Litvánia képviselői bojkottálni fogják az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlésének téli ülésszakát Bécsben, miután Ausztria engedélyezte az orosz képviselők részvételét – számolt be a Jevropejszka Pravda.
Az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének téli ülésszaka február 23-24-én lesz, pontosan egy évvel Oroszország ukrajnai invázióját követően.
„A végleges döntés, hogy nem utazunk… Meghoztuk a döntést, egységesek vagyunk a litván parlamentben, a többség és az ellenzék is, nincsenek eltérő nézetek” – jelentette ki a litván parlamenti delegáció vezetője, Vilija Aleknaite-Abramikene.
Az észak-európai, balti és lengyel parlamenti küldöttségek a hónap elején Vilniusban megtartott találkozóját követően kiadott közös nyilatkozatukban kijelentették, hogy Oroszországot felelősségre kell vonni ukrajnai tetteiért, és nemzetközi jogi mechanizmust kell létrehozni az agresszor bűncselekményeinek felmérésére.
Megjegyezték, hogy Oroszország az EBESZ Parlamenti Közgyűlésén való részvételét az országon belüli és külföldi propagandára használja fel, és ez „nagyon kiábrándító jelzés lesz a nemzetközi közösség számára”.
A litván parlamenti képviselők felajánlották észak-európai, balti és lengyel kollégáiknak, hogy csatlakozzanak a bojkotthoz, de az sikertelen volt.
Aleknaite-Abramikene kijelentette, hogy más országok képviselői úgy döntöttek, hogy „egy termen belül fognak harcolni az oroszokkal”.
Az orosz delegáció valamennyi tagja 2014 eleje óta az EU szankciós listáján szerepel.
A batch of ?? sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to ??. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
#BREAKING Germany plans to permanently station an additional 4,000 soldiers in NATO ally Lithuania to help secure the alliance's eastern flank, German Defence Minister Boris Pistorius says pic.twitter.com/KEuAn9DeYw
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
Az ukrán küldöttség távol marad az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlésétől Bécsben, február 23-án és 24-én, ha azon orosz képviselők is részt vesznek – idézte szerdán az APA osztrák hírügynökség Mikita Poturajevnek, a közgyűlésben működő ukrán küldöttség vezetőjének a közgyűlés elnökéhez, Margareta Cederfelthez intézett levelét.
Tudomásunkra jutott, hogy az osztrák hatóságok készek vízumot adni az orosz delegáció tagjai számára, ami által az Oroszországi Föderáció parlamenti képviselői részt vesznek a találkozón. Az egyetlen járható megoldás a közgyűlés integritásának megőrzésére, amely megvédi az EBESZ elveit és kötelezettségvállalásait, a közgyűlés téli ülésének elhalasztása – írta levelében az ukrán tisztségviselő. Hangsúlyozta, hogy amennyiben Oroszországból érkezik egy delegáció, Kijev képviselőinek részvétele a közgyűlés munkájában lehetetlenné válik.
Az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének 22. téli ülését február 23-án és 24-én tartják Bécsben. Az MTI beszámolója szerint a főtéma az ukrajnai konfliktus.
Az EBESZ Parlamenti Közgyűlése 2022. november 24. és 26. között Varsóban tartotta őszi ülését. A közgyűlés állandó bizottsága akkor nem hozott határozatot az Oroszországi Föderáció tagságának megszüntetéséről. Litvánia és Észtország képviselői csatlakoztak az ukrán delegáció tiltakozásához ebben a kérdésben. Az orosz delegáció nem tudott teljes mértékben részt venni az őszi ülésen, mivel Varsó megtagadta a beutazási vízumot.
Az osztrák külügyminisztérium korábban kifejtette, hogy az ország a nemzetközi jog értelmében köteles vízumot kiadni az EBESZ rendezvényein részt vevőknek. Az orosz delegáció tagjai számára kiadott vízumok azonban csak osztrák területen és csak a téli ülés idejére érvényesek.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán küldöttség távol marad az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlésétől Bécsben, február 23-án és 24-én, ha azon orosz képviselők is részt vesznek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676556120
[modified] => 1676544091
)
[title] => Ukrajna nem tárgyal Bécsben, ha Oroszország képviselői is ott lesznek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=70801&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70801
[uk] => 70974
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70802
[image] => Array
(
[id] => 70802
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ebesz.jpg
[original_lng] => 238514
[original_w] => 1108
[original_h] => 624
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ebesz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ebesz-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ebesz-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ebesz-1024x577.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ebesz.jpg
[width] => 1108
[height] => 624
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ebesz.jpg
[width] => 1108
[height] => 624
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ebesz.jpg
[width] => 1108
[height] => 624
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1676644091:2
[_thumbnail_id] => 70802
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3264
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3b086d3f194de0198cc5942fb33a12be] =>
INFO @Le_Figaro - «Je ne serai pas présent à Saint-Denis» : Éric Ciotti décline l’invitation d’Emmanuel Macronhttps://t.co/oGNiHus2x4
A „nemzetközi jog kirívó megsértésének” minősül, ha az EBESZ Parlamenti Közgyűlésén résztvevő orosz delegáció tagjai, akik kizárólag a február 23–24-i bécsi közgyűlés téli ülésszakán való részvételhez kaptak vízumot, jelen lesznek az akadémikusok bálján – jelentette be Alexander Schallenberg, az osztrák külügyminisztérium vezetője.
