Az Egyesült Államok szankcióval sújt orosz és ukrán állampolgárokat az amerikai választási folyamatba való beavatkozás kísérletéért – jelentette be a washingtoni pénzügyminisztérium csütörtökön.
A tárca közleménye szerint a büntetőintézkedések három orosz és egy oroszbarát ukrán állampolgárt érintenek.
A három orosz állampolgár – Anton Andrejev, Darja Aszlanova és Artem Lifsitsz – az Internet Research Agency (Internetkutató Ügynökség) nevű orosz állami vállalat alkalmazottja. A céget Kremlhez közeli intézményként tartják számon, amely álinformációk közlésével és trollok működtetésével manipulálja a közösségi portálok felhasználóit.
A szankcióval sújtott ukrán állampolgár az az Andrij Derkacs független parlamenti képviselő, aki idén tavasszal olyan hangfelvételeket mutatott be, amelyeken vélhetően Joe Biden volt alelnök, a demokraták jelenlegi elnökjelöltje és Petro Porosenko egykori ukrán elnök beszélgetése volt hallható. Porosenko elnöksége idején került Joe Biden akkori amerikai alelnök fia, Hunter Biden a Burisma ukrán gázcég igazgatósági tagjainak sorába.
Az amerikai döntés értelmében a szankcióval sújtottak esetleges amerikai bankszámláit és vagyontárgyait befagyasztják, és az amerikai állampolgároknak, valamint a gazdasági élet szereplőinek megtiltják a velük esetlegesen fenntartott üzleti kapcsolatokat.
Сьогодні, після чергового засідання РНБО, для низки фізичних і юридичних осіб настала «чорна п’ятниця». Отже:• вперше в історії України запроваджено персональні санкції щодо осіб, яких можна назвати топ-десяткою української контрабанди;• на виконання рішення РНБО від 19 лютого відбулося повернення стратегічного нафтопроводу, незаконно відчуженого у держави;• також сьогодні було презентовано Центр протидії дезінформації, який уже розпочав свою роботу.Насамкінець про найважливіше – ситуацію на Донбасі. Ми маємо повну та незмінну підтримку міжнародних партнерів, зокрема Європи та США. Одним із підтверджень цього є розмова, яку я провів сьогодні з Президентом Сполучених Штатів Джо Байденом. Він запевнив мене, що Україна ніколи не залишиться наодинці проти агресії Росії.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Київ — наше чудове, мирне місто — пережив ще одну ніч під нападами російських наземних сил та ракет. Одна з них вдарила по житловому будинку в Києві. Я вимагаю від світу повністю ізолювати РФ. Виганяйте послів. Нафтове ембарго. Знищте економіку РФ. Зупиніть воєнних злочинців РФ! pic.twitter.com/UdKnSVCVkT
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.