Újabb, a kulcsfontosságú lengyelországi infrastruktúra ellen irányuló kibertámadásokat hárítottak el a lengyel hatóságok vasárnap és hétfőre virradó éjjel – közölte varsói sajtóértekezletén Krzysztof Gawkowski digitalizációért felelős miniszter, kormányfőhelyettes.
Az európai parlamenti (EP) választások lebonyolítása témájában meghirdetett, Tomasz Siemoniak belügyminiszterrel közösen tartott sajtókonferencián Krzysztof Gawkowski kijelentette: a vasárnapi lengyelországi szavazás előtt előfordulhat a választási folyamat destabilizására irányuló kísérlet a virtuális térben. „Körbevesz minket az orosz zászló által fémjelzett dezinformáció” – fogalmazott.
Ebben az összefüggésben Gawkowski felidézte a lengyel állami hírügynökséget pénteken ért incidenst, amikor a PAP kiadásában megjelent egy hír, melyben Donald Tusk kormányfőre hivatkozva július 1-jén kezdődő részleges mozgósításról írtak Lengyelországban.
A rövid időn belül törölt anyagot a hatóságok még aznap kibertámadás keretében terjesztett dezinformációnak minősítették.
A lengyel belbiztonsági ügynökségre (ABW) hivatkozva Gawkowski elmondta: a PAP rendszerét az egyik munkatárs fiókján telepített rosszindulatú szoftver felhasználásával törték fel. Az incidens célja pánikkeltés, valamint „a rendszer összezavarása volt” – tette hozzá.
A kormányfőhelyettes beszámolója szerint vasárnap és hétfőre virradóan több incidens is történt Lengyelországban, amelyek „a kulcsfontosságú infrastruktúra elleni összehangolt támadás” jellegét öltötték.
Ilyen „kritikus incidensekre” naponta kerül sor – jegyezte meg a miniszter. Lengyelország a kiberbiztonság terén jelenleg „már nem hideg-, hanem bizonyos elemeiben melegháborút folytat Oroszországgal” – jegyezte meg. Bejelentette: a kormány új kiberbiztonsági beruházásokat tervez, ezért egy „kibervédelmi pajzsot” létesítene több mint 3 milliárd zloty befektetésével.
A projekt célja „különféle intézmények” teleinformatikai biztonságának erősítése, a legnagyobb korszerűsítésre azonban az önkormányzatok szorulnak – fejtette ki. Közölte: 2-3 éven belül szeretnék megvalósítani a projektet, részben az Európai Unió helyreállítási forrásaiból.
Újságírói kérdésre válaszolva Gawkowski elmondta: a kormány jelenleg nem tervezi, hogy magasabb szintre emelné a közigazgatási intézmények kibervédelmi készültségét. Donald Tusk kormányfő februárban kettes szintre csökkentette a négyfokú skálán az említett kibervédelmi szintet. Előtte, 2022 februárjától Lengyelországban a hármas fokozat volt érvényben.
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.