„Schallenberg hangsúlyozta, hogy figyelmeztette az orosz küldötteket, bécsi tartózkodásukat ne használják fel arra, hogy részt vegyenek az akadémikusok bálján, amelyre ugyanekkor kerül sor. Ha a küldöttek az EBESZ-ülés keretein kívül más rendezvényeken vesznek részt, az „a nemzetközi jog kirívó megsértését jelenti” – áll a közleményben.
Az osztrák külügyminisztérium vezetője ugyanakkor kijelentette, hogy a világ 20 országa parlamenti képviselőinek kritikája és erre vonatkozó felhívása ellenére ki kell adni a vízumot az orosz parlamenti képviselőknek ahhoz, hogy részt vegyenek az EBESZ február 23–24-i bécsi parlamenti közgyűlésén. Schallenberg elmondása szerint Ausztria nem sérti meg a nemzetközi jogot, ha nem ad ki vízumot az orosz küldötteknek.
[type] => post
[excerpt] => A „nemzetközi jog kirívó megsértésének” minősül, ha az EBESZ Parlamenti Közgyűlésén résztvevő orosz delegáció tagjai, akik kizárólag a február 23–24-i bécsi közgyűlés téli ülésszakán való részvételhez kaptak vízumot, jelen lesznek az akadémikusok ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675630800
[modified] => 1675620714
)
[title] => Az osztrák külügyminisztérium szerint „durva jogsértés” lesz az orosz képviselők jelenléte a bécsi bálon
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69757&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69757
[uk] => 69685
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69686
[image] => Array
(
[id] => 69686
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1573722904-8011.jpeg
[original_lng] => 51061
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1573722904-8011-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1573722904-8011-300x171.jpeg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1573722904-8011.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1573722904-8011.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1573722904-8011.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1573722904-8011.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1573722904-8011.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675613514:12
[_thumbnail_id] => 69686
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2897
[_algolia_sync] => 508148200000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 196504
[1] => 196503
[2] => 121518
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bécsi bál
[1] => jogsértés
[2] => orosz képviselők
)
)
[3] => Array
(
[id] => 57222
[content] =>
Szentpétervári és moszkvai tisztségviselők is egyetértenek abban, hogy Vlagyimir Putyin nem jó vezetője az országnak, ezért lemondásra szólítják fel.
A szentpétervári tanácsosok után a moszkvai székhelyű Lomonoszovszkij kerület önkormányzati tisztviselői is hasonló gondolatokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel kapcsolatban. A szervezet hivatalos honlapján jelent meg egy nyilatkozat, amelyben felszólították Vlagyimir Putyint, hogy mondjon le az ország elnöki címéről.
Oroszországtól újra félnek, és újra gyűlölik. Megint nukleáris fegyverekkel fenyegetjük az egész világot – áll a nyilatkozatban.
A szentpétervári Szmolenszki kerület tanácsosai egy Putyin árulásáról szóló nyilatkozattal akarták megkeresni az orosz állami Dumát. Az ukrajnai háború elindítása „rendkívül ártalmas Oroszország polgárainak a számára” – írja a nyilatkozat. Szentpétervár tanácsosai után a moszkvai önkormányzati tisztviselők is arra szólították fel Vlagyimir Putyint, hogy távozzon a hatalomból és mondjon le a posztjáról – írta az Ukrajinszka Pravda pénteken.
A tapasztalat szerint azokban az országokban jobban és tovább élnek az emberek, ahol rendszeresen változik a hatalom – olvasható a közleményben. A tanácstagok szerint Putyin kezdeti intézkedései még pontosak és helyesek voltak, később azonban több is „félrement” közülük. Az orosz elnök „elhibázott döntései” okozták az instabilitást – emlegették.
Az a retorika, amit Ön és a beosztottai használnak, átváltott az agresszióba és az intoleranciába, aminek köszönhetően a hazánk újból a hidegháborús korszakban érezheti magát – írják a közleményben.
Ezért arra kérjük, hogy mondjon le a posztjáról, mert a nézetei és a vezetői stílusa rendkívül elavult, ami akadályozza Oroszország fejlődését – tették hozzá.
U.S. Ambassador Marc Ostfield said Paraguay Vice President Hugo Velázquez Moreno was included on a U.S. corruption list for his alleged involvement in offering bribes to a public official.https://t.co/cLajLLVzsV
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD
This is what a true leader does. He does not hide behind anyone or anything. It is highly unlikely that the Russian side possesses even a sliver of such courage. https://t.co/xbwe8DOaT1
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK