vel Kínában tárgyalt. Joseph Borrell a maga részéről „alaptalannak” nevezte Lavrov miniszter állítását, és sajnálatát fejezte ki Moszkva álláspontja miatt. Ezen kívül Borrel úr kihangsúlyozta, hogy Kína és Oroszország az utóbbi időben hasonló politikát folytat az Európai Uniót illetően.
Az EU diplomácia vezetője meg van győződve arról, hogy ennek oka nemcsak a növekvő gazdasági együttműködés, hanem a „demokratikus értékek cáfolása” is egyben, amit Moszkva és Peking a belügyeibe való beavatkozásnak tudja be.
„Az Európai Unió mindig is a jó partnerkapcsolatok oldalán állt az egyeztetett szabályok alapján. De Kína és Oroszország kapcsolatai ellenséges természetűek (az EU-t illetően – szerző)” – hangsúlyozta az európai diplomácia vezetője.
Borrell blogjában megemlítette az Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolatát, amelyekben a közelmúltban jelentős közeledést tapasztaltak, emlékeztetve az Anthony Blinkennek való tárgyalására az NATO tagországok külügyminiszterei találkozóján. Magát a tárgyalást az amerikai külügyminiszterrel Borrell „inspirálónak” nevezte.
Az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok ismét kiéleződtek, amióta Olekszij Navalnijt január 17-én Moszkvába érkezését követően letartóztatták és vádat emeltek ellene. Ugyanakkor Oroszország, az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatával ellentétben, kategorikusan megtagadta Navalnij szabadon bocsátását. Válaszul az Európai Unió szankciókat vezettek be magas rangú orosz tisztviselőkkel szemben. Navalnij csapatának tagjai azonban „elégtelennek és túl enyhéknek” minősítették ezeket a szankciókat.
NEWSMAKER
[type] => post [excerpt] => Josep Borrell, az EU külügyminisztere bírálta a Kína és Oroszország közötti politikai közeledést. Az európai politikus szerint ezen országok közötti kapcsolatok megerősítése elsősorban a „demokratikus értékek cáfolásán” alapszik, Peking és Moszkva... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1617193740 [modified] => 1654906803 ) [title] => Kínát és Oroszországot kritizálta Josep Borrell, az európai külügyi tárca vezetője [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=20903&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 20903 [uk] => 20873 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 20876 [image] => Array ( [id] => 20876 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/3-2021-03-30t180239844.jpg [original_lng] => 49449 [original_w] => 1000 [original_h] => 541 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/3-2021-03-30t180239844-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/3-2021-03-30t180239844-300x162.jpg [width] => 300 [height] => 162 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/3-2021-03-30t180239844-768x415.jpg [width] => 768 [height] => 415 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/3-2021-03-30t180239844.jpg [width] => 1000 [height] => 541 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/3-2021-03-30t180239844.jpg [width] => 1000 [height] => 541 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/3-2021-03-30t180239844.jpg [width] => 1000 [height] => 541 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/3-2021-03-30t180239844.jpg [width] => 1000 [height] => 541 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1654896003:5 [_thumbnail_id] => 20876 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4311 [_oembed_716dda51faff9fae137b974e07e658e6] =>
In view of the ongoing escalation between Israel and Palestine and the unacceptable number of civilian casualties, I am convening an extraordinary VTC of the EU Foreign Ministers on Tuesday. We will coordinate and discuss how the EU can best contribute to end the current violence
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) May 16, 2021
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities